Volt szerencsém az Országházában, Kövér László úr szerint azótától már Nemzetháza, nevű gyönyörű épületben tanácskozni Budapesten. Azon a nevezetes napon, 2010. november 29-én, amikor is a Székely Nemzeti Tanács tiszteletbeli meghívott volt a magyar parlamentben.
Úgy éreztem végre az anyaországi vezetők, kezdtek nemzetben gondolkodni. Büszke voltam, hogy ennek a mérföldkőnek én is alkotó eleme vagyok.
Még két nap múlva is ezek a magasztos érzelmek simogatták lelkemet amikorra már kipihentem az utazás fáradalmait és az anyaországi média véleményezéseit követtem a televízió képernyőjén. Az „a.t.v.” adón, úgy a déli órákban egy politikai vitát néztem. Idősebb urak újságírók, politikusok talán hírmagyarázók cserélték ki egymással gondolataikat. Nem először követtem ezt a politikai műsort az urak intelligensek, szókimondóak és lényegretörőek ezért rokonszenvesek is voltak.
Hanem időközben új kormány alakult, megváltoztak a politikai szelek irányai és természetesen a politizálás is megváltozott az urak részéről. Úgy szidták az új kormányt, mint a bokrot. Ami nem keltett különösebb megbotránkozást, sőt adott esetben még meg is lehet érteni egy, egy rágalomhadjáratot, csupán a módszereket kellene megállogatni. Mert íme mit kifogásolt az egyik politikus, majdnem szószerit:
- A köztársasági palota homlokzatán székely lobogó leng, de nem engedjük meg a román anyanyelvű uraknak, hogy a Nemzeti Színházban ünnepeljenek!
Hangjából kicseng a szemrehányás, a figyelmeztetés miszerint:
- Bánjunk a románnal is úgy, mint a székellyel ne diszkrimináljuk szegényeket!
Ez a túlzott idegentisztelet, a magyarok egyik rossz szokása, aminek lettek az áldozatai. Avagy magyar testvér iránti ellenséges érzelem megnyilvánulása, ami szintén egy másik rossz szokás?
Szerencsére egy tisztábban látó tárgyalófél megfedi, elhallgattatja:
- Te tudod, hogy ez a román ünnep nekünk magyaroknak gyász? Tudod, hogy ezen a napon vették el tüllünk Erdélyt?
Elképzelhetetlen, hogy ne tudta volna, hiszen egy olyan politikusnak, aki feljut televízió előtt folyó magas szintű vitafórumig, amit mellesleg az egész Európa lát. Egy olyan embernek ismernie kell a történelmet, még ha szocialista beállítottságú, akkor is. Az más kérdés miképpen dolgozza fel a történelmi eseményeket, pártérdek vagy egyéni érdek függvényében-e. Talán sérült nemzeti tudata, vagy egyszerűen levedlette azt.
Ehhez hasonlatos a még hatalmon lévő Gyurcsány Ferenc nyilatkozott az autonómiáról:
- Az autonómiát nem ki követelik, hanem a többségben lévők jóváhagyásával kiérdemelik!
Kajánul, kárörvendően vigyorgott kijelentéséhez és ez volt, ami mellbevágott.
- Úr Isten!- Gondoltam magamban.- Ez az ember úgy gyűlöl bennünket, mint ha ellenségünk volna!
Vajon csakugyan nem tudta Gyurcsány úr miszerint a trianoni döntés egyik velejáró követelménye volt a nemzeti kisebbség önrendelkezéshez való joga? Amit azután is többszöri felszólításra megígért a román fél de nem teljesített. Ezek szerint az akkori miniszterelnök úr jóváhagyta a sorozatos hazugságot és kifogásolta a jogos követelést.
Ha már itt tartunk, hadd legyek őszinte, ezek nem elszigetelt esetek. Valakinek érdekében áll Magyarországon is, tehát nemzeten belül, hogy fent maradjon a Trianon utáni magyar, magyar közti elszigetelődés.
Milyen megfontolásból? Egyelőre elképzelni sem tudom. Annyi bizonyos, miszerint magas szintről indíttatik, és ez a nagyon szomorú. Mert az egyszerű embert még meg lehet érteni, ha zsörtölődik olykor, hogy:
- Menjetek haza erdélyiek, mit kerestek itt? Nincs-e nekünk elég bajunk, még ti is a nyakunkra jösztök? Satöbbi.
Még meg is lehet valahol érteni. Az ember először szedje rendbe a háza táját, ne a szomszédba meneküljön a saját bajai elől. Az általunk oly sokat csodált és példaképnek számított németek sem mind örültek az újraegyesülésnek. Az egyszerű embernek, aki közvetlenül bőrén érzi a politikai eseményeket, és főleg nem érti a történelmi és politikai összefüggéseket bocsánatosabb, ha rövid, vagy szűk látókörűen nyilatkozik. Magas rangú politikusok viszont, akikre felnéz az egyszerű ember, nem lehetnek ilyen meggondolatlanok, vagy rosszindulatúak.
Hosszú éveket dolgoztam Budapest építőtelepein, mint építész, ezért megismertem az ottani emberek gondolkodásmódját. Amikor néha keserű csalódást kellett éreznem, akkor sem hibáztattam a magyar népet. Tudván tudtam, hogy majd' egy évszázadig éltünk természetes egymástól való elszigeteltségben. Jól kiképzett politikai szervezetek munkálkodtak azon, hogy egymástól minél jobban eltávolítsanak, történelmünket, nyelvünket, vallásunkat, szokásainkat elfeledtessék határon innen és túl. Ezért hát meg sem lepődtem az ismeretek oly magas fokú hiányát tapasztalva, amit tanulságosnak tartok elmondani:
- Uram!- Vont felelősségre egy felindult úriember.- Önök milyen jogon vették el tüllünk Erdélyt? Hiszen Erdély soha nem volt az önöké!
Mondom, nem lepődtem meg a kérdés hallatán. Inkább azon gondolkodtam, hogy mit válaszoljak, hogyan tisztázzam magam ebben a felettébb fura helyzetben? Mert nyilvánvaló az alapvető történelmi tudás hiánya. Továbbá nemzeti hovatartozásom is hirtelen vitás kérdéssé vált, a helyzetet még tovább bonyolítja az akkori kormány által gerjesztett „erdélyiek-ellenes” intolerancia. Nem utolsó sorban, hogyan viseli el egy ember önérzete az ilyen magas fokú tájékozatlanság vádját? Vajon az én feladatom-e erre a kérdésre felelni? Inkább nem a magyarországi társadalomé, történészeké, politikusoké, íróké, költőké, pedagógusoké volna?
Az új kormány helyes irányt választott a nemzetiség útján. Félő az, ha az ellenzék zászlójára tűzi és kihasználja a már minden valószínűség szerint létező, külföldi magyarság ellenes intoleranciát, hangoztatván:
- A legnagyobb szűkségben nyakunkra hozták ezeket, mintha nem volna elég bajunk! Szavazzatok ránk, mi megtisztítunk a sok élősködőtől!
A politikában nincs szégyen és becsület, egyeseknél nemzeti érdekbe való gondolkodás. A politikában csak hatalmi és gazdasági érdekek vannak. Már egyszer bevált és győztek. Ha győztek támogatójuk is volt. Ha támogatójuk volt, most is van, és újra győzhetnek. Főleg ilyen kiszámíthatatlan válságos időkben, amikor nem tudjuk biztosan ki, kivel tart Magyarországon?
Sebők Mihály
