2013-04-17
Bethlen Gábor fejedelemmé történt választásának négyszáz éves évfordulója kapcsán VÁNK SÁNDOR tanár úrnak, barátomnak a BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ ez év március 8-i (1348) számában megjelent nagyon szép és tartalmas ismertetõjét, az általános megállapításokon és értékeléseken túlmenõen, helytörténeti adatokkal igyekszem bõvíteni. De mielõtt ezt megtenném, egy néhány mondat erejéig az ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG aranykorát jelentõ idõszak néhány jellegzetességérõl is szükséges egyet-mást leszögezni.
Bethlen Gábornak a fejedelmi székbe történt beiktatását követõen, az õt fegyverrel támogató török-tatár haderõ Erdélybõl azonnal kivonult. A fejedelemség területén ezután a békés élet évtizedei következtek. Ezt az állapotot a fejedelem ügyes diplomáciával, évrõl-évre erõsödõ hadseregével, de mindenekelõtt a békés munka megbecsülésével érte el. Az országos adók kivetését és ennek felhasználását az országgyûlésre bízta. De a politikai élet egyéb kérdéseiben a határozat a fejedelemé volt.
Péter Katalin, jeles magyar történész az „Erdély rövid története” címû általánosan használt könyvben, ezzel kapcsolatban leszögezi: „Bethlen Gábor elsõsorban kora igen modern gazdaságpolitikai eszközeivel, a merkantilizmus módszerével (élt). Ez azt jelentette, hogy a kivitel illetve a behozatal arányait a kincstár nagyon szigorúan szabályozta. A kivitelre, vagyis a pénz beáramlására törekedett és az exportban rendszerint az állami kereskedelem kapott elsõbbséget. Ez a merkantilista módszerrel egybekötött állami monopólium.” Ezen gazdaságpolitikának köszönhetõen az 1620-as években az állami adóból bejött évi 60-80 ezer forint az ország évi bevételének csupán a 10 %-át jelentette. Ezért (is) tehette meg a fejedelem, hogy a fejedelmi hatalom feletti rendi ellenõrzést megszüntesse és lényegében az Elba folyótól keletre fekvõ térségben elsõként teremtette meg azt a központi monarchiát, amelyben az anyagi és szellemi értékek gyors gyarapodása eddig még ismeretlen mértékben indult meg: várakat, palotákat, templomokat, iskolákat építtetett és szervezett.
Ezen gyarapodáshoz szükséges pénzbeli feltételeknek megteremtéséhez Nagybánya és a környezõ Bányavidék is hozzájárult.
A nagybányai pénzverde és a közvetlenül hozzátartozó kincstári tulajdonban lévõ kereszthegyi (a kor elnevezése szerinti Nagyverem), valamint a többi magán vagy városi kézben lévõ felsõbányai és láposbányai bányák közé beékelt kincstári, fõként aranyat és ezüstöt termelõ bányák, zúzdák, ülepítõk és kohók 1583-tól az erdélyi fejedelmeket adó Báthoriak kezén volt. Ezeket Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király ekkor vette birtokába, a Habsburg házhoz tartozó királynak a szatmári várat és várbirtokot adván cserébe. Ezen bányák és a pénzverde mûködtetését azonban bérlet formájában elõbb báró Herberstein Felicián és örökösei, 1600-tól pedig a Lisibona család irányította. Ezeket pedig csupán a minél nagyobb haszon érdekelte és a bányák hosszabb távú biztonságával, új területek feltárásával mit sem törõdve, a korábban meghagyott támpilléreket is lefejtették, valóságos rablógazdálkodást végeztek. Mindkét család, alkalmazottaik fizetésére rézpénzt veretett. Ezzel azonban csak az általuk felállított üzletekben, a piaci áraknál drágábban vásárolhattak. A város törvénykezési szabadságát is súlyosan megsértették, amiért a város a bérlõket bepanaszolta és törvénybe hívta.
Nagybánya, Felsõbánya és ezek környéke gyakorlatilag 1619 õszén került Bethlen Gábor ellenõrzése alá. A fejedelemség ekkor kapcsolódott be a császárság elleni harminc éves háborúba, ekkor vonta a fejedelemség ellenõrzésébe a Lápos folyó és ennek torkolatától kezdve a Szamostól északra fekvõ területeket, majd az 1620. december 31-én megkötött NIKOLSBURGI BÉKE értelmében a hét felsõmagyarországi megye részeként került a fejedelem ellenõrzése alá.
Nagybánya városi tanácsa sem késett abban, hogy a bérlõkön elégtételt szerezzen. A már korábban megszületett törvényszéki ítélet birtokában, 1620. május 9-én kibocsájtott okmányban, a fejedelem, a korábbi bérletek megszüntetésével, a nagybányai pénzverdét és a hozzá tartozó bányákat és kohókat, évi 2000 talléros bér fizetése mellett Nagybánya város használatába engedte át és egyben rendelkezett, hogy a felsõbányai és feketebányai magánbányákból és kohókból eredõ nemesfémet, itteni feldolgozás végett, a pénzverdéhez hiánytalanul hozzák el beváltásra.
Ezt a bérletet aztán a következõ két évben megújították, majd 1622 nyarától kezdve egészen a fejedelem haláláig a pénzverde és a jelzett bányarészek közvetlenül a fejedelmi kincstár használatába kerültek. A nagybányai pénzverdében ezekben az években a krajcár és garas elnevezésû apró (vagy váltó) pénzeket és a képmellékletben is látható ezüst tallérokat vertek. Az 1624 majd 1626-ban megkötött újabb békék értelmében a nagybányai pénzverde és a hozzá tartozó bányák a Bethlen családra íródtak. Ezért ezek Bethlen Gábor halála után öccsének, Bethlen István használatába kerültek, aki 1636-ig újból a város bérletébe bocsájtotta azokat, majd más bérlõké volt a használati jog.
Bethlen Gábor és Nagybánya város kapcsolatait illetõen egy másik, 1622. február 21-én, ugyancsak Kassán kiadott oklevele is tanúsítja. A mellékletben is látható kiváltságlevélben a fejedelem, a város által a „Fernezel” folyó felsõbbi részén ruszinokkal beépített új falunak, Oroszfalunak (a mai Felsõfernezely, románul Firiza) nevezett új településnek a birtokában erõsítette meg. Az új adomány birtokbavétele Uray Ferenc, Szatmár vármegye alispánjának a jelenlétében 1622. április 30-án történt, akinek a jelentése nyomán a kolozsmonostori konvent 1622. november 3-án kibocsájtott oklevelében közöltek alapján Oroszújfalu (késõbbi névváltoztatással) 1848-ig jobbágyfalva volt Nagybányának.
A város levéltárához tartozó, a Bethlen Gábor adományozását bizonyító oklevelek ma a Román Országos Levéltár Máramaros megyei Hivatalának birtokában vannak. Balogh Béla ny. levéltáros (Bányavidéki Új Szó)
