2012. március 19., hétfő

Az önkényúr, aki önmagával sem ért egyet

http://blog.erdely.ma/arus_zsolt/2012/03/19/az-onkenyur-aki-onmagaval-sem-ert-egyet/
A képviselő testület márciusi ülésén, az elnök kezdeményezésére napirenden volt a testület szervezési és működési szabályzatának a módosítása is. Ennek kapcsán három dolgot szeretnék elmondani.
Elsõsorban úgy gondolom, hogy ha valaki egy ilyen munkába belevág jól teszi, ha elõzetesen tanulmányozza a vonatkozó törvényeket, illetve magát a módosítandó szabályzatot. Ugyanis ha ezeket megteszi, elkerülheti, hogy kínos, avagy egyenesen nevetséges helyzetbe hozza magát. Ugyanis:
- A törvény azt mondja, hogy a vagyoni és érdekeltségi nyilatkozatot minden év június elsejéig kell letenni. Ennek ellentmondó szabályzatot nem lehet elfogadni, tehát amit itt alább lehet olvasni, az törvénytelen.
- A javasolt 139. cikkely eképpen néz ki:
Ez annyira általános, hogy gyakorlatilag kizár minden képviselőt a testület vitáiról és szavazásairól. Ezt tehát sokkal precízebben és egyértelműbben kell megfogalmazni, világossá téve, hogy ki mikor nem szólhat hozzá és nem szavazhat. Ráadásul ez a szöveg szóról szóra megvan az érvényes Szabályzat 72. cikk második bekezdésében, csak látható módon aki a módosító javaslatot megfogalmazta, az nem ismeri az eredetit, hisz a hiba javítása helyett meg akarja azt duplázni.
Másodsorban jó tisztázni, hogy egy szabályzat célja a testület működésének egyértelmûvé és gördülékennyé tétele, s nem az elnök tejhatalmának a kőbe vésése. Márpedig ha valaki elolvassa az alábbit, akkor valószínűleg egyet fog érteni velem, hogy annak célja írásban szentesíteni az amúgy már létezõ antidemokratikus, abszolutista gyakorlatot.
Harmadsorban pedig egy ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmet. A múlt heti ülés bevezetőjében az elnök-atyuska megmagyarázta a teremben tartózkodó butuskáknak, hogy ugyan közel 50 tervezet szerepel a napirenden, de azokkal gyorsan fogunk végezni, mert jól előkészített, egyeztetett dokumentumokról van szó. Márpedig ennek igencsak ellentmond az, hogy az általa eredetileg beterjesztett határozat-tervezethez (amit az ülés előtt a szakbizottságok is letárgyaltak) õ maga nyújtott be az ülés megkezdése után egy terjedelmes módosító javaslatot (a fenti harmadik dokumentum), jól példázva azt, hogy nem egyszer még önmagával sem képes egyeztetni az ülés előtt.