Arany János világképének kálvinista vonásai

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/categ_id/12 2010. november 23.

Barabás Miklós: Arany János portréja

Arany János kálvinista szemléletének három fontos vonatkozása van. Az eposz műfajával kapcsolatos elvei a kálvini eleve elrendelés tételével hozhatók összefüggésbe. A költői képalkotás Arany János-i normái református ikonszemlélet nyomait tükrözik, világnézeti elvei pedig a kiengesztelődés teológiai és művészetelméleti gondolatával függnek össze.

A 19. század magyar költészetében az eposz műfajának kitüntetett szerep jutott. Ott állt számos európai nemzet eposzának példája, mely a nemzeti hőskor emlékének nagyságát hirdeti, és ezzel szemben a magyar helyzet, hogy a kereszténység felvétele és a törökdúlás korában bekövetkezett hagyománycsonkulás miatt a régi hősi eposz szövege elkallódott, és még nem akadt újkori magyar költő, aki rekonstruálni tudta volna. A Toldi sikere után a magyar költészet vezéralakjai Arany Jánostól várták az elveszett magyar eposz újraalkotását vagy megalkotását. Arany ezt a feladatot annyira komolyan vette, hogy élete végéig foglalkoztatta egy nemzeti eposz terve. Személyes vonzódása a műfajhoz összefügg kálvinista világképével. Példaértékűnek tekintette ugyanis az eposz műfajának egyik legjelentősebb kellékét: az eposzi hős alakját. Tanulmányaiban, kritikáiban és leveleiben nem egyszer rajongva beszél arról, hogy az eposzi hős, aki isteni kinyilatkoztatás révén tudja, hogy sorsa behatárolt, végzete közeledik, küzdelmét mégsem adja fel, mégis eltökélten harcol elveiért. Mily szédítő nagyság ez a nyugodt elszánás, szemben a végzettel – szakad fel Aranyból a bámulat.

A csüggesztő lemondástól Arany megkülönbözteti a hősi lemondást, mely éppen a végső kilátástalanságból tud erőt meríteni. Az eposz ezért Arany János szerint mindig a közös érdek kifejezője, hősei úgy tűnnek fel, mint a nemzeti érdek előharcosai, megannyi Mózes, hivatva népüket az ígéret földjére vezetni. Az eposzi hős egy folyam, mely a kisebb ereket, folyókat egyesíti medrében, és a gondviselés kimutatta lejtőn halad.

A költőnek nemcsak hősteremtő, de képalkotó fantáziáját is meghatározta a kálvinista neveltetés, nevezetesen a református ikonszemlélet. Tudatában volt annak, hogy kálvinista indíttatása eleve a faragott vagy szóbeli képek ellen hangolja. Református neveltetése mély nyomokat hagyott benne, iskolai hittankönyveinek számos megfogalmazását megtalálták műveiben.

Feszt László: Arany János emlékére

Bocskai István telepítette hajdúvárosban nőtt fel, és környezete szokásainak megfelelően református iskolában tanult.

A korabeli református vallási, egyházi életről is sokat tudhatott saját környezetéből is. Ő maga a nagyszalontai gyülekezet presbiteri jegyzője volt, majd 1867-től a dunamelléki egyházkerület tanácsbírája. Leánya református lelkészhez ment feleségül, veje, Széll Kálmán a későbbi esperes, valamint sógora, Ercsey Sándor az 1881. évi Debreceni Zsinat tagja. Kitűnő barátságban volt Szász Károly dunamelléki püspökkel és Tompa Mihállyal, a költővel, aki foglalkozása szerint református lelkész.

Mindannyian emlékszünk a Toldi kezdő képében, a szikes mező leírásában arra a metaforára, mely a puszta jellegzetes elemét, a gémeskutat jeleníti meg. Emlékeztetőül idézem a metaforát: “óriás szúnyognak képzelné valaki”. A kálvini szemlélet minden képi ábrázolásnak megköti a határait, a jelhasználaton belül jelölt eszme és jelölő kép viszonyát is behatárolja. Ennek szellemében a jelölő kép nem lehet fontosabb, mint a megjelenített gondolat vagy eszme. A kálvinista szemlélet az Arany Jánostól idézett metafora két része közé egyenlőségjelet sem enged tenni ( a metafora egyébként azonosításon alapuló kép). Arany ezért nem azt írja: az alföldi táj jellegzetes eleméről, a gémeskútról, hogy az óriás szúnyog, hanem azt: “óriás szúnyognak képzelné valaki”. Ezáltal finomít a metaforán, tompítja az azonosítás élét.

A kálvini metaforaértelmezés lényege, hogy amennyiben a jelölő kép fontosabbá válik, mint a rendeltetése, bálvánnyá válik. A bálványimádat tiltása mélyen beivódott a református tömegek tudatába. Ezt bizonyítja, egy sajnálatos esetről fennmaradt anekdota is. 1856-ban, amikor Arany János már a nagykőrösi református középiskola tanára, a szülőváros megfesttette Barabás Miklóssal a költő portréját. Amikor a festmény Szalontára érkezett, egy fanatikus polgár esernyőjével megsértette a képet, mondván, hogy ne imádjunk bálványt. A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban megtekinthető kép a mai napig őrzi ezt a sérülést.

A költői kultusz ellen bálványimádás címén maga Greguss Ágost, a kor neves esztétája és kritikusa is szót emelt. Greguss egyenesen szenvedélyesen kikelt a bálványimádás ellen, amelyre a magyar nemzet mindig hajlamos volt. Vörösmarty, majd Petőfi bálványozása után most Arany kerülne sorra, figyelmeztet Greguss 1856-ban a Pesti Napló hasábjain, amit meg kell akadályozni, mert a higgadt vizsgálat és ítélet folytán elismert tekintélyt is csak ésszerű tisztelet, nem vak hódolat illeti.

A református ikonszemlélet meghatározta Arany János kritikáinak a szemléletét is, másoknál észlelve a képalkotás túlkapásait, keményen bírálta azt.

A költő pályájának jelentős része egybeesik a nemzet sorsának egyik tragikus időszakával: az eltiport szabadságharc utáni gyász és útkeresés időszakával. Ilyen körülmények között a költészet társadalmi szerepét is másként fogták fel Arany és kortársai, mint nyugat-európai társaik. Míg Nyugaton a 19. század második felében a költészet a kapitalista társadalom bírálatának eszköze, és a társadalomból kiábrándult költő személyes vallomása, panasza, addig Arany szemléletében a költészet nem más, mint a lélek kiengesztelődésének eszköze, saját szavaival élve a költészet nem más, mint a lélek ünnepe.

Nálunk az irodalomtól elsősorban kiengesztelődést vártak: az önmagával, világával és istenével meghasonlott ember megbékélését. E norma visszavezethető a vallási megváltástanra, illetve az Arany által jól ismert görög dráma lélektisztító hatására.

Egy kálvinista valláserkölcsi értékrend tiszteletben tartása mutatott utat az alkotó költőnek, amikor így fogalmazott: a költészet ünnepe a léleknek. Arany János műveinek olvasása ma is az. Zuh Imre,a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója által elhangzott 2010. október 23-án, Szilágynagyfaluban, az Arany-napok keretében