Jámbor Gyula 2013. május 10.,
Ma, a monarchia napján – 1866-ban ezen a napon tette le a királyi esküt a német származású első romániai uralkodó – az országnak 33,8 millió eurót kellett visszafizetnie a 2009-ben felvett közel húszmilliárdos kölcsön törlesztőrészletének és kamatainak fejében az EU-nak.
Ami egy hazai „átlagnak” elképzelhetetlenül sok, az mondhatni aprópénz egy húszmillió lakosú államnak: tíz, nyugat-európai szemmel ítélve már éppen hogy gazdagnak mondható ember vagyona. Ha itt lezárulna az idei törlesztés, nyugodtabban lélegezhetnénk, csakhogy májusban összesen 201,4 milliót, az év egészére pedig 1,164 milliárd eurót kell visszafizetnünk az EU-nak, a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak; a törlesztés-csúcs azonban 2105-ben lesz, amikor 1,826 milliárd eurót kell majd az adósság fejében lepengetnie az országnak.
A hitellel, elvileg, nincs baj – Széchenyi már jó 180 esztendeje értekezett jótékony hatásairól, Amerikát, mondják sokan, a hitel tette naggyá –, a baj az, ha nem fordítják olyan befektetésekre, amelyek jó hasznot hajtanak, és viszonylag könnyűvé teszik a visszafizetést. Románia, ha a Világbank ma-tegnap Romániában járt elnökének kijelentéséből indulunk ki, jól teljesített, hiszen költségvetési hiányát a 2009-es 7,3 százalékról tavaly 2,5%-ra csökkentette – három százalék alatt az ország, vezetőinek reménye szerint, megérett a sok kellemetlenséggel járó túlzott deficit eljárás alóli kivonásra. Ráadásul (ismét a Világbank elnökét idézve) az államadósság nem haladja meg a GDP 35 százalékát, holott az uniós átlag 83 százalék.
Legyen neki igaza.
Az ország azonban nem kis árat fizetett, fizet a dolgok ilyetén alakulásáért. Nem kell külföldi szaktekintély véleményét meghallgatni ahhoz, hogy tudjuk, mekkora a szegénység Romániában, az Európai Unió leg- (vagy majdnem leg-) szegényebb országában. Azt számszerűleg most is hallhattuk, hogy a lakosság egyharmada napi öt vagy ennél is kevesebb dollárból kénytelen eltartani magát, s ezeknek az embereknek, meg az ennél többől, de mégis nagyon szerényen élő polgároknak az sem nagy vigasz, ha azt hallják: pompás fiúk voltunk az utóbbi húsz esztendőben, hiszen ha a periódus elején négyszer szegényebbek voltunk az európai átlagnál, ma már csak kétszer vagyunk szegényebbek. Az átlagba, nyilván multimilliomosaink, milliárdosaink kis vagyonkája is beleszámít.
