http://www.vasarnap.katolikhos.ro/15-szam-2011-aprilis-10/124-interju/210-van-mibe-van-kibe-kapaszkodnunk.html

http://www.vasarnap.katolikhos.ro/legfrissebb-szamcurrent-issue/124-interju/210-van-mibe-van-kibe-kapaszkodnunk.html

Lejegyezte Józsa János

Nagy izgalommal készül a szatmári egyházmegye Scheffler János boldoggá avatásra. A legjobban Kálmándon várják július 3-át. A vértanú püspök szülőfalujában megemlékező szentmisék vannak, a fiatalok a hittanórákon bemutatókat tartanak, a település minden lakója készíti lelkét a nagy eseményre. A lelkesedést nem is mutathatnánk be jobban, mint a plébános szűrőjén keresztül, aki a falu apraja-nagyjával együttműködve a felkészülést vezeti. Megkérdeztük Néma Sándor plébánost, hogy él Kálmánd emlékezetében Scheffler János. Ezt a falut úgy emlegetik itt, Károly környékén: a jámbor Kálmánd… Mára megváltozott, de ma is sokakra igaz ez. Elsősorban az idősebb generáció emlékszik János püspökre, nekik saját emlékeik vannak, gyermekként látták, van, akit ő részesített a bérmálás szentségében. Emlékeznek arra is, amikor a templomunk harangjai hírül vitték a hírt, hogy a  püspök, aki innen származik, meghalt a zsilávai börtönben. A fiatalabb generáció csak az 1990 után megjelent könyvekből, prédikációkból, hivatkozásokból, újságcikkekből, szülők, nagyszülők elbeszéléséből ismeri. Igyekszünk tenni azért, hogy ismertté váljon. Nem akárki volt! Hogyan találkozhat a kálmándi ember Scheffler Jánossal, amikor végigsétál a falun? Mindenki tudja, hol volt Scheffler János szülőháza, hol volt a ház, amit édesapjának, testvérének vásárolt valamikor a második világháború kitörése táján, a negyvenes évek elején. Van a templomunk bejáratánál emléktábla, amelyet boldog emlékű elődünk, Kabdebó Lajos készíttetett a vértanú püspök, illetve testvére emlékére. Egy márványtáblára van bevésve Scheffler János neve, hogy mikor élt, mikor halt meg. Van egy emléksír a temetőben. Nem ide van eltemetve, a szatmári székesegyház kriptájában nyugszanak földi maradványai, de amikor megtudták, hogy messze idegenben halt meg, a falusi emberek úgy gondolták, jó, ha csinálnak neki ide egy sírt. Mindenszentekkor ott is ég gyertya, arra a sírra is visznek virágot. Sokáig nem lehetett beszélni Scheffler Jánosról nyilvánosan.  A változások után katarzis, felszabadulás volt, hogy újra a közbeszéd része lehet Scheffler János. Kálmándon mennyire van jelen a kettősség a generációs ugrás miatt – a régiek ismerték, a fiatalok most ismerkednek vele? Csak a kilencvenes évek után mertek nyíltan előhozakodni a vértanú püspök életével. Könyv formájában jelent meg a Bura László által írt rövid, ügyes életrajz. A pap bácsiknál, emlékszem, a püspök úr lelki gyakorlata volt éveken keresztül a papi rekollekció lelki napjainak a témája, így került be újra a köztudatba. Amikor tehettük, elmélkedésekben, prédikációkban megemlítettük, kirbályi szónoklatokon, egyszerű falusi, városi, vasárnapi miséken. A fiatalság most kezdi felfedezni, olyannyira, hogy például itt az enyéim, a fiataljaim készítettek egy egyszerű, de nagyszerű vetítést a faluról, az utcáról, a Scheffler-házról – az eredeti nincs meg, átépítették –, a már említett másik házról, a temetőről, az egyetemről, ahol tanult, Rómáról, ahol doktorált… Van egy ügyes csoport, amely így próbálja felszínen tartani: „Nekünk van egy vértanú püspökünk”! Nemcsak itt, szerte az