Akár az is előfordulhat, hogy Üzemi Tanács (ÜT) nélkül marad az MTV, ha nem lépnek vissza azok a jelöltek, akik miatt szinte lehetetlen megszerezni a tagsághoz szükséges 30 százaléknyi szavazatot. A következő egy évben viszont várhatóan az egész MTV átalakul, így a dolgozóknak létfontosságú lenne, hogy mindez ne kontroll nélkül menjen végbe. Sokan úgy vélik, hogy a független indulók így akarják bebiztosítani a munkahelyüket, az ÜT-tagság ugyanis három évig védettséget nyújt a leépítések ellen.
A törvény úgy rendelkezik, hogy az Üzemi Tanács tagja az lehet, aki a szavazatok több mint harminc százalékát megszerzi, ezt viszont eddig - az első két forduló után - csak négyen érték el. Emiatt harmadik fordulóra is sor kerül majd, viszont a rengeteg jelölt miatt az is előfordulhat, hogy nem sikerül az Üzemi Tanács felállításához szükséges további hét tagot megválasztani. A szavazatok ugyanis szétforgácsolódnak a mintegy 50 jelölt között, akik közül harmincan függetlenként, azaz nem szakszervezeti tagként indulnak. Az MTV-n belül működő három szakszervezet várhatóan visszalépteti a jelöltjeit, de a független indulók esetében kiszámíthatatlan, hogy végül hányan mérettetik meg magukat.
A törvény a működés tekintetében szigorúan fogalmaz: tizenegynél sem kevesebb, sem több tagja nem lehet az Üzemi Tanácsnak. Amennyiben nem sikerül még további hét tagot megválasztani a június 24-ei fordulóban, csak egy év múlva lehetne újra szavazást tartani a kérdésben, azaz egy évig dolgozói képviselet nélkül maradna az MTV vezetése.
Kapuvári Gábor úgy vélekedett, hogy az Üzemi Tanács képviselné egyedül a folyamatosságot a változások alatt, így mindenképpen szükséges lenne a további hét tag megválasztása. "Úgy gondolom, hogy a szakszervezetek által támogatott jelöltekhez hasonlóan a független jelölt kollégáinktól is elvárható, hogy önvizsgálatot tartsanak" - mondta az elnök utalva arra, hogy a számokból kiderül, hogy többnyire a második forduló ugyanolyan eredményeket hozott, mint az első. Aki tehát kétszer is 20 százalék alatt kapott szavazatokat, aligha reménykedhet abban, hogy a harmadik fordulóban több mint 30 százalék feletti eredményt ér el - tette hozzá. "Volt, aki a lehetséges 1600 szavazatból 30-at kapott".
Kapuvári Gábor hangsúlyozta, hogy a visszalépések következtében koncentrálódhatnak a szavazatok, és így megnőne a matematikai esélye annak, hogy jó néhány jelölt megkapja a leadott szavazatok több mint 30 százalékát.
Pánik a dolgozók között - Az Üzemi Tanács jelenthetné a védettséget?
Belső információink szerint az ÜT-tagság azért válhatott különösen népszerűvé az MTV dolgozói körében, mert aki bekerül, azt három évig nem lehet elbocsátani. Az átszervezésről szóló hírek tehát pánikot okozhattak a munkavállalók körében, akik féltve állásukat esélytelenül is megpróbálnak bejutni az Üzemi Tanácsba.
A független indulók érdeke is az viszont, hogy képviseltessék magukat az MTV vezetésében, hiszen korábbi sajtóhírek szerint napirendre került a közszolgálati médiumok teljes átszervezése. Konkrétumok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Felvetődött, hogy a Fidesz bezárná az MTI-t, a két közszolgálati televíziót és a Magyar Rádiót pedig összevonná. Ezeket az értesüléseket határozottan cáfolták fideszes politikusok.
A "mamutcég" létrehozása valószínűleg elbocsátásokat is eredményezne. Csoportos létszámleépítés esetén a vezetés köteles tárgyalni az Üzemi Tanáccsal, de annak hiányában a dolgozók megkérdezése nélkül hozhatnának döntéseket. Valódi döntési jogköre ugyan nincs a tanácsnak, de a döntéshozatalt képes befolyásolni.
A szabad helyekről döntő választás június 24-én lesz. Kapuvári Gábor a Népszava Online birtokába jutott körlevél szerint már figyelmeztette az MTV mintegy 1600 dolgozóját, hogy az Üzemi Tanács megalakulásának elmaradása komoly veszélyeket tartogathat. Egyben arra is kéri az esélytelen független jelölteket - akik 20 százaléknál kevesebbet szereztek a korábbi fordulókban -, hogy lépjenek vissza. Az MTV választási bizottságának szavazásról szóló levelét elolvashatja itt, Kapuvári Gábor felhívását a veszélyekről pedig itt.nepszava.hu
Megjegyzés
Olvasva e cikket olyan "látomásaim" voltak, hogy az eddig a szövetségieknek "szótfogadó" sajtósokat láttam, amint ide-oda futkorásznak, mert egy polgári illetve egy nemzeti "fönök" lett a sajtópénzek felelőse... (Erdélyi Polgár)
Megjegyzés
Olvasva e cikket olyan "látomásaim" voltak, hogy az eddig a szövetségieknek "szótfogadó" sajtósokat láttam, amint ide-oda futkorásznak, mert egy polgári illetve egy nemzeti "fönök" lett a sajtópénzek felelőse... (Erdélyi Polgár)
