Furcsa érzés fogja el az embert, amikor olvassa, hogy Jézus az Írás tanúsága szerint három nap után feltámadt, hiszen az a pár száz év, ami az írásbeliségre való áttérés után eltelt a Názáreti felbukkanásáig, röpke pillanat ahhoz mérve, hogy évezredekig szóban kommunikáltunk és őriztük a kultúrát, s valahol Jézus halálakor találkozott a két világ, mindenki a maga értékeit hozta.
A felemlegetett Írás több ezer év kifinomult orális kultúrájának a gyűjteményeiben ülepedett le, hogy megmaradjon kétezer év után is, s minduntalan felhívja a figyelmünket arra, hogy halandók vagyunk ugyan, de van remény, érdemes minduntalan felállni, újrakezdeni, akár a halálból is visszatérni, csak hited legyen. A tavaszról, a megújulásról szól ez a több ezer éves történet, ez a kiszámolhatatlan időívet átvészelő kor, és azokról a névtelen hősökről, akikre építjük az eddig ismert civilizációnkat, csak kiemelt, kiváltságos kasztjuk nem lett soha: a szántóvetőkről.
A szántóvető kiváltságos csak a mesékben lehet, akkor is tiszta gúnyát kell öltenie munka közben, ha Mátyás királyunkkal találkozik, de ősz fejjel is délceg és lojális, jó eszű, humoros meg találékony. Annak kell lennie, és kitartónak, mert ő tartott és ő tart el bennünket.
Földinkről, a Torján született és Kökösben, Uzonban nevelkedett Ujjvárossy Józsefről jegyezték fel, hogy mindig a nap előtt kelt fel, és minden tavasszal az első barázdát az ő ekéje szántotta. Ő volt az a szántóvető, aki soha nem adta fel, jó szóval, de áldozattal is segítette közösségét.
Más világ ez? Nem más, talán az igazi, és néha felkapjuk a fejünket: vajon mi történik a szántóvetőkkel, hol élnek-halnak?
Számukra csiszolódott ez a történet, a feltámadásé, mert kell a hit ahhoz, hogy képes legyen a gyarló ember kijátszani az áldott napot, és előtte felkelni, hogy ő ébressze a pacsirtát, és ő vesse el a magot, mert kezében az élet vagy a pusztulás lehetősége. Senki nem tudja jobban, mint a szántóvető, mit jelent az újjászületés, a feltámadás lehetősége, ez segít neki újra meg újra nekiveselkedni a robotnak, hogy a felkelő nap fényénél a Halászra gondolva lépegessen a rögön
