2013.04.13.
A napirendi pontok között szerepelt többek között az előző évi tevékenységi beszámoló, jövőbeli tervek és elképzelések, illetve maga a tisztújítás, elnök, alelnök, titkár és cenzor választása és újraválasztása. Az új elnök Benedek B. Zsombor csíkszentkirályi vállalkozó. A napirendi pontokat követően szabadon szólalhattak fel a találkozó résztvevői. Becze István tanácsos biztosította az egyesületet a megyei tanács támogatásáról, és felkérte a vállalkozókat, hogy jöjjenek javaslatokkal az együttműködés módját illetően.
– A Hargita megyei vállalkozók versenyképessége fontos a gazdasági autonómia elérésében, ezért is fontos, hogy nyitottságot mutassunk, és segítsük az egyesület munkáját. Ezért támogatjuk a gyergyói Arbor Vállalkozók Szövetsége, valamint a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége munkáját, s jó, hogy ezentúl a csíki vállalkozókat is segíthetjük, akár kiállításokon való részvétel vagy más programok támogatásán keresztül – fejtette ki a tanácsos.
