2010-06-09 00:42:47
Az adószakértők valószínűleg soha nem fognak fokos okos vagy foktalan oktalan könyveket írni. Nem valószínű, hogy dalra fakadnak, avagy karcolatban ecsetelik az adóprés emberiességi vonzatát, kalandregényben azt, hogyan fogták el a gonosz csalókat és a fizetés alól kibúvókat. Nem fognak verset írni, nem szereznek zenét, nem kívánják színpadra állítani a Telekadó című passiójátékot
Az adószakértők valószínűleg soha nem fognak fokos okos vagy foktalan oktalan könyveket írni. Nem valószínű, hogy dalra fakadnak, avagy karcolatban ecsetelik az adóprés emberiességi vonzatát, kalandregényben azt, hogyan fogták el a gonosz csalókat és a fizetés alól kibúvókat. Nem fognak verset írni, nem szereznek zenét, nem kívánják színpadra állítani a Telekadó című passiójátékot.
Magyarán nem alkotók. Legfeljebb törvényalkotók, de annak annál vérmesebbek. És ha valamiben kitűnnek, akkor az a terhelés fokozása. A kígyóbűvölésben igaziak, ahogyan az adógarast előcsalogatják a szűkebbre aszott állampolgár széljárta zsebéből.
Tudom én, hogy a modern állam éppúgy nem tudná ellátni feladatait, nem lenne jövedelmi forrása, ha nem szedne adót, illetéket, bírságokat, ha nem fölözné le a jövedelmező vállalkozásokat, amiként az ókortól minden társadalmi és gazdasági berendezés, állam, főhatóság tette. Egyik korlátok közé szorítva, másik kapzsin, ki csínnal, ki államcsínnyel, ki poroszlóval, ki alkuval, juttatással, szociális bónusszal. A polgár az, aki önként adózik. Alattvaló, akitől, ha kell, erőszakkal is elveszik azt, aminek szükségességéről nincs meggyőződve. Csalók és ügyeskedők mindig lesznek, hiszen ahol van levél, ott van postás és levéltetű egyaránt.
A kormány azt fontolgatja (vagy már múlt időbe kell tennem?), dehogyis fontolgatja, már döntött, törvényerőre emelve kidoboltatta, végrehajtási és kivitelezési útmutatót is mellékelt a perceptorok számára: hogy a szerzői jogdíjakat is megvámoltatja. Azt a kis kaput, amely eddig – a szokott adókulcs mellett – már eddig is adó- és illetékköteles volt, amely a tálentumos ember számára szabadságot biztosított.
Az alkotó valamit adott a társadalomnak, amire nem mindenki képes. Ezért művész, szellemi kiválóság, tehetségéből fakad a különleges tudás. Ez a többlete. Hiszen nem terem minden sarkon Hemingway vagy Homérosz, P. Howard vagy Heltai, hogy hirtelenjében csak H-betűsöket huhogjak.
Humanista társadalmakban, szellemközpontú országokban megbecsülik az írót, zeneszerzőt, feltalálót, tudóst, kutatót, filmest, képzőművészt. Tisztességes honoráriumokkal jutalmazzák. Az erdélyi magyar alkotók honi megbecsülése pénzben nem kifejezhető – tudniillik olyan csekély. És akkor jön a kormány és ezt is megcsapolja, megadózza, levágja. Ezek után nem tudom, miféle szellemi felpezsdülést vár a társadalom a kultúrától, az ország legfontosabb exportcikkétől. Ki fog még itthon publikálni?
És ezt az a kormány teszi, amelynek két minisztere is író... Sebestyén Mihály
Magyarán nem alkotók. Legfeljebb törvényalkotók, de annak annál vérmesebbek. És ha valamiben kitűnnek, akkor az a terhelés fokozása. A kígyóbűvölésben igaziak, ahogyan az adógarast előcsalogatják a szűkebbre aszott állampolgár széljárta zsebéből.
Tudom én, hogy a modern állam éppúgy nem tudná ellátni feladatait, nem lenne jövedelmi forrása, ha nem szedne adót, illetéket, bírságokat, ha nem fölözné le a jövedelmező vállalkozásokat, amiként az ókortól minden társadalmi és gazdasági berendezés, állam, főhatóság tette. Egyik korlátok közé szorítva, másik kapzsin, ki csínnal, ki államcsínnyel, ki poroszlóval, ki alkuval, juttatással, szociális bónusszal. A polgár az, aki önként adózik. Alattvaló, akitől, ha kell, erőszakkal is elveszik azt, aminek szükségességéről nincs meggyőződve. Csalók és ügyeskedők mindig lesznek, hiszen ahol van levél, ott van postás és levéltetű egyaránt.
A kormány azt fontolgatja (vagy már múlt időbe kell tennem?), dehogyis fontolgatja, már döntött, törvényerőre emelve kidoboltatta, végrehajtási és kivitelezési útmutatót is mellékelt a perceptorok számára: hogy a szerzői jogdíjakat is megvámoltatja. Azt a kis kaput, amely eddig – a szokott adókulcs mellett – már eddig is adó- és illetékköteles volt, amely a tálentumos ember számára szabadságot biztosított.
Az alkotó valamit adott a társadalomnak, amire nem mindenki képes. Ezért művész, szellemi kiválóság, tehetségéből fakad a különleges tudás. Ez a többlete. Hiszen nem terem minden sarkon Hemingway vagy Homérosz, P. Howard vagy Heltai, hogy hirtelenjében csak H-betűsöket huhogjak.
Humanista társadalmakban, szellemközpontú országokban megbecsülik az írót, zeneszerzőt, feltalálót, tudóst, kutatót, filmest, képzőművészt. Tisztességes honoráriumokkal jutalmazzák. Az erdélyi magyar alkotók honi megbecsülése pénzben nem kifejezhető – tudniillik olyan csekély. És akkor jön a kormány és ezt is megcsapolja, megadózza, levágja. Ezek után nem tudom, miféle szellemi felpezsdülést vár a társadalom a kultúrától, az ország legfontosabb exportcikkétől. Ki fog még itthon publikálni?
És ezt az a kormány teszi, amelynek két minisztere is író... Sebestyén Mihály
