Azt hihetnénk, hogy az elmúlt választási kampányban minden "rendben" folyt le. Pedig sok helyen igencsak kemény és sokszor a józan ész határát is suroló "tevékenységek" is előfordultak.
Aztán jött a hír, hogy már nemcsak hazugsággal van megvádolva az egyik független jelölt, hanem még a plakátjait is letépték, de nem akármikor, hanem a kampánycsendben, azaz törvénytelenség történt
A szakemberek szerint ez a negatív kampánynak az eredménye, amivel egyesek felborzolták a kedélyeket ahelyett, hogy az eddig elért eredményekre és a jövőbeliekre összpontosítottak volna...
Persze, ha a megyei szinten is megengedték maguknak, hogy a kedélyek felborzolását azzal, hogy a negatív kampány keretében, amit a szóban forgó független jelölt szemben elkövetettek még az internet adta lehetőségek segítségével is, de főleg az emberi gyengeségre alapozták e jelölt elleni "tevékenységeiket".
Egy elmagyarosodott sváb jelölt is a megbélyegzés és sokszor a buta rosszmájúság áldozata lehet.
Ez a jelölt az, aki merészkedett függetlenként megpályázni egy községi tanácsos tisztséget.
De egyben Ő az, aki a fiát magyar iskolába járatja annak ellenére, hogy "nem magyar". Olyan házasságban él, ahol magyar szó hangzik el. A felesége pedig a falubeliek számára a szociális segélyeket intézte, amíg helyben dolgozott.
Mindezek ellenére a falubeliek nem tartják "magyar"-nak... Ja, mert ezt mondták nekik "egyesek"...
Viszont ez a "nem-magyar" olyan - szerintünk követendő példát - "követetett" el a polgármester kérésére, hogy alig 70 nap alatt a 12 megnyert pályázatból csak kettőt nem sikerült elindítania. Sőt olyan is van, amit már befejezetnek lehet tudni: pld. a feljavított és átépített iskola, óvóda, orvosi rendelő vagy művelődési ház a magyarajkúak részére áll most már a falu rendelkezésre. Ugyanakkor a szenyvizlevezetési csatornarendszer kiépítését elkezdték. Az utakra új járóréteg lett kiszórva. A vizek levezető árkainak a kiszélesítését, az átfolyások csatornába való elvezetését és mélyítését is kijárta a polgármesternél.
Sőt meggyőzte Őt, hogy vállalja az esetleges költségeket a gáznak a bevezetéséhez, mert most már kormányhatározat is létezik ennek befejezesére.
A csatorna kiépítése több a községhez tartozó faluban is megkezdődött és a választások után folytatni akarja ez a nemmagyar mérnök úr, hiszen amit eddig vállalt azt meg is tette és folytatja, ha a falubeliek akarják, de ha nem, akkor magukra vessenek az ellene forduló szavazók...
Mivel a polgármester azt gyanította, hogy egyesek, akik körülötte éltek nem igen akarják, hogy neki a választásokig sikere legyen vagy, hogy ne legyen mit felmutatnia, sokszor "lassították" a dolgokat, azokat amiért nagy fiztéseket kaptak...
Mikor látták a helységekben elvégzett munkálatokat akkor "egyesek" azzal hozakodtak elő, hogy a "nemmagyarunk" csak kampánycélokat követne...
Ha egy szakmabeli már belekezdett egy munkába akkor nehezen tudná más folytani helyette, mert előbb meg kell tanulnia mi is lenne a dolga. Ha esetleg nem sikerülne időben befejeznie azt a pályázatot, ami éppen folyamatban van és nem tudja tartani az határidőket akkor az EU-s páyázati pénzeket éppen a faluban levők kárára kellene visszafizetni.
Vajon ezt akarnák a választók vagy sem...
Csak butaságból és a pletykaságból nem lehet megélni, de valószínű még mindig él a "dögöljön meg a szomszéd állata is, ha az enyém kimúlt"...
Régen mindig is jól választott a gazdatársadalom, csak remélhető, hogy most is így tesz!
Közismert, hogy sok alakulat és vezető megpróbálja a munkásságát a választásokra összpontosítani, persze a törvényi előírások betartásával.
A polgármesterek ügyességétől is függ mennyi alapot tud a helysége számára kikunyerálni a megyétől vagy a kormánytól. Ha e tevékenységeit a tanács vagy esetleg az alkalmazottai megpróbálják "megfúrni" akkor nagyon komoly harc alakulhat ki, amiért csak "a falubeliek húznák majd a rövídet"
Az akadályozók között vannak viszont olyanok is, akik az alaptomos választási egyezségek megkötésével, csak a polgámesteri szék megkaparintására törekedtek a saját jelöltjük számára... és nem igen törődnének a vidékiek gondjaival. Egy falubeli gazda, akit régről ismerek tette fel a kérdést: mennyire félhet egy országos strukturával jelentkező alakulat egy szimpla független jelölttől ha minden típusú és főleg negatív kampányfogásokat is "bedob" az illető ellen...
A probléma viszont sokkal mélyebb mint hinnénk, ha már lecsendesül minden, visszatérhetünk majd rá.
EP