2013. március 25.
A Griff, a Dámvad és a Varjú című háromrészes filmet vetítik a Kós Károly Emlékév keretében a sepsziszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében március 26-án 18 órától. Az ismeretterjesztő sorozat Bánffy Miklós, Kós Károly és Kemény János életéről, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum valamint a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös rendezvénye.
Az Oláh Kata rendezte három részes sorozat három nagyformátumú polihisztort mutat be, olyan embereket, akik gondolkodásmódjukban saját korukat messze meghaladták, modern, kiemelkedően tehetséges alkotók voltak. A sorozat alkotóinak az a szándéka, hogy ezen emberek bemutatása a mai befogadók számára elfogadható hangon, ritmusban, stílusban és képekben történjen.
A kamera elkíséri a nézőt Sepsiszentgyörgyre, Bonchidára, Marosvécsre, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Kalotaszegre, Bánffyhunyadra, Nádasdladányba és Budapestre is. A sorozat az MTVA pályázatára készült, és 2013-ban a MTV-n lesz látható. (közlemény)
Az erdélyi Gaudí világa
http://multikult.transindex.ro/?cikk=20164
2013. április 26. B. D. T.
Szülői kényszer hatására mérnökire ment, de nem szerette a matematikát, száraznak és unalmasnak találta ezt a mesterséget. Aztán átigazolt arra a szakra – évvesztéssel –, ami igazán érdekelte. Beleszeretett a nagyvárosba, sokáig ott képzelte el az életét, aztán mégis hazaköltözött. Akár egy mai történet is lehetne. A fiatal Kós Károly legtermékenyebb éveit bemutató kiállításon olyan részleteket is megtudhatunk, amit sokéves kutatómunkával tártak föl a szakemberek. 
A Székely Nemzeti Múzeum makettje
A múzeum Tolerancia termében három és fél hónapig lesz látogatható a kiállítás, ennek ideje alatt más események is fűszerezik majd a tárlatot. Az anyagot elkérte már a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a bukaresti Balassi Intézet, ilyen irányú jelzés volt Csíkszeredából, illetve folynak a tárgyalások Kolozsvárral és Temesvárral (Kós szülővárosával) is.
Amikor elkezdtem Kóssal foglalkozni, úgy tudtam, minden elveszett, megsemmisült – ám az emberek elrejtették a kincseket a válságos történelmi időszakokban, és most szép lassan előkerülnek – magyarázta. Kós Károly üzenete az, hogy dolgozni kell, újra kell építeni, és nincs olyan, hogy valamit nem lehet – véli Gall.
A polihisztor életpályájából egy mintegy 10 éves korszakra koncentrál a kiállítás: egy fiatalember építész lesz, majd pár év alatt nemzedéke vezéralakjává válik, és óriási értékekkel ajándékozza meg a magyar épített örökséget. Az egyik legérdekesebb a Kós-művekben, hogy ma is úgy használják őket, arra a célra, amelyre épültek, és ugyanúgy szeretik ezeket az épületeket az emberek – hangsúlyozta a kurátor.
Kós nemcsak egyedi épületeket tervezett, hanem olyan intézménytípusokat, amelyek azelőtt nem léteztek, akkor kezdtek meghonosodni az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén. 26 évesen például többoldalas levelet írt a kecskeméti polgármesternek arról, hogyan is kell kinéznie egy művésztelepnek – ebből az következik, hogy már a fiatal Kós is azzal a zseniális képességgel rendelkezett, hogy látta, hogyan működik a világ, elmondta ezt másoknak is, és aztán hallgattak rá – magyarázta Gall.
Kós ezekben az években volt a csúcson, soha nem volt ennyi megbízása, mint egyetem után, pedig fiatal pályakezdő volt. Olyan szerencsés helyzetben volt, hogy az akkori budapesti politikai-építészeti irányzatba jól beleillettek az elképzelései, másrészt remek kapcsolatteremtő képességgel rendelkezett, már egyetem alatt évfolyama vezető egyéniségévé avanzsált – derült ki Fabó Beáta levéltáros tárlatvezetésén. Az egyetem utáni 1-2 évben még azt tervezte, Budapesten marad, keveset járt haza, élénk társasági életet élt, ám végül megváltozott a viszonyulása a nagyvárosi életstílushoz, és édesanyja hatására végül hazaköltözött.
http://multikult.transindex.ro/?cikk=20164
2013. április 26. B. D. T.
Kós Károlyt az utolsó erdélyi polihisztornak nevezték az építész legtermékenyebb éveit bemutató kiállítás megnyitóján. Ha nem költözik haza Budapestről, talán világhírű lenne.
