2020. szeptember 07.,
Azt hiszem, ha bárkit itt Európában vagy a világ más sarkában megkérném, mondjon egy híres amerikai elnököt, a válasz egyöntetűen John. F. Kennedy volna. 1963-ban gyilkos merénylet áldozata lett, a részletekről sokat olvashattunk, sok a feltételezés, találgatás, de a valódi okot máig nem ismeri a világ. A merénylet után pár évre, a meggyilkolt elnök öccsét, Robert Kennedyt is eltették az útból, elnök szeretett volna lenni, mint nagyon népszerű bátyja, de az 1968-as kampány befejezése előtt ő is golyót kapott. A 43 évesen meggyilkolt politikus 11! gyereket hagyott hátra, a harmadik, Robert Francis Kennedy Jr. idén volt 66 éves, és 2020 augusztus 29-én a Szabadság Ünnepe elnevezésű tüntetéssorozat kezdő napján Berlinben „történelmi beszédet” mondott. A kb. 12 perces beszédet szimultán tolmács fordította németre, a magyar szöveget, kisé rövidítve, és picit javítva itt olvashatják.
„Otthon, az USA-ban, az újságok azt állítják, hogy azért jöttem ide, hogy kb. 5 ezer náci előtt beszéljek, és holnap azt fogják lehozni, hogy kb. 3-5 ezer náci előtt beszéltem.
Amikor ránézek a tömegre, magam előtt pont az ellenkezőjét látom, embereket, akik a demokráciát szeretik, akik nyílt kormányzást akarnak, embereket, akik olyan vezetőket akarnak, akik nem hazudnak nekik, akik nem akarnak olyan vezetőket, akik arra használják törvényeiket, hogy önkényesen kényszerítsék engedelmességre a népet.
Olyan egészségügyi képviselőket akarunk, akiknek nincs anyagi kapcsolatuk a gyógyszergyárakkal, akik nekünk dolgoznak, nem a hatalmas gyógyszeriparnak, képviselőket akarunk, akiket gyermekeink egészsége érdekel és nem a gyógyszergyári profit, vagy a kormányzati irányítás.
Ránézek erre a tömegre és Európa összes zászlóját látom, embereket mindenféle bőrszínnel, különböző nemzetből és vallásból. Mindannyian az emberi méltóság, gyermekeink egészsége, és a politikai szabadság értékeit képviselik, és ez pontosan a nácizmus ellenkezője!
A kormányok imádják a világjárványokat, ugyanabból az indítatásból, mint amiért a háborúkat is imádják, mert ezek lehetőséget adnak nekik, hogy olyan ellenőrzés alá tereljék a tömeget, ami más módon elfogadhatatlan lenne. [...]
Elmondok valamit: számomra rejtély, hogy az olyan úgynevezett „fontos” emberek, mint Bill Gates, vagy Tony Fauci, évtizedek óta kigondolták és eltervezték ezt a járványt, csak azért, hogy biztonságban legyünk, amikor a világjárvány megérkezik, és most, amikor megérkezett, azt sem tudják, hogy miről beszélnek. Úgy tűnik, hogy csak kitalálnak dolgokat, előállnak számokkal, de nem tudják megmondani a COVID halálozási arányát, pedig ez lenne az alap. Nem tudnak adni egy PCR-tesztet, ami megfelelően működik. Folyamatosan meg kell változtatni a halotti bizonyítványokon a halál okát COVIDra, hogy még veszélyesebbnek láttassák a helyzetet. Az egyedüli, amiben jók, hogy gerjesszék a félelmet.
Hermann Göring 75 évvel ezelőtt Nürnbergben bevallotta, hogyan érték el, hogy a német nép annyira engedelmesen tette, amit kértek tőlük. – Ez nagyon egyszerű, és ennek semmi köze a nácizmushoz – válaszolta –, az emberi természethez van köze, és ezt megtehették a nácik, de megteheti egy szocialista, kommunista rezsim, vagy a monarchia, de a demokrácia is. Egyetlen dolog, amire egy kormánynak szüksége van, hogy az embereket rabszolgasorsba hajtsa, az a félelem, és ha kitalálsz valamit, amitől félnek, gondolkodás nélkül követnek téged.
Közel 60 éve, hogy nagybátyám J. F. Kennedy ebbe a városba utazott, mert Berlin volt a frontvonal a globális parancsuralom ellen, és most, sok évvel később Berlin ismét a frontvonal a globális parancsuralommal szemben. Nagybátyám büszkén mondta akkor: „Ich bin ein berliner” (én egy berlini vagyok), most mindenki, aki itt van, büszkén kijelentheti: én egy berlini vagyok! és Ti vagytok a Front a parancsuralom ellen.
Még egy dolgot hadd mondjak el: nem tettek valami jó munkát, hogy megvédjék a közegészséget, de felhasználva a karantént, nagyon jó munkát végeztek, hogy behozzák életünkbe az 5 G-t. És így lassan átvezetnek bennünket a digitális fizetőeszközökre, ami a rabszolgaság kezdete, mert ha ők ellenőrzés alatt tartják a bankszámládat, ellenőrizhetik viselkedésed. Mindannyian látjuk a reklámokat a TV-ben, jön az 5 G, és ez nagyszerű dolog lesz mindenkinek, megváltoztatja az életedet. […] Az utóbbi években 5 billió dollárt költöttek az 5 G-re.
Az igazi ok a megfigyelés, az adatgyűjtés, nem számunkra, hanem Bill Gates-nek Jeffrey Zuckerbergnek, és milliárdos barátainak. Bill Gates műholdparkja a nap 24 órájában minden négyzetcentimétert megfigyelhet, és ez csak a kezdet, mert képesek követni téged az okos készülékeden keresztül, biometrikus arcfelismerővel. […]
A világjárvány kényelmes lehetőség az Elitnek, aki diktálja a szabványokat, lehetőség, hogy eltöröljék a középosztályt, elpusztítsák a demokráciát. […]
Egyetlen dolog, ami köztük és gyermekeink között áll, ez a tömeg, akik ma Berlinbe jöttek. Megmondjuk nekik, hogy nem fogják elvenni a szabadságunkat, nem fogjátok megmérgezni gyermekeinket, összefogunk, hogy visszakövetelhessük demokráciánkat.
Köszönöm, hogy harcoltok.”
A címben jeleztem, hogy a beszédet nem kommentálom. Nem vállalkoznék erre a feladatra, nagyon nehéz. De mindenki elgondolkodhat és töprenghet.