2012-02-18
„Szeretlek, Európa, földnek sója, vén gazemberek játéka, szívem”
(Bereményi Géza–Cseh Tamás: Kelet-Európa)
„Nem bontja ki az igazság minden részletét” Tabajdi Csaba, amikor azt állítja, hogy a Magyarországot elítélő csütörtöki európai parlamenti határozatot azért szavazta meg – és persze kezdeményezte, szövegezte Göncz Kingával együtt –, mert az csak egy állásfoglalás, amely nem jár semmilyen hátrányos jogi következménnyel az országra nézve.
Ez ugyanis csak részben igaz. A határozat egyértelműen felveti lehetőségként, hogy az uniós alapszerződés 7-es cikkelye alapján folyamatos monitoringeljárás indulhat Magyarországgal szemben, ebből következően pedig, végső eszközként a szavazati jog megvonása és az uniós források elvonása is felmerülhet, amire még soha nem került sor az Európai Unióban. Még szép, hogy nem azonnal a 7-es cikkely legsúlyosabb részét szavazták meg. Ám amit megszavaztak magyar képviselőkként a szocialisták az EP-ben, annak célja Magyarország elítélése, megbélyegzése volt, iránya pedig nem más, mint szigorú eljárások megindítása és szankciók kilátásba helyezése. Nagyon nem szeretek a hazaárulás szóval élni, nem használom most sem, de mégis, finoman szólva, a magyar baloldali képviselők csütörtökön nem a hazájuk érdekeit képviselték Strasbourgban.
Az előzmények messzire nyúlnak vissza, közvetlen előzmény viszont a február 9-i, az EP állampolgári és igazságszolgáltatási szakbizottsága által kezdeményezett vita a „magyar helyzetről” (micsoda megfogalmazás!), amelyen magam is részt vehettem és felszólalhattam a Civil Összefogás Fórum szóvivőjeként.
Mellettem Oplatka András újságíró, egyetemi tanár, a Neuer Zürcher Zeitung korábbi szerkesztője ült, aki a vita negyedik órájában – hallva a magyar szocialista képviselők hozzászólásait – odafordult hozzám, és azt mondta, láthatóan elképedve: melyik országban fordulhatna elő Európában, hogy egy adott ország képviselői így rátámadjanak a saját országukra? Megállapítottuk, hogy egyikben sem, levontuk hát szomorúan a következtetést: ismét egy új „hungarikumot” találtunk; ebben az országban olyan mély a megosztottság, ami ellehetetleníti, hogy egységes nemzetként lépjünk fel az unióban.
Ez azonban végtelenül káros és gyengít minket akkor, amikor az unió éppen velünk „szórakozik”: ha látják ugyanis a baloldaliak és liberálisok, hogy magunk is sebzettek és szabdaltak vagyunk, még nagyobb erővel és magabiztossággal rontanak ránk – lásd a csütörtöki határozatot. S e megosztottságunk időnként még a néppártiakat is elbizonytalanítja, úgy tűnik, néhány képviselőjük is ellenünk szavazott.
Éppen ezért bűnös magatartás az, amit Tabajdiék művelnek, hiszen egy gazdasági válságból éppen kikecmeregni próbáló ország próbálna talpra állni, megegyezni az Európai Bizottsággal és az IMF-fel, s éppen ekkor, magyar segítséggel, az EP fenyegeti meg súlyos szankciókkal Magyarországot. Mondjuk ki, hogy ha a magyar baloldaliak nem támogatták volna ezt a határozattervezetet, akkor az egésznek a súlya jóval kisebb lenne. Szégyelljék magukat azért, amit tettek!
De azt is megtapasztaltam az Európai Parlamentben, hogy ez politikai harc, semmi köze valóságos érvekhez, tényekhez, tárgyilagos vitákhoz. Világosan látszott: bármit mondtak a fideszes képviselők, Áder, Szájer, Gál Kinga, Kósa Ádám, illetve például Sógor Csaba Erdélyből, arra oda sem figyeltek a baloldali, liberális, zöld- és kommunista képviselők, vagy valótlant állítottak, mint Göncz Kinga az Országos Bírói Hivatal elnökének kinevezési feltételeivel kapcsolatban. (Áder János később megmutatta nekem az Országgyűlés szakbizottságának jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a Fidesz javaslatát Bárándy Gergely szocialista képviselő erősen támogatta.) Bármit mondtam én Magyarország nagy bajáról, a velünk tovább élő posztkommunizmusról (lásd például: Lendvai Ildikó, az MSZMP KB volt osztályvezető-helyettese harcol most a sajtószabadságért…), a hálózataikról, a demokráciánk sajátos, többségi modelljéről – amibe nem fér bele a nyugatiak által annyira elvárt konszenzus, de attól ez még demokrácia! – vagy a nemzetközi vezető pénzügyi körök háttér-manipulációiról –, mindez lepergett róluk.
Nem akarnak minket érteni, és ez nagy baj. Azt akarják e baloldaliak, akik a meghatározó beszédmódot, fogalmakat, kánont uralják és irányítják, hogy úgy beszéljünk, úgy cselekedjünk, úgy gondolkodjunk, s olyan fogalmakat használjunk, amiket ők szeretnének. Minden más fogalmat, kategóriát, érvelést lesajnálnak, és tudatosan, provokatíve „nem értenek”. Egy terv szerint haladnak előre, ez küzdelem és politikai harc, nem partneri párbeszéd.
És akkor a végén megszólal Ulrike Lunacek asszony, zöld- és osztrák képviselőnő, s a békemenetet egyfelől a Fidesz által szervezett tüntetésnek állítja be, másfelől antiszemitának. Csak arra volt időm az egyperces válaszlehetőségben, hogy a Fidesz általi megszervezést visszautasítsam a CÖF és a többi civil szervező nevében is, s bizonyítsam az alulról való kezdeményezést, a valódi civil jelleget. Az antiszemitizmus vádját pedig Bayer Zsolt, Csizmadia László és mások más helyeken határozottan visszautasították.
És akkor még nem beszéltünk Neelie Kroes asszonyról, az Európai Bizottság médiaügyi biztosáról, aki arra kérte Navracsics Tibort, hogy előre, mintegy biankócsekként írja alá a kormány az Európa Tanács Magyarországról szóló, később elkészülő határozatát. Sajnos azt éreztem a helyszínen, hogy egyfajta hatalmi alávetettség állapotába kívánnak szorítani bennünket. Hol van ez Európa szellemiségétől?
Európa szellemisége valóban a kereszténységben rejlik.
De mivé, kié lett Európa? Fricz Tamás
