Megjelent a MNO-ban 2010. május 29. 06:51
Az azonosítatlan tárgyat egy arizonai csillagász észlelte még május 16-án. A NASA több napig követte a kísérteties objektumot, amelynek tulajdonságai nem illettek semmilyen ismert aszteroida-típushoz. Nem is csoda, hiszen minden bizonnyal egy ember által alkotott tárgyról van szó, méghozzá valamilyen űrszemétről.
A 2010 KQ névre keresztelt objektum valószínűleg egy rakéta maradványa, amellyel korábban valamilyen eszközt juttathattak az emberek az űrbe. A mindössze néhány méter nagyságú tárgy ugyanúgy a Nap körül kering, mint a Föld, s miután elhaladt bolygónk mellett, 2036-ban újra megközelít bennünket. Akkor is kicsi lesz a valószínűsége, hogy összeütközzön a Földdel, de ha mégis megtörténne, a légkörbe belépve megsemmisülne.
Az objektum pályája – grafika: NASA
2036 egyébként nevezetes dátum az aszteroida-figyelők körében. Ebben az évben egy másik objektum, a hatalmas Apophis aszteroida is megközelíti a Földet, s a számítások szerint igen közel repül majd el bolygónk mellett. Az Apophis baljós hírnévre tett szert, mert többen azt jósolták, akár össze is ütközhet bolygónkkal – ami beláthatatlan következményekkel járna. A valóságban azonban ennek szinte semmi esélye. A szakemberek szerint 2036. április 13-án mintegy 30 ezer kilométerre repül majd el a Földünktől.
(space.com)
