Hálásak lehetünk Judith Sargentininek. Ultraliberális világképet számon kérő, elfogult, ideologikus vádirata ugyanis a legjobbkor: még a jövő évi európai parlamenti választások és az EU jövőjével kapcsolatos legfontosabb stratégiai kérdések eldöntése előtt kényszerítette nyílt színvallásra az európai politikusokat, tisztázta a politikai frontvonalakat. Hazánk megmaradása szempontjából kulcsfontosságú, hogy ne keveredjünk újra a nemzetünk sírját ásó nemzetközi szövetségi rendszerbe, akkor sem, ha azt történetesen Európai Uniónak nevezik. Mindenkinek szíve joga tönkretenni a jövőjét, de arra nincsen joga, hogy abba minket is belerántson.
***
A Sargentini-jelentés kezelése egyértelmű bizonyítványt állított ki arról, ki mit gondol a történelmileg korábban nem pusztán a kereszténység által osztott hagyományos erkölcsi értékekről, a jót és a rosszat ennek alapján megkülönböztető klasszikus kultúráról és társadalomképről, a családok mibenlétéről és szerepéről, a hazáról, a nemzeti közösségről és szuverenitásról, a kereszténységről és annak társadalmi szerepéről és egyáltalán mindenről, ami voltaképpen egyedi jegyekkel ruházta föl az európai civilizációt. Most világosan kiderült, hogy kik akarják megőrizni és kik akarják süllyesztőbe taszítani mindazt, amire a klasszikus Európa épült.
Ebben a játszmában már rég nem a természetellenest és az abnormálist normálisnak, a fejlődés zálogának hazudó globalista baloldali, liberális, zöld és anarchista politikusok, véleményvezérek álláspontja az érdekes, mert azt már eddig is megismerhettük. Most a magukat néppártinak, konzervatívnak, keresztényeknek tartó politikai erők színvallása fontos: megláttuk, hol húzódik a választóvonal a névlegesek és a ténylegesek között. Kik azok, akikre Európa megmentésében számítani lehet, és kik azok, akikre nem. Annak az Európának a megmentésében, aminek megalapozása végett annak idején Isten Pál apostolt ideküldte.
***
Sok illúziónk persze nem lehetett azok után, amit az önsorsrontó CDU-CSU pártszövetség már hosszabb ideje művel Németországban és Európában (migránsügy, a melegházasság törvényesítése, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása „politikai korrektség címén”) – nem véletlenül javasolta Kövér László házelnök a Heteknek adott tavalyi interjújában, hogy a CDU nevében érdemes lenne a „keresztény” jelzőt „centrumra” vagy valami másra kicserélni. És akkor a katolikus konzervativizmus néhány évtizeddel ezelőtti bástyájáról, Írországról még nem is beszéltünk, ahol népszavazáson törvényesítették a melegházasságot és liberalizálták az abortuszt, és ahol a konzervatív (!) kormánypárt vezetője a nyíltan homoszexuális és abortuszügyben is a liberalizáció mellett állást foglaló Leo Vadarkar miniszterelnök.
Azonban még mindenütt vannak a klasszikus értékeknek hívei, akiknek a mostani EU-s állásfoglalás még éppen idejében eligazítást ad a tájékozódásban, szövetségépítésben.
Hazánk világossá tette: mi nem akarunk egy újabb, ezúttal európainak mondott „birodalomnak” alárendelődni, nekünk drága a nemzet szuverenitása, fenntartjuk a jogunkat rá, hogy mi döntsünk arról, kikkel akarunk saját otthonunkban együtt élni, nem kérünk az iszlámból, tömeges bevándorlásból. Nekünk továbbra is a család a társadalom alapja, a házasság változatlanul egy biológiai férfi és egy biológiai nő szövetsége, a genderizmus őrültségére, a „társadalmi nemre” társadalmilag mondunk nemet. Mi szeretnénk továbbra is ráismerni saját hazánkra, sőt azt szeretnénk, hogy arra a szabadságunkért, önrendelkezésünkért küzdő korábbi történelmi nagyjaink is ráismernének, ha meglátogatnának minket. Szeretnénk, ha unokáink is bátran megélhetnék magyarságukat, biológiai nemüket és keresztény hitüket itt, és szülőföldünk elsősorban az ő boldogulásukat szolgálná, nem a külföldiekét.
***
Mindezek olyan, mind az isteni, mind a természeti törvények által diktált igazságok, amelyek akkor is fennmaradnak, és követőiket felemelik, ha az egész világ összefog is ellenük. Hazánk nemzetközi politikai súlyának megnövekedése az előző években jórészt éppen ebből, a természetes rend melletti kiállásból fakadt. A természet rendje fittyet hány rá, mennyien követik, és előbb-utóbb maga alá temeti a lábbal tipróit. Az igazság – bár hasznos, ha minél többen állnak mögötte és ezért továbbra is tenni kell – sosem a politikai többségtől függ, ezért rá mindig bátran lehet és kell is alapozni hazánk európai szövetségi politikáját (is). Nemzetünk már csak a kisebb mérete és természetes erőforrásaink szűkössége miatt sem igen támaszkodhat nagyon másra, mint az igazságra, abban a hitben, hogy „az igazság felmagasztalja a nemzetet!” (Példabeszédek 14:34)
