Csinta Samu2013.03.01.
Bár az első érzelem a felháborodásé volt, alapvetően sajnálatra méltó az RMDSZ csúcsvezetése. Gondoljunk csak bele, milyen kínos helyzetből kellett kiutat keresni, s hozzá piacképes kommunikációt eszkábálni, amikor azzal szembesültek: Marosvásárhelyen tényleg autonómiatüntetés lesz március 10-én. Percekkel egy olyan választási kampány után, amelyben az önrendelkezés, illetve az azzal kapcsolatos megvalósítható célkitűzések jelentették az urnákhoz való csalogatás szirénhangjait, most valahogy úgy kellene kihátrálni ebből az egyirányú utcából, hogy pöttynyi jel se árulkodjon a tükör előtti esetleges gyomorforgásról.
Nem sikerült nekik. Biztosan próbálkoztak vele derekasan, de a formális logika szabályaiba is belebonyolódtak. Mert az valahogy még hangzik talán, hogy az autonómiaharc sorsdöntõ csatái nem az utcán, hanem párnázott ajtók mögött zajlanak. Nem értünk vele egyet, de tekinthetjük másféle stratégiának, odavezetõ taktikai elképzeléseknek. Az indoklás folytatása azonban – miszerint az RMDSZ egyetlen politikai vagy civil formációnak sem utánfutója, s amit nem õ szervez, az számára nem is létezik – rögtön lenullázza a konceptuálisnak szánt érvelést. Szánalmas, egyben sajnálatra méltó. Lenne, ha nem a mi bõrünkre menne a játék. Csakhogy visszalépésével az RMDSZ olyan vállalásokat készül Bukarestbe szállítani, amelyekrõl legutóbb tavaly december elején kérdezett meg bennünket. És más választ kapott.
Miután a mégoly keserû megbizonyosodás is jobb a hazug önámításnál, a Székely Szabadság Napja felé történõ erõteljes fordulás ideje érkezett el. Annál is inkább, mivel most már csak magunkra számíthatunk, és ez áldozatokkal is jár. Ma még biztosan sokak számára fontos szempont, mennyi idejüket venné igénybe a vásárhelyi kirándulás. Elárulom: a teljes napot. Az immár megkerülhetetlen hivatkozási pontnak számító százezres katalán tüntetés alkalmával egészen más volt az idõszámítás. Ott egyetlen szempont dominált, éspedig, hogy mindenki idõben odaérjen. Kezdetben biztosan a hazaérkezés idõpontja is foglalkoztatta õket.
Mi most kelünk útra. Egyre többen vagyunk, egyszer talán elegen is leszünk. Hogy március 10-én hányan teszünk hitet az autonómia ügye mellett, nem tudni. Egy a fontos: semmiképpen se üljünk bele egyetlen utánfutóba se, bármilyen kényelmesen párnázottnak is ígérkezzen. Erõt, egységet kell sugároznunk, hadd lássa a hatalom és kiszolgálói: a régióátszabás, az alkotmánymódosítás nem mehet végbe a jóváhagyásunk nélkül. És hogy a magyarság érdekeit nemcsak ajtók alatt becsúsztatott levelekben fogalmazhatja meg egy-egy kormányra igyekvõ csoport.
