2013.01.18.
Bölcsebb annál az erdélyi magyar közösség, semhogy bedőljön álságos bocsánatkéréseknek, mézesmázos szavaknak, és komolyan vegye e hirtelen támadt érdeklődést irányunkban. Nem véletlen ugyanis e nagy Erdélybe vonulás: jövő évben választások lesznek Magyarországon, és ezúttal – Gyurcsányék és Mesterházyék minden mesterkedése ellenére – mi, Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok is szavazhatunk.
De miként várhatnak erdélyi magyar voksokat azok, akik szűk három hónappal ezelőtt a Kárpát-medencei magyarság legfőbb egyeztető fórumának számító Magyar Állandó Értekezlet ülésén határozottan ellenezték a külhoni magyarok szavazati jogának biztosítását, és alá sem írták az erről is rendelkező zárónyilatkozatot? Hogyan kérhetné bizalmunkat az a szocialista párt, amelynek képviselői Kolozsváron új alapokra helyezett nemzetpolitikáról beszélnek – ugyanezen időben pedig, néhány száz kilométerrel odébb, Miskolcon újfent románozással mérgezik a közhangulatot, azzal riogatva a polgárokat, hogy városukban túl sok erdélyi kap vezető tisztséget? Voksokra ácsingóznak tehát a szocialisták, de mintha maguk is tudnák, sok babér aligha terem nekik itt, ezért aztán közvetlen szövetségeseikhez fordultak. Szerdán Markó Béla volt RMDSZ-elnök, tegnap Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi vezetője is fogadta az MSZP küldöttségét, mi több, megállapodást írt alá a két alakulat.
És bizony, ebben a történetben ez a nagyobbik baj. Az RMDSZ csúcsvezetőségének magatartása. Az, hogy a titkos paktumok nagy mesterei ismét nyíltan szembemennek választóikkal – aligha hihető ugyanis, hogy a tagság, az RMDSZ-szavazók táborában oly nagy lenne a magyar szocialisták szimpátiaindexe. A nagyobbik baj az a cinikus arrogancia, amellyel Markó Béla csak úgy odaveti az MSZP-vezetők ellen tiltakozó fiataloknak: „azzal kokettálunk, akivel helyesnek tartjuk”.
Egy előnye azért mégiscsak van e nagy összeborulásnak. Immár világossá vált, ki kivel szövetkezik, ki kinek elv- vagy harcostársa. És talán a számonkérés sem marad el, merthogy sokakban felmerülhet a kérdés: ki hatalmazta fel az RMDSZ vezetőit arra, hogy választóik voksait rossz kofákként áruba bocsátva azokkal „kokettáljanak”, akik megtagadtak bennünket? Farcádi Botond Háromszék
Hozzászólások
Jozsef írta (2013.01.22. 05:45:40)
Eleg sokan fognak az emeszpere szavazni itt is Erdelyorszagban mivel azok akik az eremdeeszre szavasztak minden esely megvan ,hogy atszavaznak .....sajnos„ki tudja mit igert be Marko elvtarsnak Mesterhazi ..ezek a hatalomert az anyukat is eladjak .
Stone írta (2013.01.21. 17:29:27)
Ehhez még csak annyit, hogy MA hangzott el az MSZPs/xxx Klub Rádióban, hogy a hét elején kezdeményeztek egy közvélemyénkutatást, amiben arról kérdezték a hallgatóikat (mármint azok közt, akik ezt a magyarellenes-xxx rádiót hallgatja), hogy: "egyetértenek-e azzal, hogy az MSZP vezetősége elnézést kért az erdélyiektől a 2004-es magyarellenes kampány miatt?" Figyelem! A válaszolok 70%- (!!!) azt válaszolta, hogy: NEM! Nnna! EZEKKEL a xxx puszilkodik most a xxx RMDSZ! Gratula!
Megjegyző írta (2013.01.20. 00:21:43)
Akkora az idiótizmus, hogy ha a tulipántot megváltoztatnák pld. kankalinra, senki nem ütné rá a pecsétet.
Askam írta (2013.01.19. 22:51:46)
Gratulálok Farcádi úr! Mint mindig, bátor, tárgyilagos cikk!
"Vajon mit szolna ehez Áron püspökünk?" Kedves Katholykus, MÁRTON ÁRON A NAGY SZÉKELY PÜSPÖK eddig megfordult a sírjában. És ezt, hitét gyakorló katolikusként vallom! (Uram bocsájtsd meg nekem!) DE! Higgye el kedves Katholykus, vannak még egyenes gerincű, Áron püspök tanait követő katolikus papjaink! HÁLA A JÓISTENNEK!
Erdélyi2012 írta (2013.01.19. 22:09:30)
Jókat szórakozom az ilyen találkozókon s a visszhangjaikon.
Szórakoznék akkor is, ha az RMDSZ említett emberei a Fidesz-vezérkart hívták volna meg Kolozsvárra és ők eljöttek volna. Attól esett volna igazán pánikba az erdélyi magyar ellenzék. Én azt mondom, addig örüljenek, amíg Mesterházy jár Markóhoz s nem Orbán.
tóducz endre írta (2013.01.19. 21:40:19)
Jó hogy vannak emlékeink, és nem félünk legalább azoktól, kedves Emlék.
Emlék írta (2013.01.19. 20:52:09)
Felidézem azokat a pillanatokat, amikor Markó a megyei gzűlésekre belopakodott a Victor HAJDU Gyöző aktatáskájával, amit a másadik legjobb szolgalélek alázatosan átcsúsztatott az első legjobbnak majd csetelve-botolva kiosont a teremből
Pap Tihamér írta (2013.01.19. 16:05:00)
Ami összetartozik, az össze is borul...mint rongyosék a kocsmában, aztán jöhet a "balhé", a ron verberi áltatás, gyűlöletszítás.A kérdés csak az,hogy ki hisz még ezeknek a felvásárló kiárusítóknak?
Gránit írta (2013.01.19. 15:23:43)
+Sajnos, mind jobban világossá válik a "háttérvezrtőség" beépitett embereinek a kiléte , úgy Magyarországon mint Erdélyben. Tessenek megnézni a pártok és a "vezető egyházak előljároinak " a névsorát és azoknak az intézkedési sorozatait. És akkor legyen az ember "katpolikus"és párt tag.
Nagyon látszik a "micisapka" viselés eredménye.
rohucs írta (2013.01.19. 14:30:04)
Lássátok ,Nyárád mentiek ,milyen,xxx embert juttattatok ismét szenátori székhez?!xxx! A katolikus egyház fejei is magukba szállhatnának és elmélkedhetnének egy kicsit,hogy vajon helyesen cselekszenek -e?