egyházmegyében minden templomban, minden szentmisén imádkozzuk a köz­benjárását kérő imát. Amikor már lehetett tudni, hogy boldoggá avatják a falu szülöttét, jöttek a hívek, hogy kifejezzék örömüket? Nagyon nagy öröm volt… Meghúzattuk a harangokat, és a reggeli misén mondtam:  „Nem halott van, hanem nagy-nagy közbenjárónk van Istennél, a szentatya aláírta a boldoggá avatási dekrétumot”. Nagy öröm volt, nem lehet azt elmondani… Nincs véletlen, minden Isten gondviselésével történik! Pont akkor, abban a hónapban, pár nap múlva tartottuk itt a Scheffler János száz­éves pappá szenteléséről megemlékező szentmisét Hársfalvi Ottó általános helynök főcelebrálásával. Kevesen vannak már abból a generációból, talán két kezünkön meg lehetne számolni, akiknek még vannak személyes élményei, emlékei a püspök úrról. De nagyon megrendítette a falut, apraját-nagyját, mindenkit. Milyen a mindenkori plébános felelőssége abban a faluban, amelyben egy ilyen ember született, különösen a boldoggá avatásra való felkészülés időszakában? Nagy-nagy felelősség, nagy kihívás. Középiskolás lehet­tem, amikor először hallottam plébánosomtól hittanórán a vértanú püspökről, aztán majd a Teológián. De lenyűgöz mindig a vértanúság, avagy a vértanúk magatartása. Most, mióta itt vagyok, mindig megrendülve megyek végig azon az utcán, mindig megilletődve állok oda keresztelni a keresztkúthoz, amelynél a püspök urat is keresztelték. A szent falak, ahol ő mutathatta be annak idején a primiciát, a szentmiseáldozatot, vagy ahányszor eljött bérmálni, megrendítő… Ugyanakkor pedig erő is, erőt ad. Bolond világban élünk. Gyors világban élünk. Évezredes értékeket rúgnak fel, vesznek semmibe, de van valaki, egy biztos pont, amibe kapaszkodhatunk. Amikor úgy érezzük, hogy mozog a föld, a talaj alattunk, hát van nekünk valaki, aki nagyon közel van Istenhez, akihez mi könyöröghetünk, imádkozhatunk. Erre nevelem a gyermekeket is a hittanórán. De nekem személy szerint is nagyon nagy erőt jelent. Nagy kihívás az emberi lelket felrázni, hogy valamit is megsejtsünk, hogy Isten milyen csodát tett ezzel a közösséggel. Kiválasztott egy embert innen, és odaemeli az ő egyháza egére mint fénylő csillagot, útirányjelzőt. Ha hallgatunk rá, ha követjük, ha imádkozunk hozzá, biztos, hogy Isten megsegít minket. A boldoggá avatásra való felkészülésben tartanak zarándoklatokkal egybekötött szentmiséket. December 6-án volt az első. Ezek is szerves részei a felkészülésnek Kálmándon? December 6-án a vértanúság napjára való tekintettel úgy gondoltuk, hogy megemlékező szentmisét tartunk. Ezt eddig is tettük egyházmegyei szinten is, de sok helyütt más plébániákon is. Most, hogy megkezdődött a szeretetszolgálat éve, a boldoggá avatás éve, úgy gondoltuk, Károly környéke méltóképpen indítson. Más, jobb alkalom nem lehetett volna, mint az ő vértanúságának napja. Össze is gyűltünk közel harmincan, a hívek a környező falvakból. A lelki napokon a papokkal, az esperessel megtárgyaltuk, hogy minden hónapban kell valamit tennünk, kell készülődnünk. Minden hónapban egy vagy két egyházközség a Károly-környéki esperesi kerületből elzarándokol ide, szentmisét hallgatnak, van elmélkedés, és ha sikerül, a már említett, vetítéssel egybekötött életrajzi bemutatót is megtartjuk. Így szeretnénk még inkább felkészíteni az embereket. Van, aki jelentkezett, hogy gyalog fog felmenni Szatmárra a boldoggá avatásra.