2013. március 20., szerda

Elkezdte péteri szolgálatát Ferenc pápa

2013. március 20. 
Fotó – AGERPRES
Zsúfolásig megtelt tegnap a római Szent Péter tér és környéke Ferenc pápa ünnepi szentmiséje alkalmából, amelyen az új katolikus egyházfő elkezdte péteri szolgálatát. A szertartás kezdetén a pápa a keleti egyházak pátriárkáival Szent Péter apostolnak a bazilika főoltára alatti sírjánál imádkozott, majd kíséretével együtt a térre vonult. A bazilikához vezető lépcsőn felállított szabadtéri oltárnál a pápa 180 pappal – köztük bíborosokkal, a pátriárkákkal, José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljáróval és Adolfo Nicolas jezsuita generálissal – együtt mutatta be a szentmisét. Szentbeszédében Ferenc pápa a teremtett világra és élőlényeire, különösen a szegényekre, elesettekre való odafigyelést hangsúlyozta. Megállapította: a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét, ezt pedig csak az teheti meg, aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál.
A tömeg már órákkal a szertartás kezdete előtt megindult a Szent Péter tér irányába. A felszíni tömegközlekedést és az autósforgalmat a Vatikán környékén teljesen leállították, a pápai államot csak gyalogosan lehetett megközelíteni.
Elsők között érkeztek meg a Szent Egyed közösség és a Comunione e Liberazione katolikus mozgalom tagjai. Több transzparens a jezsuitákat, vagy Ferenc pápát éltette, a tömegben többek között argentin, olasz, vatikáni, magyar, lengyel, brazil, amerikai, sőt angolai zászlót is lobogtattak.
Tegnap reggel a pápa telefonon bejelentkezett a Buenos Aires-i Plaza de Mayo téren, ahol az ottani székesegyház előtt óriásvásznakon közvetítették a misét. „Együtt haladjunk! Vigyázzunk egymásra! Az Úr jó és mindig megbocsát! Ne féljetek!” – mondta II. János Pál beiktatási beszédének ismert mondatát idézve. Ferenc pápa arra kérte az argentinokat, ne feledjék el „öreg püspöküket.”
A Szentatya 8 óra 50 perckor hagyta el vatikáni szálláshelyét, a Szent Márta-házat, majd nyitott terepjáróval körbejárta a Szent Péter teret. Ez volt az első alkalom, hogy az egyházfő beiktatása a hívők köszöntésével kezdődött. Amikor a jármű feltűnt a téren, a tömeg üdvrivalgásban tört ki. Az egyházfő a nem páncélozott terepjárón állva üdvözölte az őt éltető tömeget, és elődeinél hosszabb kört tett a téren. Az autó a pápa kívánságára többször megállt, a Szentatya leszállt és személyesen adta áldását gyerekekre, illetve egy betegre is, aki kerekes székről nyújtotta felé a kezét.
A pallium és a pápai halászgyűrű átvétele
A szabadtéri mise kezdetén Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros a pápa vállára helyezte a palliumot (a pápának, mint legfőbb pásztornak a küldetését és hatalmát jelképező gyapjúszalagot), a bíborosi testületet vezető Angelo Sodano pedig felhúzta ujjára a pápai halászgyűrűt. A pallium ugyanaz, amelyet még XVI. Benedek pápa viselt, a gyűrűt pedig az 1963-ban megválasztott VI. Pál pápa számára készítették, de ő nem hordta.
A misét a pápa az egyház 180 tagjával koncelebrálta: a bíborosokkal, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljáróval és Adolfo Nicolas jezsuita generálissal.
A szabadtéri oltár bal oldalán a keresztény egyházak küldöttségei foglaltak helyet, jobbra az állami delegációk; a világ különböző részeiből érkezett, mintegy 150 politikai vezető között Traian Băsescu román államfő is ott volt. Az oltárral szembeni első sorokban a zsidó és muzulmán küldöttségek ültek
Ferenc pápa: „Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, szegényekre” – AGERPRES

A televíziós kommentárokban elhangzott, hogy az eseményt helytelenül nevezik beiktatásnak, mert nincs olyan földi tekintély, aki a pápát „beiktathatná.” Székfoglalónak sem lehet nevezni, mert Róma püspökének széke a Lateráni Bazilikában van, ahol Ferenc pápa néhány hét múlva ünnepélyes szentmisét mutat be. A keddi esemény helyes megnevezése ezért: Róma püspöke péteri szolgálatának megkezdése.

„A pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét”

Az egyszerű fehér miseruhába öltözött Ferenc pápa köszönetét fejezte ki, hogy első nyilvános szentmiséjét az egyház védőszentje, Szent József, Jézus nevelőapja ünnepén mutathatja be. Emlékeztetett, elődje, XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) is ezen a napon ünnepli névnapját, és kérte, hogy a hívek vegyék körül őt imádsággal, szeretettel.
Beszédében az evangéliumi szakaszra utalt, amelyet ősi hagyomány szerint görögül, az evangélium eredeti nyelvén olvasott fel egy görög diakónus. Szent József feladata az volt – mondta –, hogy „kustos” (védelmező) legyen, s védje, oltalmazza Máriát és Jézust. Ez kiterjed az egész egyházra, őrzi és védelmezi Krisztus misztikus testét, az egyházat, amelynek a Szent Szűz az előképe. Szent Józsefben azt a példát kell látni, hogy miként válaszolhatunk Isten hívására: készségesen, nyitottsággal – fejtette ki a pápa.
Az egész teremtett világ, különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania – mondta Ferenc pápa. „Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, szegényekre” – jelentette ki szentbeszédében az új egyházfő. A hatalom mindig szolgálat, a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét – emelte ki. Hozzátette, ezt csak az tudja megtenni, aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál. Hangsúlyozta, a gyengédség nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele. A pápa arra kérte a világ politikai és gazdasági vezetőit, ők is legyenek a teremtett világ őrzői, és figyelmeztetett: a „gyűlölet, a gőg és az irigység beszennyezi az életet”.
A ceremónia – amelyet szigorú biztonsági intézkedések kísértek – alig két órán át tartott, XVI. Benedek beiktatási ceremóniája háromórás volt. A mise végén Ferenc pápa megáldotta a hívőket, majd kíséretével visszavonult a Szent Péter-bazilikába, ahol fogadta az eseményen megjelent politikai vezetőket, köztük 31 államfőt és 11 miniszterelnököt.
Az 1054-es nagy egyházszakadás óta először vett részt a pápa beiktatásán az ortodox keresztény hívők szimbolikus vezetője, I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka. A szertartáson ott volt a római főrabbi is. 
Ferenc pápa ma több mint 30 egyházi küldöttséget fogad, köztük református, evangélikus, zsidó, muszlim, buddhista és szikh vezetőket.
Mint ismeretes, a konklávén hat napja választották meg Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost a februárban váratlanul lemondott XVI. Benedek pápa utódjának. Bergoglio az első latin-amerikai bíboros és az első jezsuita, aki a katolikus egyház legmagasabb tisztségébe került