2012.06.12.
Az a tény, hogy az RMDSZ vasárnap hatalmas fölénnyel utasította maga mögé magyar riválisait, cseppet sem meglepő. Még csak nem is fejlemény – papírforma.
Akik azt gondolták, hogy a két polgári-jobboldali párt, Szász Jenő MPP-je és a Toró-féle EMNP néhány hét alatt lefaragja két évtizedes hátrányát, alaposan tévedtek. Egyik alakulat sem ismeri annyira a bukaresti hatalmi praktikákat, mint az RMDSZ, sem pénzük, sem hátterük, sem társadalmi beágyazottságuk nem olyan, mint a Kelemen Hunor vezette érdek-képviseleti szervezetnek.
Az RMDSZ húsz éve azt hangoztatja, hogy nélküle nincs magyar élet Erdélyben, és ezt valóban botorság vitatni. A szórványban, ahol az RMDSZ jelenti az anyanyelvet, a tolerancia egyetlen esélyét, egyszóval mindent a kisebbségi létben, a másik két párt eddig sem rúgott labdába. Most Székelyföldön is az RMDSZ kerekedett felül, és a tulipán jegyében kormányozza majd a legfontosabb városokat, falvakat.
Az RMDSZ korifeusai óriási baklövést követnek el, ha most hátradőlnek, és ünneplik magukat. Legyőzték ugyan magyar riválisaikat, de azért azok is ott lesznek az önkormányzatokban. Arról nem is beszélve, hogy a változás csírája megfogant az erdélyi magyarságban: Szászék és Toróék most még csak szerény alternatívát kínáltak, de néhány év múlva egészen más lehet a helyzet, ha az RMDSZ továbbra is adós marad az erdélyi magyarság valódi sorskérdéseire adott válaszokkal.
Mert Erdélyben, szórványban vagy többségben, korántsem olyan jó a helyzet, ahogyan azt Kelemenék kampánya sugallta. A fejlődés – úgy önmagában – meglehetősen megfoghatatlan dolog: nehéz eldönteni, hogy a leglátványosabb változtatásokat (úthálózat, infrastruktúra, szaporodó vállalkozások) egy-egy erdélyi városban az RMDSZ szállította-e házhoz, vagy az általános romániai változásokból fakadtak. Erdélyi honfitársaink persze hihetnek a kis lépések politikájában, és ez rendjén is van, a baj csak az, hogy az apró araszolgatások nem mindig segítik a megmaradást.
Mert a romániai magyarság, éppen úgy, mint a Kárpát-medence többi elszakított nemzetrésze, versenyt fut az idővel. Ebben a küzdelemben nem mellettünk szólnak az esélyek: ha a statisztikák rideg világát tekintjük, semmi jót nem várhatunk.
Tulipános győzelem ide, fanfár oda: ha a Bukaresthez nőtt lobbisták, az örökös szenátor-üzletember és köre, valamint az RMDSZ-ifjútörökök – akik, mint elnézem, most éppen az örökös szenátor-üzletembert és barátait próbálják kiszorítani – nem mernek olykor nagyot lépni, és örökké megalkudnak, az erdélyi magyarság néhány emberöltőn belül végleg visszaszorul a Székelyföldre.
Azt ismerik, hogy a mostani kampányban elvetődik az RMDSZ-politikus a felcsíki faluba? Győzi, győzködi a csíki bácsit, hogy szavazna mégis rá, minden érvet elmond, valamennyi jótéteményét felsorolja. Aztán amikor nagyot fújtatva hátradől egy óra múlva, az öreg székely megböki a szalmakalapját, és így szól:
– Ahhoz képest, hogy román az úr, szépen megtanult magyarul.
A csíki bácsi most még az RMDSZ-re szavazott. Még akkor is, ha „román létére” csak magyarul buggyantotta ki választási szövegét a mi bukaresti emberünk. De hogy a politikában semmi sincs kőbe vésve, az is biztos, az élet megy tovább, és hamarosan kiderül, valóban olyan fényes-e az RMDSZ kínálta jövő.
Magától az RMDSZ-től pedig annyit kérhetünk a világ magyarsága nevében, hogy legyen nagyvonalú győztes. Ha már Marosvásárhelyt elbaltázta – a másik két magyar párttal egyetemben –, legalább lélegezni engedjen másokat. Például ha Gyergyószentmiklós újraválasztott MPP-s polgármestere ismét felkerekedik Bukarestbe, és kijár ezt-azt több tízezer magyarnak a Gyergyói-medencében, ne az RMDSZ fogja le az aláírásra lendülő román kezet.
Mert ez, ugye, alávaló tempó… Az volt eddig is, és ezután is az: mindenféleképpen mocskos játék, ha magyar tart be a magyarnak. Szentesi Zöldi László Magyar Hírlap
