Mert ha ügyes vagy, meghívnak a magyarországi konferenciára is. És mert a tanároknak maga az ünnep.
Idén május 23-26. között szervezik meg a tizenhatodik Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát Kolozsváron. Jelentkezni március 14-ig lehet, a dolgozatok beküldési határideje április nyolcadika. A BBTE, a KMDSZ és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet tájékoztatója szerint idén a tavalyinál is több dolgozatot várnak a meghirdetett 35 szekcióban. A tizenötödik ETDK-n 27 szekcióban 199 dolgozatot mutattak be.
Erdélybe szivárog az OTDK
ETDK-szervezők: Talpas Botond, Kisgyörgy Réka, Vetési Imola, Soós Anna | Fotó: Oborocea Mónika
Az OTDK-t Budapesten szervezik. De nem kizárólag ott. Talpas Botond, a KMDSZ elnöke mai kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 2013-ban a 32. OTDK fizika, földtudományi és matematika szekciójának megszervezését Kolozsvár vállalta magára, és ezzel először költözik határon túlra a diákköri konferencia.
És véletlen egybeesés vagy sem, 2015-ben lesz Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa. Az már viszont nem véletlen, hogy az ETDK is része volt az önkormányzat nyertes pályázatának.
Miért éri meg részt venni és nyerni
az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián? Egy mesteris hallgató szerint azért, mert az ETDK „a megmérettetést segítő szakmai fórum, hason- és nem hasonszőrűekkel barátkozhatsz, és a komikulum vitében nyomot hagy”. Ha pedig már elsőévesként azon dolgozol, hogy másodévesként ütős dolgozattal mutasd meg magad, akkor az államvizsgád is az lesz. A diákok nagy része ugyanis ritkán választ más államvizsgatémát.
Az sem elhanyagolható, hogy felkészítő-előadássorozatot tartanak a jelentkezőknek. Idén például a Hogyan írjunk szakdolgozatot? mellett arról is, Hogyan mutassunk be szakdolgozatot? Egyesek szerint az ETDK-nak az adja a zamatát, hogy a hangulatot nem „a kapitalista versenyszellem határozza meg, hanem a hasonszőrűekkel való együttlét lehetősége”.
Az ETDK-n nem csak a BBTE, hanem a Sapientia-EMTE, a Partiumi Keresztény Egyetem diákjai, valamint külföldi hallgatók és tanárok is részt vesznek.
Az ETDK közösségi értéke
is fontos a tudományos mellett Talpas Botond, a KMDSZ elnöke számára. Ő inkább az 50 fős szervezői csapat összeérését emelte ki, és a 300 fős oktatói gárda együttműködését. „Az ETDK csaknem félezer ember önkéntes munkája”, mondta a sajtótájékoztatón.
A konferencia szakmai, intézményi kapcsolatokat teremt, egyre nagyobb az érdeklődés a külföldi tanárok részéről is a rendezvény iránt. Az ETDK a KMEI és az Országos Tudományos Diákköri Tanács együttműködésének köszönhetően Kárpát-medencei mozgalom lett.
Vetési Imola, az ETDK főkoordinátora szerint a konferencia egyik legfontosabb értéke, hogy „a KMDSZ instabilitása mellett az ETDK nem szenvedett csorbát”. Pedig akár fenn is állhat ennek a veszélye, hiszen a KMDSZ-ben nagy a fluktuáció.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese egyenesen ünnepnek nevezte az ETDK-t. Elmondta, sok diáknál sikerült elérni, hogy a diákköri munka teljes évet fedjen le. A bolognai rendszer miatt érdemes már elsőévesként elkezdeni a felkészülést, hogy másodévben nyertes dolgozattal mutatkozhasson be valaki.
„Ünnep a tanárnak, amikor megtalálja azokat a hallgatókat, akikkel az órán túlmutatóan is foglalkozhat. Ünnep a diáknak, amikor eldönti, hogy többet szeretne, mint végighallgatni az órákat, és az egyetem támasztotta követelményeket teljesíteni, aki szeretne elindulni a tudományos pályán. Ünnep a tanárnak minden alkalommal, amikor együtt dolgozhat a diákjaival, hiszen utódot nevel magának”, fogalmazott a rektorhelyettes a sajtótájékoztatón.
Ő említette meg, hogy az ETDK-n nyertes dolgozatokkal nagyobb az ösztöndíjak megszerzésének esélye is, főleg ha valaki mesterizni vagy doktorálni szeretne például külföldön. További előnyökért katt ide.
