2013. március 19., kedd

Szövetkezetben eladhatóbb a háromszéki pityóka

2013.03.19. 
A háromszéki kisgazdák szövetkezetbe tömörülve tudnák hatékonyabban értékesíteni terményeiket, hívta fel a figyelmet Könczei Csaba. A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője a Sláger Rádiónak elmondta: a háromszéki krumpli-termesztőknek katasztrofális volt a tavalyi év, hiszen a szárazság miatt a sokéves átlag fele termett, és a megtermett pityóka is kisméretű, gyenge minőségű volt.
Kovászna megyében tavaly egy hektárról átlag 9500 kilogramm krumplit gyűjtöttek be a gazdák, miközben a sokéves átlag 20 tonna volt hektáronként. A szakhatóság adatai szerint a háromszéki gazdáknak 70-80 százalékos jövedelem kiesést okozott a tavalyi szárazság, a kistermelők el sem tudták adni terményüket.
Könczei Csaba szerint a háromszéki gazdák bizakodóak, remélik, idén jobbak lesznek a kilátásaik, és akárcsak tavaly, idén is 15.000 hektárnyi területre vetettek krumplit. Az eredményes értékesítéshez azonban szükség lenne, hogy a kistermelők szövetkezetekbe tömörüljenek, hívta fel a figyelmet a háromszéki szakember, aki szerint évek óta szorgalmazzák ezt, de a gazdatársadalom lassan érti meg a szövetkezés szükségességét.
Könczei Csaba szerint a jó termés alapfeltétele a minőségi vetőmag használata lenne, de ezt csak a nagygazdák engedhetik meg maguknak. A kistermelők általában visszaültetik a kisméretű, rossz minőségű burgonyát. Hozzátette: a tavalyi szárazságból tanulva vannak kísérletek 2 olyan fajta vetőmag krumpli előállítására, amely bírja az aszályt, ezek jelenleg megfigyelés alatt vannak, mondta az igazgató. Kovács Zsolt www.slagerradio.ro
Szerk-megjegyzés
Sajnos a megyei agrárigazgatóságok semmivel sem különböznek a régiektől! Nem csak a szövetkezetbe való tömörüléssel oldható meg a monokulturát erőltető gazdák problémája!
Akkor lehetne hathatós egy szövetkezet, ha az összes tényezők egy fedél alá pld. egy klaszterbe törmörülnének !
Ott a termelő, a felvásárló, a feldolgozó és az eladó egyfedél alá kerülhet és a hitelező bank valamint a gazdabiztosító mellett, még a kutatóállomás és az oktatóközpont is segítheti - az eljövőben - a gazdát!
Sajnos semmi  elképzelése sincs az agrárigazgatóságaknak, de még vészhelyzet megoldásra sem készültek fel, csak tologatját  a papírokat, kimutatásokat készitenek és néha leülnek a cigeretta szünet után,hogy kipihenjék magukat...
A szövetkezeti hagyomány nem kommunista hanem éppen az erdélyi specialitás hiszen egy ilyennek a felállitása már 1844.ben megtörtént éspedig Székelyföld központjában Marosvásárhelyen!
A kollektivák elleni nagy ellenszegülés érthető, de egy modern alapokra épült szövetkezeti rendszernek a kialakitása elhozza a megélhetést Székelyföldre is! Lásd a nyugati országokban a szövetkezeti rendszerben termelődik a Nemzeti jövedelem 35-38 %!
Szóval a megyei agrárvezetők többet kellene a könyveket olvasniuk, mielőtt nyilatkoznának! (Erdélyi Polgár)   
Megjegyzések
vfkcs írta (2013.03.20. 10:17:37)
Nevelhetetlen az után pótlás nincsen hol.
Az elv "kaparj kurta..., lehet hogy nagyot fogsz eddig bizonyított. Üzlet és csalás a világ.
A helyi közösségeknek a neoaqvizitorok a becstelenül meggazdagodott zsíros parasztok,politikába is beletenyerelő senkik akadályozzák a normális természetes szükséges megújulást.
A szövetkezeti törvényt hozzá nemértők szavazták, a vörösök melett elmenők is annyira fertőztek az agyukat, hogy képtelenek voltak normálisan gondolkozni, maradt a kollektív kommunista szemlélet.
A restitúciót is legnagyobb irigység és rosszindulat kísérte, minden településen.
A gazdaköröket a fertőzött agyú fenn forgók csinálták tessék lássék módon, azért ,hogy kiállításra és sétálni járjanak. A támogatásokról soha el nem számoltak.
Mostanra maradt a széthúzó erőlködés, eltüntetett lehetőségek.1940-ben októberben teljes gőzzel beindult, a gazdák megsegítése becsülettel.
A jó mezőgazdaságban először a munkát kell szaporítani, de azt eddig nagyon sokan kerülték tisztelet a kivételnek.
Nem akartat váltó ekével szántani SMA lopott traktor volt a holland segélyből kapott váltóekét ketté vágták, hogy legyen nekem is neked is ez a szövetkezeti és közbirtokossági szemlélet.
Ezekért azért minden udémérájosnak szégyenkezni .
kellene, de főleg a hivatalos tanácsolóknak az első pillanattól.
