Nem is olyan rég - valamikor 2014 elején - jelent meg egy kicsi füzetecske, amiben a szerző arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy lényegében a magánszemélyként megígértek nem kötelezik az államot. De vajon ílyenként állna a dolog?
Ha “összegyűlt” kb 100.000 ember, akik nem tiltakoztak a REZOLÚCIÓ-ban foglaltak ellen és teljes egészében elfogadták azt, akkor miért van az, hogy az unokái nem akarják elfogadni azt, amit a nagyapjuk akartvagy megígért?
A szerző észrevételeit és megjegyzéseit olvasva egész hamar kiderül, hogy fordítva űlt a lóra csak éppen Ő az, aki nem veszi észre, ezt a kicsinyke hibácskát…
De vegyük sorjába: A füzetecskét a Napoca Star kiadásában jelentette meg a szerző 24 oldalon azt taglalja, hogy nincs igaza annak, aki számon akarja kérni a gyulafehérvári "REZOLUTIE"-ben megjelent ígéreteket a mostani államtól.
Mindannak
ellenére hogy a Ion Brătianu-nak tulajdonított mondattal indítja
eszmefutatását: “In chestiuni cele mari, în acele de ordin moral care stăpânesc viitorul
unui neam de care sunt legate interesele lui supreme de onoare şi de
naţionalitate, nu pot fi preţuri de tocmeală” elég sajátosan értelmezi azt.
Furcsa, hogy a
saját értelmezése szerint ezt a mondatot csak a többségiekre akarja érteni,
de más nemzeti kisebbségre-népközösségre már nem!
Már az első oldalon
nekimegy az erdélyi magyarok népközösségi szövetségének mint egy szimbiózusban
élő politikai elitnek, amely a követeléseivel a hazai politikai életet törékennyé teszi … A szerző a nemzeti vagy kisebbségi alakulatok ellen uszítja a
többségieket és dorgálja a sajtót és a médiát mintha az csak nézelődne és nem
vizsgálódna vagy éppenséggel elítélné a szövetségieket.
Több oldalon
szól a nemzeti vonal mellett csak nem érti, hogy nemcsak egy fajta nemzet
létezik itt a Kárpátok környékén. Igy mindenkinek nem csak joga, hanem
kötelessége is, hogy megvédje azt a nemzetet, akihez tartozna.
De térjünk csak
vissza a magánszemélyek ígéretéhez: ott a gyulafehárvári Nagygyűlésen igencsak
demokratikusan kimondták azt, hogy Erdélyben élőknek joguk van arra, hogy hovatartozás
nélkül sajátmaga döntsön a sorsáról maga intézze el a nemzete problémáit úgy
adminisztrativ mint oktatás terén: egyszóval az autonómia lehetséges formáját
is elfogadták. Sőt ott a következő napokban, megválasztották az autonóm Erdély
kormányát is és le is osztották az összes szolgai (azaz miniszteri) tisztséget.
De mire nagy
boldogan eljutottak a regáti fővárosba már megváltozott az egész felállás, mert
időközben éppen Brătianu-ék más
változattal léptek be a királyhoz és a két királyi rendeletben már “elfelejtették”
volt mit is igértek az erdélyieknek legyen az román, magyar, száz,stb.
Vagyis csak a
területek kellettek és nem az ottlakók, akárki légyen az.
A szerző még ennél is továbbmegy és megpróbálja a gyulafehérvári népgyűlésnek politikai
arculatot adni, (mintha ezzel nem kellene megadnia azt, amit igér?).
Történelemből sem
jelesként előhozakodik az Erdélynek a Monarchia-hoz való egyesüléssel, amely 1918 dec.1. megszűnik, elfelejtve, hogy Erdély már 1712-es szatmári béke után került az Osztrák birodalomhoz . Az 1868-as erdélyi Diéta által
kimondottakkal csak a hatalmukat erősítették meg.
Aztán a
magyarázatával belekavarodik a háborúban vesztes területvesztésébe mintha az
egy fajta jogos cselekedet lenne és a 1913-as bukaresti béke után megszerzett
Cadrilatert hozza fel pozitiv példának(?)
További szerzett
területek példájaként eljut a Wilson-i nemzeti “autodeterminare”-ig és ezzel a gyulafehérvári Rezolucióhoz is, de előre leszögezi, hogy ott csak az
egyesülést lehetett kimondani. Vagyis a Osztrák Magyar birodalom területein nem
lehetne új államokat létrehozni csak a terülteknek egy másik országhoz való visszacsatolását
lehetne elfogadni…
Ennek a
kijelntésnek egészen más értelmezést ad a szerző, amikor is megint csak
belekeveredik saját maga által felállitott csapdába, hiszen azt írja, hogy
abban az időben Erdélyt nem lehetett mint egy külön országnak tekinteni (elfelejtve,
hogy 1868-ban azárt kellett megtartani és kimondani a Diétának a Monarchiával
való “egyesülést” mert igencsak külön területként kezelték az akkori
jogászok) és a Transzilvánia,
Bánát, Krisánna, Szatmár és Máramaros nevű területi egységként kérik az
egyesülést a Regáttal. Meg is magyrázza mit is ért ezalatt: Egy területi egység
egyesülése egy országgal csak akkor lehet megejteni ha ez bekebelezi azt. És
semmiképpen sem területi “főderációként” (Ezzel mintegy előrebocsátja, hogy
Erdélyben a főderáció sem jó, elfogadott). Tévedésbe vezeti az olvasót azzal
is, hogy aztb állítja, hogy az Osztrák-Magyar dualizmust két suverén állam hozta volna létre…
A továbbiakban
még jobban belekavarodik a saját magyarázatába, amikor is a népközösségek jogait
taglalja. Példaként a bukovinai Kongresszus álal elfogadottakra hivatkozik,
elfelejtve, a két területi egység sem méretben sem etnikai arányban nem
összehasonlitható.
