2013.08.10.
1956 végén, amikor teherautó állt meg a házunk előtt, és a barátok leszóltak a platóról, hogy gyere te is velünk Amerikába, apám csak megrázta a fejét. Itt élned, halnod kell, felelt Vörösmartyval, és persze, hogy pátoszos volt a pillanat, filmszerű, mint ahogyan az is, ahogyan a barátok örökre kigördültek az életéből, amikor kigördültek Magyarországról.
Aztán jöttek nehéz idők, amikor apám talán megbánta, hogy nem lépett le, ahogyan a többiek, a húga is például. De igazából nem került szóba a kérdés, én nem kérdezgettem, ő magától nem mondta, és sajnos már nem tudom megkérdezni, megbánta-e a döntését.
Ahogyan telnek-múlnak az évek, az ember egyre jobban ragaszkodik a szellemi szülőföldhöz. Minél nagyobb darabot látsz a világból, annál jobban értékeled és becsülöd szűkebb hazádat. És azt is észrevettem, hogy fiatalkorban jórészt a különbségekre csodálkozunk rá külföldön és itthon, később pedig már inkább azt szemléljük, ami összeköti egyik embert a másikkal. Ahogyan szűkül a megismerhető világ, úgy tágul a belső térkép: Kőszegtől Kézdivásárhelyig, Temerintől Királyhelmecig mindenütt otthonunkra találhatunk a Kárpát-medencében.
Akik 1956-ban elmentek, joggal hihették, hogy soha nem látják viszont a hazát. Egy részük nem is akarta. Mások belerokkantak, hogy nem láthatják. Aztán akadtak, akik hazajöttek, és nem azt látták viszont, amire emlékeztek. Manapság azonban már nincsenek száműzöttek. Manapság felülsz a repülőgépre, és két óra múlva Londonban landolsz, s különösen, ha fiatal vagy, szerencsét próbálhatsz, pénzt kereshetsz. És ha akarsz, megházasodhatsz, kétlaki lehetsz, ingázhatsz, bármit megtehetsz.
Az örök dilemmára, hogy az eltávozottak vagy az itthon maradtak-e a keményebb legények, képtelenség választ adni. A 20. század megmutatta, hogy mind a két élethelyzet embert próbáló. És talán a kérdést is rosszul tesszük fel: valójában ugyanis az egyén boldogságfoka számít, az, hogy mennyire találja meg a saját útját idegenben vagy itthon. Sokan önmaguk elől futottak és futnak külföldre, ennek odakint is összeomlás a vége. Akad, aki egyszerűen nem tud nemet mondani, ha ötször akkora fizetéssel kínálják meg. És bizonyára vannak, akiknek egyszerűen nincs jobb ötletük, így kerülnek külföldre.
De miért nem jössz haza? Maradj ott, amíg jólesik, dolgozz, tanulj, gyarapodj, de a végén gyere haza. És tudod, miért? Mert lehozhatod a csillagokat az égből, betegre keresheted magad, az indiai szomszédod is előre köszönhet, de Balaton egy van. Csak a hazádban érzed az öntudatlan biztonságot: nem átveszed a szokásokat, nem megtanulod a nyelvet, hanem beleszületsz. Nincs kommunikációs félreértés, kulturális távolság, nem kell alkalmazkodnod a többséghez, és nem derül ki életed utolsó percéig minden egyes rosszul ejtett szónál, hogy te bizony idegen vagy.
Ha csak a pénz vonzotta volna eleinket, már réges-rég üres lenne a Kárpát-medence. Akadt itt néhány nemzedék, nekik nem a devizakölcsönnel és a pályaválasztási dilemmával, hanem a fejükre hulló bombákkal, elállatiasodott katonákkal, vagyonelkobzással, sűrű halállal, meneküléssel, csengőfrásszal telt az életük. Mégsem siránkoztak, mégsem zokogtak egymás vállán, hogy akkor most irány a nagyvilág… A régiek jobbak, keményebbek voltak, mint mi, egyszerűen azért, mert a borzalmakat megtapasztalva pontosan tudták, hogy az élet több mint pénz kérdése. Az élet egyszerűen maga az élet: ha van, akkor jössz rá, hogy milyen gazdag is vagy valójában.
Elhagyni a szülőföldet, különösebb ok nélkül elvándorolni, ráadásul gyűlölettel eltelve az állam, a hazád, a nemzeted ellen, a közösségre mutogatni, miközben a fogyatékosságaidat elfeded: ócska emberi magatartás. Hazát cserélhetsz, és szívet is, de magadat nem cserélheted ki. Soha nem találod meg a nyugalmadat, ha eldobod a hazát, a nyelvet, ha lemondasz az állampolgárságodról, ha örökre hátat fordítasz a barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek: lesz bajod elég abban a másik országban, biztos lehetsz benne. De ha őszintén számot vetsz a sorsoddal, ha tükörbe tekintesz, azt jól teszed: neked, magadnak kell felismerned, hogy magyar vagy, ez az otthonod, és az utad végén haza kell érkezned.
