MTI, Gazdasági Rádió, 2013. február 11.
XVI. Benedek pápa ezt ma jelentette be.
A katolikus egyházfő ezt latin nyelven jelentette be egy konzisztóriumon. Értesülések szerint a 85 éves pápa arra hivatkozott, hogy elfáradt, nem bírja tovább a hivatal ellátásával járó terheket.
A katolikus egyházfő lemondási szándékát latin nyelven jelentette be a konzisztóriumon. Elmondta: Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott, és megbizonyosodott arról, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. "Tudatában vagyok e lépés súlyának" - hangsúlyozta a katolikus egyházfő, aki szerint Szent Péter bárkájának az irányításához a lélek és a test erejére egyaránt szükség van.
A pápa áprilisban tölti be 86. évét. 2005. április 19-én lépett trónra a katolikus egyház 265. fejeként.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő jelezte, hogy a pápai közép-európai idő szerint20.00 órakor hatályba lépő lemondás után kezdetét veszi a ''sede vacante'' (''üres trón'') ideje. Benedek kérte, hogy hívjanak össze konklávét a következő katolikus egyházfő megválasztására. Értesülések szerint a konklávé március közepén ül össze.
Vatikáni források azt közölték, hogy az egyházfői tisztségnek több várományosa van, de igazán esélyes jelölt nincs.
Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője hangsúlyozta, hogy a pápa bejelentése meglepetésként érte, ami azt jelzi, hogy XVI. Benedek szándékáról nem tájékoztatta legközelebbi munkatársait sem.
A katolikus egyház történetében eddig három pápa mondott le. Benedek 2010-ben egy interjúban már jelezte, hogy adott esetben ilyen döntést hozhat.
