2013. március 21. Írta: Ferencz Zsombor
Érthető volt az RMDSZ távolmaradása az autonómiatüntetéstől, hiszen „nem akartak az SZNT vagy az EMNP utánfutójává válni” (idézet Kelemen Hunortól). „Profi” politikai alakulathoz méltó módon kiszámolták, hogy kevesebb szavazatot hozott volna számukra a beolvadás, mint az elhatárolódás (különösen, ha ezt az ellentábor nyereségével hasonlítjuk össze). Azt is felmérték, hogy mennyire rontották volna ezáltal a kormányzási esélyeiket, és „bevállalták” a sok rossz lehetőség közül az egyik legrosszabbat. A „tömegmegmaradás” törvénye most is érvényesült. A tizedikei tüntetés „megtizedelte” a március 15-i RMDSZ-rendezvények résztvevőinek sorait. Ez volt az ára a megalkuvásnak.
Ugyanakkor, amint az várható volt, az RMDSZ és a körülötte ügyködő érdekcsoportok nem álltak meg a méltóságteljes távolmaradás szintjén, és annak ellenére, hogy egy létfontosságú közösségi ügyért megszervezett, békés tüntetés zajlott le, mégis elmarasztalóan nyilatkoztak róla. A politikai élvonalhoz tartozó képviselőik még viszonylag mértéktartó szavakkal illették a megmozdulást, mert ösztönös diplomáciai érzékükre hallgatva úgy gondolták, hogy a széllel szemben nem ajánlatos felhúzni a vitorlákat. Akadt azonban egy olyan agitációs feladatokkal megbízott bértollnok csoport, amely „a papír úgyis mindent elbír” alapon, nem átalkodott a minimális jóérzés határait durván áthágni, és a jóindulatú, békés tömeget illetlen jelzőkkel minősíteni. Kezdetben a „számháború” eszközeivel provokálták a közvéleményt, majd a román részről is megnyilvánuló elismerő szavak ellenére, amelyek igazolták, hogy ez a rendezvény nem a gyűlöletkeltésre épült (lásd például Cora Muntean jegyzetét), szélsőségesnek nyilvánították a tüntetést, illetve annak egyes résztvevőit.
Mintha érdekük lett volna a magyar tömegek lejáratása, olyan vérmes lelkesedéssel vagdalkoztak a számukra felkínált, állami pénzekből fenntartott médiafelületeken. Nem érdekelte őket, hogy a közönségük éppen azok közül való, akiket oly durván és méltatlanul leminősítettek. Mit számít az olvasók, a hallgatók vagy a nézők véleménye, ha a pénzt nem ők utalják a bankszámláikra, hanem az intézményvezetőik, az állami hatalom emberei, a média manipulátorai? Kit érdekel az utca hangja, ha a sajtóban csak a jól meghatározott feladatokkal megbízott hivatalos megmondóemberek juthatnak szóhoz? Bebizonyosodott, hogy a közintézményi szerepvállalás, az állami pénzekhez való hozzáférés nincs ingyen. Mindenkinek „feladata” van, és azt, aki nem felel meg az elvárásoknak, a legrövidebb időn belül menesztik. Innen származott ez a rövidlátó ügybuzgalom. Pedig nincs rosszindulat, sem fajgyűlölet, sem túlzott nacionalizmus a köreinkben, hiába akarják ezt mindenáron ránkbizonyítani. A józan észünk megvédésére, a bértollnokok irományaival szemben ajánlott a higgadtság és a távolságtartás, a rádió- és tévé-manipulátorok kivédésére pedig kéznél van a távirányító. Előbb-utóbb megbuknak a hamis közvélemény-kutatók, az álszent média-manipulátorok, és eljön az erdélyi magyar közönség, közösség ideje is.
