Megjelent a www.nyugatijelen.com nyomán at erdély.ma-ban [ 2010. június 10., 22:21 ]
Keserűség vegyült a tanévzáró ünnepi hangulatába a gáji Neuman Fivérek (volt 10-es számú) Általános Iskolában ma délelőtt, mert az alacsony gyermeklétszám miatt az iskola ősztől megszűnik önálló tanintézmény lenni, és adminisztrációs szempontból az Aurel Vlaicu Általános Iskolának rendelik alá.
A magyar tagozatot még hátrányosabban érinti az összevonás, mert az 5–8. osztályok szeptembertől átkerülnek a szomszédos kerület iskolájába, és Gájban csak magyar elemi lesz, a jelenlegi állás szerint összevont osztály egy tanítóval.
„Egyik szemünk nevet, hogy a 8. C ilyen szép eredménnyel zárta a tanévet, de a másik sír, mert ők az utolsó magyar ballagók a nyolcadikban – nyilatkozta Budacsek Terézia, a végzősök osztályfőnöke. – Bár én csak novembertől vettem át az osztályt, minden kollégámnak azt kívánom, hogy osztálya legyen.” Gájban tízen fejezték be idén a nyolcadikat a magyar tagozaton, és közülük heten anyanyelvükön tanulnak tovább a Csiky Gergely Iskola csoportban, a többi három viszont román szakmaiskolát választott.
A tornateremben tartott ünnepségen a hetedikesek búcsúztatták el a líceumba készülő nyolcadikosokat, majd miután átvették tőlük az iskola kulcsát, a román és a magyar végzős osztályok külön-külön, majd közösen is énekkel köszöntek el a tanároktól és a fiatalabb iskolatársaktól.
„Szomorú számomra ez a nap, hiszen hosszú ideig tanítottam itt, generációkat neveltünk fel ebben a peremkerületben – sóhajtott Komádi Sándor tanár. – A kis gyereklétszám mindenütt gond, de minket eleve felszámolásra jelöltek ki, nem volt, aki kiálljon a tagozat fenntartása mellett. Már most megjósolható, hogy nagy veszteség lesz, mert sok magyar gyermek román tagozatra fog beiratkozni. Minden kis magyar közösség felszámolása azzal jár, hogy tovább morzsolódik, szórványosodik.” Sándor Tivadar gáji római katolikus plébános szerint az aradi magyarság újabb bástyája esett el. „Gáj volt a központja Kakasvárosnak, Ségának, Buzsáknak. A tömbházak építésével Séga kifejlődött, s most az ősi magyar központ megszűnik, felemészti a szomszéd közösség – mondta beletörődve. – A gyerekek többségét születésétől fogva ismerem, némelyiknek a szüleit is én eskettem, hiszen idén 25 éve vagyok Gájban lelkész, azelőtt meg, 1972-től segédlelkész voltam. Könnyek nélkül nem lehet ezt elviselni.”
Vajon mindent megtettünk-e mi, magyarok, a pedagógusok, az érdekvédelmi szervezet, hogy megmaradjon az iskola és a magyar tagozat? „Nem! – jelentette ki határozottan Komádi Sándor. – Én személy szerint sem… Mindnyájan többet kellett volna vállaljunk az iskola és a bentlakás fenntartása érdekében, nagyobb áldozatokat kellett volna hozni, és az RMDSZ-től is nagyobb segítséget vártunk volna.” Sándor Tivadar másképp látta ezt a kérdést. „Hiába minden pedagógusi erőfeszítés, vagy intézkedés, el kell ismerni, hogy kevés a gyermek – mondta. – Kihaló nemzet vagyunk, a fiatalság a tömbházakat választotta, és a lakótelep felszippantotta a kertvárosból az ifjúságot és velük a gyermekeket. Megmérettettünk, és könnyűnek találtattunk.”
Menteni a menthetőt alapon ősztől azon kell munkálkodni, hogy a magyar elemi minél tovább megmaradjon. „Az óvoda jó utánpótlást jelenthet, de minden azon múlik, hogy miként állunk hozzá – vélte Komádi. – Fel kell keresni a gyereket, a családokat, statisztikát készíteni évekre előre, hogy hány gyerek várható, és mindez nagyon függ a tanítónőtől. Tévedés azt hinni, hogy díszlépésben jönnek beiratkozni a magyar iskolába. Minden családot kétszer-háromszor meg kell látogatni, minden gyerekért meg kell dolgozni.” Sándor Tivadar elárulta, hogy Böjte Csaba dévai ferences szerzetes és a Szent Ferenc Alapítvány segítségével megpróbálnak annyi gyereket toborozni az 1–4. osztályba, hogy ne egy, hanem legalább két összevont osztály legyen, és mind a két magyar tanítónő állása megmaradjon. Az Arad környéki sanyarú sorsú családok gyerekeit iskoláztatnák, emellett szállást és étkezést biztosítanának nekik a gáji Máltai Házban.