A két királyi
Dekrétumot(törvényt) is összemossa pedig az egyik megtartja az autonom
kormányzáshoz szükséges minisztériumokat mig a beszarábiait megszünteti, mert
ott nem autonom az erdélyihez hasonló vezetőséget talál, hanem ott a Demokratikus Moldvai
Köztársaságot határozták el azok!!!
A III.
Fejezetben aztán előhozakodik a kevesek által ismert “Sazanov-Diamandi” Egyezményt, amiben
1915 okt.01-én arról egyeztek meg az oroszokkal, hogy “ha majd lehetőség lesz rá”
mindketten elfogadják, hogy a monarchia területéből a regátiak magukhoz
csatoljanak erdélyi területekből azt ahol többségben élnek a románok…
A szerző több
egyezményt is felsorol, amelyeket ebben a háborús időszakban megkötött és végül
kiugrasztja a nyulat a bokorból, amikor is két egymásnak ellentmodnó mondatot
fogalmaz meg, ír le:
“Drepturile Regatului României asupra
provinciilor câştigate nu puteau fi modificate prin nici o hotărire a populaţiei” és “Regatul
nu era dator să răspundă la hotăririle provinciilor unite cu acesta”
Ez azért is
érdekes, mert közben a fejlemények tovább göngyölitik a dolgokat és a királyság
sok olyan - az országnak nem kedvező - egyezséget is aláírnak, amiket aztán rendre
elmaszatolnak, úgy nemzetközi mint más egyezményekre hivatkozva.
A negyedik
fejezetben aztán újfent neki megy a magyarajkúak politikai alakulatainak és
nemzeti tanácsainak, sőt attól sem riad vissza, hogy a mostani
miniszterelnöknek is odamond, hogy túl sokat ígér a népközösségünknek. Nagyon
magasröptűen próbálja az autonomista mozgalmat ellenségesnek beállitani.
Aztán lassan
számon kéri a népközösségektől, hogy miért nem adtak ki szolidaritási
nyilatkozatokat annak a Rezoluciónak az elfogadásért, amit most számon kérnek a
többségtől. N.Iorga szavaival próbálja lejáratni a népközösségünket: “ungurii nu au aderat la alipire, nici la
rupere, nici mai târziu” De ezzel
csak magát járatja le hiszen így a iorgai idézettel is csak azt bizonyítja be,
hogy nem nemzeti önrendelkezés hanem, területcsatolás volt az egész…
A vége fele
kifogyva az ötletekből 10 olyan kérdés tesz fel, amire nem lenne nehéz felelni,
ha észreveszi az olvasó, hogy nagyjából körbefutja saját magát.
Sőt még attól
sem riad vissza, hogy az adófizetési kötelességet úgy könyveli el, mintha az
csak az államnak a támogatását kell eredményezze. A külföldi is fizeti az
adót - mondja -, de nem kér cserébe népközösségi jogokat! Ezzel aztán el is árulja magát, mert
összetéveszti az egyéni és a közösségi jogokat és előírásokat a
kereskedelmiekkel.
De, hogy teljes
legyen a kavarodás még tesz egy lapáttal azzal, hogy azt kérdezi: "Hol voltak
azok, akik ma kérik a statutumot, amikor is az alapokmányokat megalkották?" Elfelejti, hogy a nagyapák igérete az unokákra is érvényes, ha másért nem is, de legalább az önrendelkezés megvédéséért. De nem teszi, mert számára a székelyek önrendelkezése nem ugyanolyan mint, amilyen a nagyapjáé volt.
Erkölcsi normákat emleget, miközben éppen maga az, aki mint az állam alkotója fizikai személyként jelen van, de nem alkothat etnikai alapon olyan egységet, amibe úgy érzi megtudna maradni annak, aminek akar. Sőt, a szerző szerint ezzel csak az állam ellenébe menne?!? De vajon a régi önrendelkezés, ma már nem ugyanazt jelenti? Ha a nagyapa ígérete nem valós vagy érvényes, akkor az önrendelkezés sem volt az?
Vajon nem felejti el, hogy nemcsak a népközösségünket csapták be a regáti vezetők, hanem az erdélyi többségieket is, mert nem adták meg azt a lehetőséget, hogy saját maga határozza meg mire lenne szüksége, hanem csak százalékosan kisebb arányban leosztják neki azt, amit tőle adó formájában elkértek, elvettek. Vajon több erdélyi vezető miért nem ment el a gyulafehérvári koronázásra ? Miért vették fel ezt a tiltkozási formát. Miért kellett a németajkú királynak az erdélyi vezetők közül több alkalommal is miniszterelnököt kineveznie, stb, stb.
De ez őt - a nagy gyűlölködőt - már nem zavarja, sőt nagyon választékosan kimondja eddig is sokat kapott a népközösségünk és a civil szervezeteink nagyon fondorlatosan küzdenek a többségiek ellen, sőt területi követeléseket is megfogalmaznak azzal, hogy az adóik ellenébe autonomiát várnak...Hazánk mint az Európai Únió tagja aláírt egy sor olyan egyezményt, ahol a területei egységeknek a felosztására is ad lehetőséget . Itt elsősorban a NUTS-okra gondolunk. Ebben pedig a gazdasági és etnikai vagy a földrajzi és a természeti adottságok nem kirekesztik hanem igencsak kiegészitik egymást!!! Európai Területi(területfejlesztési) Térségek(Társulások) az ETT-k és a Kistérségi Területek mind a helyi közösségeket kivánják szolgálni és nem kell ezért a népközösségi vagy nemzeti határokat megváltoztani. Öreg Zöld