Szülői kényszer hatására mérnökire ment, de nem szerette a matematikát, száraznak és unalmasnak találta ezt a mesterséget. Aztán átigazolt arra a szakra – évvesztéssel –, ami igazán érdekelte. Beleszeretett a nagyvárosba, sokáig ott képzelte el az életét, aztán mégis hazaköltözött. Akár egy mai történet is lehetne. A fiatal Kós Károly legtermékenyebb éveit bemutató kiállításon olyan részleteket is megtudhatunk, amit sokéves kutatómunkával tártak föl a szakemberek.
1912 emblematikus év: ekkor készül el két főműve, a budapesti Állatkert és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum
Április 25-én Kós egyik legfontosabb építészeti alkotásában, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt aKós Károly világa 1912 című kiállítás, a múzeum és Budapest Főváros Levéltára együttműködésében.
A hatalmas Bartók-terem megtelt a megnyitóra, amelyen több székelyföldi és magyarországi közéleti személyiség is felszólalt: Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese, Vargha István magyarországi országgyűlési képviselő, Kenyeres István, a fővárosi levéltár igazgatója, valamint Anthony Gall, a kiállítás egyik kurátora. Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta, a Kós-emlékév csúcseseménye ez a kiállítás,
amelyet egyébként tavaly novemberben a budapesti közönség láthatott először a fővárosi levéltárban. A megnyitó egyben a 22. Szent György Napok kulturális hetének egyik főrendezvénye is, valamint a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat része.
Kós Károly most lenne 130 éves, egy igazi 20. századi reneszánsz ember; a transzszilvanizmus szülőatyja, a 20. század legtevékenyebb magyar értelmiségije, sokoldalú elme, aki nemcsak az építészet, hanem az irodalom, művészetek területén is hatalmasat alkotott, és politikusként a nemzet megmaradásának elkötelezettje volt; a népi építészetből inspirálódott, annak motívumait használta, a mai organikus építészet is belőle táplálkozik, ugyanakkor építészete egyetemes értékeket hordoz – hangzott el a méltatásokban.
Czimbalmos-Kozma Csaba sepsiszentgyörgyi városgondnok Antal Árpád András polgármester üzenetét tolmácsolta: amit Gaudí jelent a katalánoknak, azt jelenti Kós Károly az erdélyieknek; sikerült tetten érnie az erdélyi lelkületet, alkotásai emberi léptékű épületek, olyanok, amelyektől egy város élhetővé válik.
Vargha István szerint ha Kós elfogadja a Budapesten felajánlott tanári állást, és a fővárosban marad, ma Gaudíval egy lapon emlegetnék, és sokkal több terve valósult volna meg, ám benne volt „az Önökre (erdélyiekre) jellemző hűség”, feladott mindent és hazaköltözött. A képviselő átadott Vargha Mihálynak a saját gyűjteményéből származó, 1975-ben írt Kós-levelet a múzeum gyűjteménye számára.
Kenyeres István az erdélyi és magyarországi közgyűjtemény gyümölcsöző együttműködésének nevezte közös kiállításukat, ami eredetileg Anthony Gall ötlete volt. Mint mondta, ez csak a kezdet: további közös projektekben gondolkodnak a Székely Nemzeti Múzeummal. Az eddigi egyik legnagyobb eredmény, hogy sikerült a múzeum gyűjteményéből származó 70 foszladozó Kós-tervrajzot restaurálni. A kurátorok, Gall és Fabó Beáta mellett még mintegy 20 munkatársuk dolgozott a kiállításon. Az igazgató egyúttal az év levéltárának és kutatóhelyének választott intézmény professzionális szolgáltatásaira, valamint más kiállításaira is felhívta a figyelmet: kapujuk nyitva áll nemcsak szakemberek, hanem egyszerű érdeklődők előtt is, akik például családtörténeti kutatást akarnak folytatni.
Komoly szakmai szintézis a kiállítás és a két kurátor által szerkesztett katalógus is – méltatta a szakemberek munkáját Vargha Mihály, hozzátéve, hogy a múzeum munkatársai,Benczédi Sándor és Csáki Árpád vidéki kutatómunkájuk során 110 Kós-munkát fedeztek fel elrejtve, és a munka nem zárult le. Elmondta, a cél az, hogy összegyűjtsék az életművet, és egy dokumentációs központot hozzanak létre a Székely Nemzeti Múzeumban, ahová laikus és kutató egyaránt bemehet tanulmányozni a műveket, hiszen kutatnivaló még nagyon sok van a Kós-világban.
A múzeum Tolerancia termében három és fél hónapig lesz látogatható a kiállítás, ennek ideje alatt más események is fűszerezik majd a tárlatot. Az anyagot elkérte már a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a bukaresti Balassi Intézet, ilyen irányú jelzés volt Csíkszeredából, illetve folynak a tárgyalások Kolozsvárral és Temesvárral (Kós szülővárosával) is.
