2013. március 9.,
A vizigót település makettjét csodálják. A szerző felvétele
Bronzkori népek és vizigótok Székelyudvarhely határában címmel nyílt kiállítás csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. A házigazda, Sztáncsuj Sándor József régész köszöntője után Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze ismertette az ásatás történetét, és tartott tárlatvezetést.
Ilyen méretű ásatás, mint amilyet Székelyudvarhely határában végeztek másfél hektáron 2008-ban kilenc hónapon át, nem történt a Székelyföldön – mondta az ásatásvezető. A tárlat abban egyedi, hogy egyetlen lelőhely anyagát mutatja be – tette hozzá.
Három történelmi korszak régészeti leletanyagát tárták fel. Az első megtelepedés a területen a középső bronzkorban (Kr. e. 1800–1300) történt (Wietenberg-kultúra). Ebből a korból karéjos tálak, felhúzott fülű bögrék, mészbetétes, geometrikus díszítésű edénytöredékek kerültek felszínre. Két késő bronzkori (Noua-kultúra), folyami görgetegkövekkel borított sírt is feltártak.
A 3. század végén, 4. század elején a germán eredetű vizigótok egy falusias települést hoztak ott létre. Az ásatás során feltártak 19 lakóházat, két égetőkemencét és egy vasolvasztó kohót. Elkészítették a település makettjét, amely megtekinthető a kiállítóterem közepén. Rekonstruáltak egy kemencét életnagyságú edényekkel. Ilyen nagyméretű cserépedényeket mai fazekasoknál nem lehet látni, jegyezte meg a tárlatvezető. A házak félig földbe mélyített, négyzetes építmények voltak, falaikat cölöpökre font vesszőfonat és sártapasztás alkotta. Bejáratukkal szemben, általában az északkeleti vagy északnyugati sarokban kőből épített fűtőkemencét tártak fel. Egy házrészletet rekonstruáltak, s a kiállítás részeként megtekinthető. A kemence előterében levő koponyát abban a helyzetben találták – magyarázta Sófalvi András. A házak között számos vermet tártak fel, ezekben főleg gabonát tárolhattak, illetve a mai hűtőszekrény helyett használhatták.
A feltárt germán település az ún. Marosszentanna-kultúrához tartozik. A gótok a Skandináv-félszigetről elindulva a mai Lengyelország északi részére az 1. évszázadban érkeztek meg. Innen lassú terjeszkedésbe kezdtek, és a 3. századra elérték a Fekete-tenger északi térségét, útjuk során számos barbár népet hajtva uralmuk alá. A római birodalom határaihoz érve több zsákmányszerző hadjáratot indítottak. Többek közt ennek tulajdonítható, hogy 271-ben Erdélyből, az akkori Dacia provinciából Aurelianus császár kénytelen volt kitelepíteni az itt élő római lakosságot. A feladott területeket a gótok által vezetett barbár törzsszövetség szállta meg. A Székelyudvarhely határában feltárt település egy évszázados fennállásának feltehetőleg a hunok megjelenése vetett véget. Sófalvi András megjegyezte, a vizigótok és szövetségeseik annyira betelepítették Erdélyt, hogy elvonulásuk után szinte ezer évnek kellett eltelnie, hogy újra annyi lakosa legyen a térségnek.
A kiállítás társrendezői: Körösfői Zsolt és Nyárádi Zsolt. A feltárt edények restaurálásában közreműködött Szeles József, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa.
