2012. június 28.,
A Hargita megyei törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és formai okok miatt megsemmisítette a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt. Kardalus Erika bíró, a törvényszék szóvivője elmondta, a törvényszéknek harminc napon belül kell eljuttatnia az indoklást a feleknek, akik az ezt követő tizenöt napban nyújthatnak be fellebbezést az ítélet ellen.
Szász Jenő, a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület és az MPP elnöke elmondta: azt szorgalmazzák, hogy Székelyudvarhely polgármestere ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást, ez oldja meg ugyanis az újratemetés jogi helyzetét; a polgármester fellebbezése csak időhúzás lenne. Hozzátette, a városházán évente mintegy háromszáz hasonló iratot állítanak ki, és az elmúlt huszonkét évben egyet sem rontottak el. Szász szerint ez a körülmény szándékosságot sejtet: mintha a temetést meg akarták volna akadályozni. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere fellebbezni készül az ítélet ellen, de az új igazolás kibocsátását is megfontolja – ehhez azonban a kérvényezőknek is új, immár hibátlan iratcsomót kellene benyújtaniuk. „Azt szeretnénk, hogy Nyirő József hamvai az író végakarata szerint minél hamarabb nyugalomra térhessenek” – szögezte le Bunta. v A törvényszéki döntés után a magyar országgyűlés elnökének kabinetfőnöke azt mondta: bíznak a román jogállamban, és abban, hogy Nyirő József újratemetésének nem lehet jogi akadálya. Kövér László kabinetfőnöke felidézte, hogy a Hargita megyei prefektus korábban elismerte: nem az újratemetés szervezői hibáztak, hanem a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal.
Megjegyzés
Az ilyen művi hiba hivatali visszaélésnek is minősülhet, amiért a polgármestert le kellene most hordani, esetleg le is kéne mondatni,mert visszaélt a hivatali hatalmával... (Erdélyi Polgár)