2013. augusztus 22. Sz. K.
Harminc év távlatából tekinthettek vissza a Ceauseşcu-rezsim utolsó, legvadabb éveinek történéseire Az Ellenpon¬tok szamizdat folyóirat kolozsvári vonatkozásai címmel szervezett kerekasztal-beszélgetés meghívottjai, Marius Tabacu és Józsa Márta. Mindketten aktív résztvevői voltak azoknak a többé-kevésbé szervezetten működő ellenállási mozgalmaknak az erdélyi magyar értelmiségiek körében, amelyek a Romániában zajló durva emberjogi visszaélésekről, az erdélyi magyarság marginalizálásának veszélyéről igyekeztek tájékoztatni itthon és külföldön egyaránt.
Ez az igény hívta életre 1982-ben az Ellenpontok szamizdat folyóiratot is, amelynek rövid, alig egyesztendős élete alatt nyolc szám jelent meg. A Securitate 1982 novemberében tartóztatta le a kiadvány „kemény magját”: Tóth Károly Antalt, Tóth Ilonát Szőcs Gézát, Ara-Kovács Attilát és Keszthelyi Andrást. A lapban névvel, álnévvel vagy névtelenül több erdélyi értelmiségi is közölt, nagy részük az állambiztonsági szervek zaklatásának következtében emigrálni kényszerült.
Ez a sors várt a „hagyományosan illegalista” családból származó Józsa Mártára is. A ’80-as években alig húszéves fiatal lány részt vett az Ellenpontok terjesztésében, a Securitate retorzióinak 1983-as emigrálása vetett végett. Az elmúlt időszakban a Magyar Televízió egyik sikeres szerkesztőjeként vált ismertté.
A ’80-es években zenei pályája kezdetén álló Marius Tabacu számára a Lăncrănjan-ügy volt az, ami világossá tette a bukaresti hatalom magyarságpolitikájának vonalvezetését. Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Vallomás Erdélyről)című durván magyarellenes könyvének megjelenése felháborodást váltott ki az erdélyi magyarok körében, és nem csak! Két, egymástól független tiltakozó memorandum is született, az egyiket Szőcs Géza és Marius Tabacu kezdeményezte. Tabacu személyesen vitte Bukarestbe, a Központi Bizottság titkárságára a beadványt, ahol iktatták. A Lăncrănjan-ügy miatt is a hatóságok figyelmébe kerülő Tabacu-családnak hosszú évekig kellett a zaklatásokat elviselni: több mint tízszer volt nála házkutatás, folyóiratokat, könyveket, leveleket, kéziratokat koboztak el, megfigyelték, telefonját lehallgatták. Szekus dossziéja 6000 oldalt tesz ki.
A zord időket felelevenítő kedd délutáni beszélgetést furcsa derűs hangulat lengte be: nem volt szó dekonspirációról, szenvedés-történetekről, „hősképzésről”, két olyan ember beszélt, akik – bevallásuk szerint – nem tettek mást, mint „igyekeztek egyenesbe hozni magukat saját lelkiismeretükkel”. (Talán innen a nyugodt derű, az önmagukkal „egyenesben” levő emberek nyugodt derűje…) A felidézett történetek az állambiztonsági szervek „hétköznapjaira”, működésére mutattak rá, annak minden abszurditására, embertelenségre. A megfigyeltek életének legintimebb pillanatait rögzítő, az életükbe gyakorlatilag „beleköltöző” spiclik jelentéseiből derült fény arra a gépezetre, amit 1989 előtt a Securitate jelentett. És amely ma is érezteti jelenlétét, cinikusan ma is üzen.