Kós Károly a hetvenes években
Anthony Gall három évtizede él Budapesten, ír származású ausztrál állampolgár, ám több évtizede járja Erdélyt, Budapestre telepedett, a ma élő legnagyobb Kós-kutatóként tartják számon. A magyarul tökéletesen beszélő kutató elmesélte, ez a kiállítás azért más, mint minden ezt megelőző Kós-tárlat, mivel nagyon sok adat, forrás egyszerre került elő az utóbbi időszakban, és ezeket a legújabb eredményeket is bemutatják.
Amikor elkezdtem Kóssal foglalkozni, úgy tudtam, minden elveszett, megsemmisült – ám az emberek elrejtették a kincseket a válságos történelmi időszakokban, és most szép lassan előkerülnek – magyarázta. Kós Károly üzenete az, hogy dolgozni kell, újra kell építeni, és nincs olyan, hogy valamit nem lehet – véli Gall. 
A polihisztor életpályájából egy mintegy 10 éves korszakra koncentrál a kiállítás: egy fiatalember építész lesz, majd pár év alatt nemzedéke vezéralakjává válik, és óriási értékekkel ajándékozza meg a magyar épített örökséget. Az egyik legérdekesebb a Kós-művekben, hogy ma is úgy használják őket, arra a célra, amelyre épültek, és ugyanúgy szeretik ezeket az épületeket az emberek – hangsúlyozta a kurátor. 
Kós nemcsak egyedi épületeket tervezett, hanem olyan intézménytípusokat, amelyek azelőtt nem léteztek, akkor kezdtek meghonosodni az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén. 26 évesen például többoldalas levelet írt a kecskeméti polgármesternek arról, hogyan is kell kinéznie egy művésztelepnek – ebből az következik, hogy már a fiatal Kós is azzal a zseniális képességgel rendelkezett, hogy látta, hogyan működik a világ, elmondta ezt másoknak is, és aztán hallgattak rá – magyarázta Gall.
Kós ezalatt a 10 év alatt családot alapít és létrehozza legfontosabb műveit, ám eközben eléggé hányattatott a család sorsa, maximum 1-2 évig laktak ugyanazon a helyen; két évig Isztambulban él, ahonnan természetesen rendszeresen ír feleségének, így beszélik meg a háztartásban adódó gondokat, gyerekeket, pénztelenséget (1917-1918 között ugyanis állami ösztöndíjas volt). Élete során rengeteg levelet írt, nemcsak szépirodalmat – a kiállítás rendezői igyekeztek az építészeti terveket és megvalósult épületeket bemutató kiállítás pannóihoz a művész szövegeiből válogatni passzusokat. Kósról egy portréfilm is megtekinthető a kiállítás ideje alatt.
Kós ezekben az években volt a csúcson, soha nem volt ennyi megbízása, mint egyetem után, pedig fiatal pályakezdő volt. Olyan szerencsés helyzetben volt, hogy az akkori budapesti politikai-építészeti irányzatba jól beleillettek az elképzelései, másrészt remek kapcsolatteremtő képességgel rendelkezett, már egyetem alatt évfolyama vezető egyéniségévé avanzsált – derült ki Fabó Beáta levéltáros tárlatvezetésén. Az egyetem utáni 1-2 évben még azt tervezte, Budapesten marad, keveset járt haza, élénk társasági életet élt, ám végül megváltozott a viszonyulása a nagyvárosi életstílushoz, és édesanyja hatására végül hazaköltözött.
Hazalátogatásakor kiment a sztánai vasútállomásra, nagyon megtetszett neki a táj, és eldöntötte, ott akar élni, egy földecskét venni, „egy házacskát odaragasztani”. Ez lett a Varjúvár, ami a leszármazottak tulajdonában van. Nemcsak építészetileg érdekes, hiszen Kós benne lakott, meghatározta egész életmódját, illetve kifejezi a világról való gondolkodását: a falutól távolabb, ám mégis közösségben, magányosan, ugyanakkor társaságra nyitottan – magyarázta Fabó.
A kiállításon nemcsak tervrajzokat, hanem fotókon azt a kulturális – erdélyi-kalotaszegi – és családi örökséget is bemutatják, amelyből Kós merített. Fia, Kós Károly etnográfus fotói mutatják be azt a néprajzi kultúrát, amely ihletforrása volt, ezeket a fotókat a Kriza János Néprajzi Társaság archívumából kérték el. Emellett a leszármazottaktól elkért családi fotók, rajzok is gazdagítják a kiállítást.