Gyere haza! Szentesi Zöldi László Magyar Hírlap
Hozzászólások:
Csellengő írta
Erdélyi magyarként erre csak annyit kérdeznék: Van nekem hazám? Adott nekem Románia vagy Magyarország valamit? Az égvilágon semmit és már túlléptem azt a kort, amikor meg az ember reménykedik. Szeretem a szülőföldemet de az, ami jelenleg Háromszéken történik elkeserit. Úgy néz ki mint mikor több kutya húz szét egy jó falatot. Sem magyart sem románt nem érdekel az erdelyi magyarok sorsa. Csak egy meggazdagodáshoz és hatalomra töréshez való eszköz vagyunk a szemükben.
Hazatérnék de mi vár otthon: melo nincs, korház, orvos nincs, az árak az égig érnek... Egyelőre maradok, addig amig a tisztességes munkát odahaza is értékelni fogják.
FMX írta (2013.08.10. 13:34:30)
@CSelelngö - probáltad már feltenni a kérdést magadnak hogy te mit adtál Erdélynek vagy Magyarországnak ? (a magyar nemzetneknek).
Rosszul látod a dolgokat, mintha csak a lelkiismertedet nyugtatnád de nincs jogod az otthon maradottakat bántani.
Élj boldogan és fogad el a sorsot amit választottál - vagy tegyél érte valamit.
tóducz endre írta (2013.08.10. 13:11:42)
Kedves Csellengo, egy valaki egyszer azt mondta, hogy ne azt kérdezd, hogy mit adott neked a hazád, hanem azt, hogy te mit adtál a hazádnak. Tisztelettel.
Székely Hadosztály írta (2013.08.10. 13:08:48)
Kedves "Csellengő"! És Ön mit adott a hazájának, vagy a szülőföldjének - azonkívül, hogy kitántorgott cselédnek a "művelt nyugatra" és most onnan "bőcsködik"?
Öreg Zöld írta
Igencsak tévedésben van a Csellengő! A "Haza" nem tévesztendő össze a szülőfölddel. Székelyföldinek - Háromszékinek- a szülőföldje a Kárpátokon belül van. A mi hazánk nem Románia vagy Magyarország, csak az az ország, amiben kénytelenek vagyunk élni... A Cselllengő erdélyiként akar szólni, de csak egy "csellengő" nyelvén tud beszélni, nem vállalja az "itt élned és halnod kell" A nehézségek megoldását nem mindig a másik embertől kell várni. Nem volt munka máskor sem és sokan Bukarestbe is elmentek dolgozni, de az országot a Székelyföld közelségét nem hagyták el a háromszéki, erdővidéki, udvarhelyi, gyergyói vagy csiki szármázásúak. Most pedig másra kenik a jobb életre való vágyódásukat.. de vajon jobb-e a mostani külföldön levő élete? Vajon ott nyugaton "megbecsülik" a székelyek munkáját? Vagy csak "kifizetik"! Hányszor ment el szavazni az, aki magát most "csellegőnek" titulálja? Már a csellegése is elitélendő, hiszen aki cselleng az igencsak céltalan... De kérdem én, hányszor szavazott azok ellen, akiket éppen elénk toltak s akik most széthúznak vagy ami rosz nem képviselnek bennünket? Ha meló nincs abban a szakmában amit tanultunk, meg kell keresni azt amire átképezhetjük magunkat. Korház,orvos van csak éppen az a probléma, hogy sokan nem akarnak a közköltségekhez úgy hozzájárulni, hogy az adót kifizetik, hanem "sírülnek" sőt feketén is elmennek dolgozni, csak hogy ne adjanak az államnak semmit sem... Az árak pedig azért is emelkednek, mert nem akarunk megtanulni gazdálkodni!!! Nem állunk össze - mint régen - "kalákába" is ha kell... Nem akarunk szövetkezni - mondván nem kell a "kollektiva", de arra sokan nem gondolnak, hogy az egységben az erő. A székely társadalom ezer éven át azért marad fenn mert közakarattal "Közösséget"-népközösséget alakított ki. A "lófők" intézménye pedig sok nemzetnek volt példakép. A mostani időkben a hirtelen meggazdagodottak elnyomják azokat, akik lemaradtak ha nem állnak be a csapataba és nem alakitanak egy közösséget! A székely nem volt magának való,csak a mostani időkbe honosodott meg ez a fajta primitiv kapitalista szellemet tükröző felállás! A székely közösségi szellem megtartó erejét kell újraéleszteni! Első és kézenfekvő a szövetkezési lehetőség, Akár teszik akár nem! Kevesen tudják, hogy Erdélyben az első szövetkezetet 1844-ben alapították Marosvásárhelyen és nem mások hanem egy pár székely gazda!!! Ha más nem de legalább a HANGYA neve kéne bizonyítsa, hogy eleink már kitalálták, hogy a megmaradáshoz, mi a teendő! Amit nekünk csak alkalmazni kellene!!! De ha csak a sopánkodás hagyja el a székely száját, akkor nem is fog megoldódni semmi sem és nem lesz sem meló, sem orvos de lehet, hogy még pap sem, aki legalább elhantol majd minket!