A magyar nyolcadikosok búcsúztatója az egyik osztályteremben fejeződött be, a tanárok és hozzátartozók szűk „családi körében”, és a megható műsor során bizony nemcsak a lányoknál, hanem a fiúknál is eltörött a mécses.
A magyar tagozatot még hátrányosabban érinti az összevonás, mert az 5–8. osztályok szeptembertől átkerülnek a szomszédos kerület iskolájába, és Gájban csak magyar elemi lesz, a jelenlegi állás szerint összevont osztály egy tanítóval.
„Egyik szemünk nevet, hogy a 8. C ilyen szép eredménnyel zárta a tanévet, de a másik sír, mert ők az utolsó magyar ballagók a nyolcadikban – nyilatkozta Budacsek Terézia, a végzősök osztályfőnöke. – Bár én csak novembertől vettem át az osztályt, minden kollégámnak azt kívánom, hogy osztálya legyen.” Gájban tízen fejezték be idén a nyolcadikat a magyar tagozaton, és közülük heten anyanyelvükön tanulnak tovább a Csiky Gergely Iskola csoportban, a többi három viszont román szakmaiskolát választott.
A tornateremben tartott ünnepségen a hetedikesek búcsúztatták el a líceumba készülő nyolcadikosokat, majd miután átvették tőlük az iskola kulcsát, a román és a magyar végzős osztályok külön-külön, majd közösen is énekkel köszöntek el a tanároktól és a fiatalabb iskolatársaktól.
„Szomorú számomra ez a nap, hiszen hosszú ideig tanítottam itt, generációkat neveltünk fel ebben a peremkerületben – sóhajtott Komádi Sándor tanár. – A kis gyereklétszám mindenütt gond, de minket eleve felszámolásra jelöltek ki, nem volt, aki kiálljon a tagozat fenntartása mellett. Már most megjósolható, hogy nagy veszteség lesz, mert sok magyar gyermek román tagozatra fog beiratkozni. Minden kis magyar közösség felszámolása azzal jár, hogy tovább morzsolódik, szórványosodik.” Sándor Tivadar gáji római katolikus plébános szerint az aradi magyarság újabb bástyája esett el. „Gáj volt a központja Kakasvárosnak, Ségának, Buzsáknak. A tömbházak építésével Séga kifejlődött, s most az ősi magyar központ megszűnik, felemészti a szomszéd közösség – mondta beletörődve. – A gyerekek többségét születésétől fogva ismerem, némelyiknek a szüleit is én eskettem, hiszen idén 25 éve vagyok Gájban lelkész, azelőtt meg, 1972-től segédlelkész voltam. Könnyek nélkül nem lehet ezt elviselni.”
Vajon mindent megtettünk-e mi, magyarok, a pedagógusok, az érdekvédelmi szervezet, hogy megmaradjon az iskola és a magyar tagozat? „Nem! – jelentette ki határozottan Komádi Sándor. – Én személy szerint sem… Mindnyájan többet kellett volna vállaljunk az iskola és a bentlakás fenntartása érdekében, nagyobb áldozatokat kellett volna hozni, és az RMDSZ-től is nagyobb segítséget vártunk volna.” Sándor Tivadar másképp látta ezt a kérdést. „Hiába minden pedagógusi erőfeszítés, vagy intézkedés, el kell ismerni, hogy kevés a gyermek – mondta. – Kihaló nemzet vagyunk, a fiatalság a tömbházakat választotta, és a lakótelep felszippantotta a kertvárosból az ifjúságot és velük a gyermekeket. Megmérettettünk, és könnyűnek találtattunk.”
Menteni a menthetőt alapon ősztől azon kell munkálkodni, hogy a magyar elemi minél tovább megmaradjon. „Az óvoda jó utánpótlást jelenthet, de minden azon múlik, hogy miként állunk hozzá – vélte Komádi. – Fel kell keresni a gyereket, a családokat, statisztikát készíteni évekre előre, hogy hány gyerek várható, és mindez nagyon függ a tanítónőtől. Tévedés azt hinni, hogy díszlépésben jönnek beiratkozni a magyar iskolába. Minden családot kétszer-háromszor meg kell látogatni, minden gyerekért meg kell dolgozni.” Sándor Tivadar elárulta, hogy Böjte Csaba dévai ferences szerzetes és a Szent Ferenc Alapítvány segítségével megpróbálnak annyi gyereket toborozni az 1–4. osztályba, hogy ne egy, hanem legalább két összevont osztály legyen, és mind a két magyar tanítónő állása megmaradjon. Az Arad környéki sanyarú sorsú családok gyerekeit iskoláztatnák, emellett szállást és étkezést biztosítanának nekik a gáji Máltai Házban.
A magyar nyolcadikosok búcsúztatója az egyik osztályteremben fejeződött be, a tanárok és hozzátartozók szűk „családi körében”, és a megható műsor során bizony nemcsak a lányoknál, hanem a fiúknál is eltörött a mécses.
