Ki kell egészítenünk a cikkírót, mert sajna leírta a szövetségiek ellenzékét úgy a Polgári mint a Nép Pártot! Pedig csak most kezd igazolódni, hogy az a 61 %-osan elért szövetségi pozitív eredményben nem mindig tekintik jó partnernek csak esetleg kelendőnek. Ha a szövetségi vezetés nem töri szét a jobboldalt, akkor most lehetne utalni arra, hogy lám ha nem minket választanak akkor jönnek azok, a rossz jobboldaliak, de így már nem érdekes és nem is értékes a szükséges rossz. Magyarán a szövetségiek rossz taktikája is önmaga ellen fordulhat, mert nincs egy harmados ellenzéke, akire lehetne esetleg a rosszat kenni. A cikkíró sopánkodása ugyancsak érdekes, de sajna nem látja a hiba eredetét. Számunkra nem olyan fontos a számarányos magyar jelenlét az intézeti szinteken, mert az inkább csak magánérdeket képvisel. Ezzel szembe fontosabb lenne a gazdasági és a népjóléti tevékenységek erősítése, amiért a Szövetség keretében és a megyei szinteken tanácsadói és inkubátor irodákat kellene felállítani és a mostani pályázati tanácsadást - a mostani gyakorlat befejezésével - fizetés nélkülivé kellene tenni, de lássuk a cikket:
2012.06.20.
Nem az a gond az RMDSZ-szel, hogy részt vett az ország kormányzásában, s most is úgy képzeli el jövőjét, hogy jön majd egy új hatalom, mely keblére öleli, hanem az, hogy hosszú és viszonylag nyugalmas országlása során nem sikerült törvényes alapokra helyezni a kisebbségek, jelesen a magyarság politikai jogainak érvényesítését.
Mert az egyszer hopp, máskor kopp politika lassan agyunkra megy, s unjuk a ciklikusan ismétlődő játékot, miszerint ha új hatalom veszi kezébe Románia irányítását, s ha abból az RMDSZ kimarad, a kisebbségi jogok lebegővé válnak, s attól függetlenül, hogy jó vagy rossz a teljesítménye egy-egy magyar vezetőnek, veheti kalapját, s mehet.
Természetesen óriási hátrányt jelentett, hogy az RMDSZ nem tudta kiharcolni, törvény szabályozza a kisebbségek, esetünkben a magyarság számarányának megfelelő képviseletet az állami hivatalokban és intézményekben, s huszonkét évvel a rendszerváltás után is a hatalom kényének-kedvének, jelen esetben bosszújának van kitéve a magyarság.
Ennek eredménye az is, hogy az új hatalom kormánymegbízottjai nemcsak a régi vezetés embereit akarják eltüntetni a politika színpadáról, de szálka szemükben minden magyar jelkép, zászló, címer, plakát. Pontáék, még úrfi korukban, azaz a hatalom megszerzése előtt, azt ígérték, hogy csakis a szakmai teljesítményre lesznek tekintettel. Igaz, bosszút esküdtek az RMDSZ ellen, mert nem állt át pártjukra, de hatalmas politikai vakság jele, hogy eme érzelmüket kiterjesztették a magyar lakosság egészére.
A Ponta–Antonescu páros nem tudja legyőzni az RMDSZ-szel szembeni averzióját, s ha egy-egy magyar nevet felfedeznek közép- vagy alsó szinten, beindulnak, mint a bika a vörösre, s egykettőre eltüntetik azt. A liberális Antonescu bosszúállóbb, mint illenék, s Ponta – aki azt állítja magáról, benne nincs magyarellenesség –, hogy szövetségesi hűségét bizonyítsa, szabadjára engedi a közel nyolcéves ellenzékiségben a megyékben hatalomra kiéhezett embereit, s dúl a harc a székekért, pozíciókért, funkciókért. Mifelénk lassan írmagja sem marad egyetlen középszintű magyar vezetőnek, s félő, ha majd pénzügyi-gazdasági tekintetben is érvényesíteni fogják kizárólagos pártos hevületüket, újra hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar megyék.
A bosszú rossz tanácsadó, a magyarellenes politika is visszaüthet. Ha nem veszik idejében észre, hogy a magyar nemzeti közösségnek alanyi jogon biztosítani kell a számarányának és tehetségének megfelelő helyet az állam- és közigazgatásban, s gazdasági eszközökkel támogatni kell további fejlődését, nem különbek, mint azok, akik évtizedek óta a tiszta román állam megteremtését tűzték zászlójukra. Szerző: Simó Erzsébet