A román keveset halott a szövetkezeti mozgalomról, valami agroszindikátusaik voltak, a parlamentereink bábáskodtak a rossz törvénynél. Parlamenternek boldog boldogtalan tolongott válogatás nélkül , de ez az elfecsérelt múlt.
A klasztert csak módjával, éretlen még erre a mezőgazdaság.
bölkényi írta (2013.03.20. 08:50:55)
Tisztelt Kovács Zsolt !
A burgonyát nem vetik,ültetik kézzel,kapával vagy géppel.S az idén még egy darabot sem ültettek el.Ugy,hogy az emlitett 15.000 ha egyelőre csak terv lehet.Aki nem ismeri a mezőgazdaságot inkább énekeljen a sláger rádióban.A szövetkezeti mozgalom hagyománya Székelykeresztúron kezd újra születni.Figyeljünk oda mert jó példa lehet.
Öreg Zöld írta (2013.03.19. 23:11:42)
Tisztelt VFKCS! Örvendek, hogy leíródott a HANGYA neve! Azt kell tudni, hogy az akkori feltétel rendszer és a mai közt nagyon sok a hasonlóság, de ez nem tudja helyettesíteni a Hangya felvásárló és fogyasztási szövetkezetet vagy a Hangya Hitelszövetkezetet. Sőt még a HANGYA RT mezőgépeket gyártó ipari létesítményt sem, de... Ha utánna nézünk éppen azok a dolgokról beszél Ön is amiről én! Gyakorlatilag engem már rég megcsapott a HANGYA szele és szinte 20 éve azon vagyok, hogy az akkori becsületes munkát értékelő Balogh Elemér Hangya igazgató éltal felállított "Hangya-Rendszer"-ről szóljak mindenhol, ahol csak megfordultam (eddig 260 faluban)hiszen több éven át az én kft-ém adta ki az "Erdélyi Gazdá"-t, sőt még egy bloglapot is csináltam "Erdélyi Hangya" néven! (Nem tudom ideirni az internet cimét mert a moderátor úgy is kitörli, de ha begépeli szimplán csak a nevet már elővarázsolhatja és olvashatja) Elhiheti nekem, hogy a régi Hangya Mozgalom azért volt olyan erős,mert elfogadta az elveit úgy a székely mint a magyar gazda is!!! Sajnos igaza van a nagy "átverés" még a forduló után történt, de azok a "főnökök" még most is fönöki poszton leledzenek és a fiatalok ha be is kerülnek már eleve a régi szokásokat "vették át" majd a szegény gazdatársadalmat - amely retteg a kolhoztól - továbbra is félre-, vagy csak megvezetik. Nagyszüleimnek Hangya boltos múltja lebeg előttem és sok hasznos tanácsot olvastam a Hangya által kiadott Gazdakönytár kézikönyveiben is- Ezért mertem azt mondani, hogy a modern adottságokat, lehetőségeket is számba kell venni! Csak akkor lesz igazán "talponálló" egy szövetkezet ha egy rendszerbe van beillesztve, s hogy maradjunk az Ön példájánál a HANGYA is egy komoly rendszert alkotott köszönhetően a már emlitett Balogh Elemérnek, aki valóban jó gazdaként vezette ezt a rendszert! Most is az a probléma ami akkor, hogy van pénz-uzsora és van áru-uzsora csak nem nevezik meg! A Hangya volt az a rendszer, ahol a megtermelt javak ára helyben maradt és helyi pénzzé alakult Ezzel be is zárult a kör! Erdélyben maradt az adó és a megtermelt árú értéke is. A cikben megszólaltatott sajnos nemismeri a valóságot,mert ha meg is alakul egy szövetkezet azt nem segiti a meglevő törvény és el kell mondani azt is, hogy már az első hónapban rájöhet akárki, hogy rászedték mert még szövetkezeti könyvelésnek is ugyanolyanak kell lenni mintha egy nagyvállalat lenne, holott az EU-ban nem így van!!! Azonkivül sok olyan dologról kell meggyőzödnie, hogy nem is úgy van ahogy a szövetkezeti törvényben leirva található! Nincs lehetőség arra sem, hogy szociális-, vagy iskolaszövetkezetet alakithasson egy elöregedett faluközösség, stb. stb. Sajnos tolvajt nemcsak nálunk "termelnek"...
vfkcs írta (2013.03.19. 21:26:38)
Klaszterezés a globalizáció csapdája.
Na tessék fejest ugrani.Szövetkezeti bank az kel demokratikus ellenőrzés alatt.A mai bankok csak pénz szipolydák, minél távolabb tőlük.. 
Közel 200 éves a szövetkezeti mozgalom.A modern főnököket a szakmai műveletlenség jellemzi. Az utolsó 23 évben fél emberöltő alatt kitől és mit tanulhattak.
vfkcs írta (2013.03.19. 19:02:47)
Egy európai haladó mezőgazdálkodásnak csak a régi típusú szövetkezés (200 körüli) lehet az alapja, csak az lehet demokratikusan védeni a kis tulajdonost a cápákkal szemben.A "Hangyát" én még tapasztaltam.Unom propagálni a süket füleknek.Azok a szakszövetékezetek vagy egyesületek tolvajmentesek voltak.Nem tévesztendők a kolhozzal.1990 a nagy lopást a főnökök indították, de a kommunisták által értékelt nagy szakértelmükkel rövid idő alatt maguk alá tojtak.