2010. június 3., csütörtök

Sólyom aláírta a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt

Megjelent a NyugatiJelen-be Csütörtök, 2010. június 03.,
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a június 4-et, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító törvényt, így az pénteken hatályba léphet.
Sólyom aláírta
 a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénytAz Országgyűlés hétfőn nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját. A törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
A Ház, amely pénteken emlékülést tart a 90. évforduló kapcsán, a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
A parlamenti emlékülésen – amelyet magyar idő szerint délután fél ötkor, a békediktátum kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában tartanak – felszólal az államfő mellett Schmitt Pál házelnök és Német László nagybecskereki püspök.
Az MSZP jelezte, hogy távol marad az eseménytől, mert nem ért egyet azzal, hogy a frakciók nem kapnak szót. (hirado.hu/mti)