Domonyi Károly A kép önmagáért beszél!!
Hatalmas sikert arattak a székelyeknél a Békés megyei néptáncosok
http://www.beol.hu/bekes/kultura/hatalmas-sikert-arattak-a-szekelyeknel-a-megyei-neptancosok-4837352013. február 12.Nyemcsok László
A székelykeresztúri, a zetelakai, valamint a korondi fellépések telt házakat vonzottak, a műsor „ütős”, a siker tapintható volt.
Csak jött, csak jött az ünneplőbe öltözött vendégsereg az erdélyi kultúrházakba. Kosztümös hölgyek, öltönyös, nyakkendős urak, kipödört bajszú székely bácsikák, sujtásos kabátban. A fellépések békéscsabai szervezői azt tartották szem előtt, hogy aki akar, be tudjon menni. A helyiek azt mondták, 10 lejt mindenki képes kifizetni, így ennyi lett a belépő.
Az előadók is megadták a módját az öltözetüknek, a hölgyek gyönyörű, kalocsai mintás ruhában léptek fel, ez a népművészeti értékeket is reprezentálta. A tartalom sem maradt el emögött, felcsendült a Hazám, hazám, a Messze a nagyerdő, a Szép város Kolozsvár, a Húzzad csak kivilágos virradatig, a Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád, a Bukj el szoknya.
Elemi erővel hatottak a közönségre. A kalotaszegi vagy a jászsági táncok pörgő, forró ritmusa gyakran már a mesterien koreografált előadás közben is tapsot csalt ki a nézőkből.
– Számomra a legmeghatóbb az volt, amikor Korondon többen is megöleltek, és azt mondták, 20 éve nem volt ilyen élményben részük – mesélte Bogár Szabó Bálint, az Elek Táncegyüttes tagja. Szabó Máté hozzátette, az egyik előadás után odalépett hozzá egy székely bácsika, és azt tudakolta, nem fáj-e a tenyere attól, hogy tánc közben annyiszor csapkodja a padlót. Mert neki bizony már a vastapsoktól is megfájdult. Máté mosolyogva mutatta: kérgesedik, kérgesedik a tenyere, de ha ez van előírva a táncban, ezt kell csinálni. Az elekiek a turnén Viharsarki ifjoncok rögtönzött néven mutatkoztak be, a trió harmadik tagja Számfira Máté volt.
Bár Békéscsabán született, de eleki kötődésű Zimmermann Kornélia is, akit szülei, valamint nívódíjas nagypapája ösztönzött a zenélésre. Négy évig gordonkán játszott, aztán kezdett az énekléssel foglalkozni. Tanult a bécsi Prayner Konzervatórium és Egyetemen, jelenleg hallgatója a Szegedi Egyetem ének-zene tanszakának. A Meszlényi Róbert énekversenyen első, a brnói egyetem énekversenyén második lett, a cseh nyelven előadott Dvorák-műért különdíjjal jutalmazták. Színpadra lépett már Németországban és Olaszországban is.
– Járhattam bárhol a világban, Erdély teljesen magával ragadott. Meghatott az itteni emberek részéről az itthon időnként már elhalványuló egymás iránti figyelmesség, tapintat, emberség, a másik tisztelete – hangsúlyozta Kornélia. – Szinte zavarba ejtő volt, amilyen kedvességgel és szeretettel vettek körül bennünket.
A budapesti művészeket, Tótpál Szilvia koloratúr primadonnát, az Ausztriában élő és dolgozó Gráf Györgyi zenetanárt és zongoraművészt, férjét, Soskó András operaénekest is lenyűgözte a székely emberek szeretete. Hiába emelte ki ezt nekik előzetesen Kurkó József erdélyi származású színművész, más ezt szavakkal elmondani és más átélni.
A repertoár oly´ mértékben „ütős” volt, hogy az idősebbek, de a fiatalabb, érzékeny lelkületűek is könnyekig meghatódtak, és azt mondták az előadások végén rendezett kisebbfajta banketten – mely a fellépő művészcsoport ajándéka volt farsangi fánkkal és forralt borral –, hogy felejthetetlen élményben volt részük.
A műsorok végén „Visszavárunk benneteket!” bekiabálásokkal búcsúzott a közönség a művészektől. A számos sikert átélt, de most különösen meghatódott előadókon látszott, visszatérnek még a székelyekhez.
