2013. február 6., szerda

Középpontban a rezsicsökkentés - Megkezdte a munkát a Fidesz–KDNP-frakció

PR Forrás: MNO 2013. február 05., 
Kedden délután elkezdte a munkát a Fidesz–KDNP-frakció Gyulán. A háromnapos ülés egyik fő témája a rezsicsökkentés folytatása lesz. Mint arról Rogán Antal frakcióvezető korábban beszámolt: megvizsgálják az eddigi eredményeket és a további tehermérséklési lehetőségeket. A városban a nap folyamán békemenetet tartottak, és baloldali demonstráció is volt.
Megkezdődött kedden késő délután a Fidesz–KDNP frakcióülése, melynek középpontjában arezsicsökkentés áll. Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy megvizsgálják az eddigi eredményeket és a további tehermérséklési lehetőségeket. B. Nagy László kormánymegbízott elmondta: az ülés témája lesz az IMF-fel való tárgyalás is, ezt Rogán Antal is megerősítette. B. Nagy úgy véli, hogy továbbra is kapcsolatban kell lenni a szervezettel, de az ország gazdasági mutatói nem indokolják, hogy éljünk a valutaalap által kínált konstrukcióval. 
A háromnapos zárt frakcióülést az Erkel Hotelben tartják, ahová kedd délutántól folyamatosan érkeztek a kormánypárti politikusok, köztük a kabinet tagjai, országgyűlési és európai parlamenti képviselők. Az újságírók a szálloda bejáratánál lévő sorompónál várakozhattak, ahol szinte percenként hajtottak be autójukkal a politikusok.
Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióülésére Fotó: Mohai Balázs / MTI
Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök este hét óra előtt néhány perccel érkezett a helyszínre. A tanácskozás előtt ülésezett a Fidesz választmánya, ezt követően pedig Orbán Viktor helyzetértékelésével kezdődött meg a frakcióülés.
Az elmúlt évek hasonló frakcióüléseiről egyes képviselők egyéni érdekektől vezérelve bizonyos balliberális hírportáloknak folyamatosan információkat szivárogtattak ki a zárt ülésekről. Éppen emiatt a mostani ülés előtt több hírportál is arról írt, hogy a képviselők a telefonjaikat a szállodai szobájukban hagyták. A Fidesz–KDNP frakcióülésének történéseiről hivatalosan csütörtök délelőtt tartanak sajtótájékoztatót. 
Visszaszorítaná a KDNP a bankok túlkapásait
A családi adókedvezményről és a bankok, szolgáltatók, végrehajtók túlkapásainak visszaszorításáról is szeretne tárgyalni a Kereszténydemokrata Néppárt a frakciószövetség ülésén. Harrach Péter frakcióvezető azt mondta: a párt továbbra is elkötelezett a nehéz helyzetű családok iránt. Az ülésen ezért rákérdeznek majd a családi adókedvezmény kiterjesztésére, arra, hogy ez várhatóan hogyan valósítható meg majd. Kezdeményezik továbbá a bankok, szolgáltatók és végrehajtók túlkapásainak visszaszorítását is.
A kereszténydemokrata politikus jelezte: támogatják a rezsiköltségek csökkentésének folytatását, és felvetik majd az önkormányzatok költségvetési problémáit is. Hozzátette: úgy ítélik meg, hogy a közoktatás átalakítása jó ütemben zajlik, a sajtóban felvetődő kérdések pedig erőltetettek, politikai indíttatásúak. Ez fokozatosan érvényes a felsőoktatásra – folytatta, kiemelve: egyes radikális diákszervezetek mögött politikai erők és szándékok húzódnak.
Újabb könnyítés jöhet tavasszal
A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetben kedden megjelent interjújában elmondta, hogy a tervek szerint még a tavasszal sor kerülhet a víz- és a csatornadíj, továbbá a szemétszállítás árának tízszázalékos csökkentésére, a következő fűtési szezon kezdetén pedig jöhet a villamos energia, a gáz és a távhő árának második lépcsőben történő mérséklése.
Békemenet és baloldali akció
Kedd délután békemenetet tartottak Gyulán, hogy így fejezzék ki támogatásukat a kormány munkája iránt. Az esemény előtt Bencsik András szervező arról beszélt: a jelenlét a fontos, és az emberek hisznek abban, hogy ez az ország fel fog emelkedni. A rendezvényen több ezer fő vett részt. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító szóvivője a Lánchíd Rádiónak kedden azt mondta, hogy mivel az MSZP zavarkeltést hirdetett a Fidesz–KDNP frakcióülésének idejéreGyulára, „ezt békésen, szeretettel el kell hárítanunk, és demonstrálnunk kell, hogy a kormányt hagyni kell dolgozni”.
A békemenettel párhuzamosan a baloldal demonstrált, a tüntetésen a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szolidaritás ötven-hatvan helyi és környékbeli szimpatizánsa vett részt. Kedd este a gyulai hotel előtt az MSZP békéscsabai elnöke, Miklós Attila átadott egy petíciót a frakcióülés egyik szervezőjének. Ezzel – mint azt a szocialista politikus ismertette – egyebek mellett arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy „Magyarországon demokráciadeficit van”, és a kabinet súlyos lépéseket tett az önkormányzatisággal szemben. Szanyi Tibor szocialista politikus egyébként Gyulán azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan onnan érkeztek.