„A világ egy életveszélyes hely. De nem is annyira a gonoszok miatt, akik alakítják, hanem inkább azok miatt, akik tetteiket elnézik, és engednek nekik.”
A fenti, Albert Einstein által megfogalmazott gondolatokkal indítottam tavaly a jegyzeteim sorát, melyek e blogban megjelentek.
Miért ezzel? Elmondom:
1989 decemberében Marosvásárhelyen is rengetegen kerültek életveszélyes helyzetbe, közülük haton életüket vesztették, azok miatt, akik engedtek a gonoszoknak. Az áldozatok nevét ismerjük, ám az elmúlt 21 év nem volt elegendő arra, hogy a gyilkosok nevét is megtudjuk. Tudjuk viszont, hogy kik azok, akik Marosvásárhelyen emléket, szobrot állítanának a temesvári vérengzésben fontos szerepet játszó tábornoknak: a helyi tanácsában találhatók e személyek, akik engedtek a szoborállítás kezdeményezőinek. Az erre vonatkozó tanácsi határozat még mindig hatályban van, remélhetőleg nem sokáig. Akadtak ugyanis néhányan, akik nem nézték el, hogy miként alakítják a város sorsát, képét az arra megválasztott, felhatalmazott személyek.
A blog indításával, illetve a közigazgatással folytatott levelezésem által magam is csatlakoztam azok sorába, akik nem nézik el, nem hagyják szó nélkül, ha:
- sértenek emberi méltóságomban,
- megfosztanak állampolgári jogaim érvényesítésének lehetőségétől,
- diszkriminálnak nemzeti, nyelvi, vallási vagy más hovatartozásom miatt.
Elégtétellel nyugtázom az aprónak tűnő, de számomra fontos változásokat. Az előző évi állapothoz képest a következők változtak:
- a Maros megyei tanács (bár a román változathoz képest megkésve, de) közli az összes határozatait magyar nyelven is.
- A Maros megyei főispán felszólítására a marosvásárhelyi tanács módosította Házszabályzatát: a tanács ülései minden esetben nyilvánosak.
- A marosvásárhelyi tanácstagok e-mail címeinyilvánossá váltak
Sajnos, a felsorolt változások egyikének sem tudok felhőtlenül örülni:
- a megyei tanács honlapja bár magyarul is közli a határozatokat, diszkriminál az által, hogy a román olvasókhoz képest a magyar olvasók később szerezhetnek tudomást ezekről.
- Bár a tanács üléseinek nyilvánosságát törvény és a Házszabályzat is előírja, a város polgármestere megengedimagának, hogy kitessékelje a sajtó képviselőit a tanács üléséről, arra hivatkozva, hogy mondanivalója nem nyilvános. Ez utóbbiak pedig engednek neki.
- Bár a helyi tanácsosok látszólag bármikor elérhetők, mióta nyilvános hivatali e-mail címmel rendelkeznek, saját tapasztalatból mondhatom, hogy e címekre küldött leveleim egyikére sem kaptam választ a település magyarságának érdekeit felvállaló személyek egyikétől sem.
Az önkormányzat weboldala kapcsán kezdtem el a közigazgatással folytatott levelezésem. Ennek következtében, azok miatt, akik e települést vezetik, két ízben fordultam az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) panasszal:
- illetve azért, mert nem néztem el, hogy anyanyelvemen írt leveleimre nem kaptam magyar nyelvű választ.
Az ODT sem nézte el, mindkét esetben megállapította a diszkrimináció tényét és büntette az elkövetőt.
Meggyőződésem, hogy ha szóvá teszünk, megnevezünk, kimondunk minden törvénytelenséget, jogtiprást, hátrányosmegkülönböztetést, és nem engedjükrossz irányba alakítani e világot, kevésbé lesz életveszélyes ez a hely. A meggyőződésen kívül valamiféle belső kényszer, a jobbítás szándéka késztet arra, hogy ez évben is folytassam a blogot: nézzem, lássam, és szóvá tegyem mindazt, ami jogaimban, emberi méltóságomban vagy identitásomban sért.
Sajnos, témát mindegyre szolgáltatnak a közélet szereplői. Egy – egy megnyilvánulásuk viszont annyira meglepő, hogy elakad a szavam. A november 25-i tanácsülésen, például, az ülést elnöklő Buda Bogdan, szociáldemokrata tanácsos a következő képen fakadt ki a város vezetése előtt: „ne-am bătut joc şi de Energomur, şi de populaţie, şi de banii oraşului …”, azaz: csúfot űztünk az Energomurból (a város hőszolgáltató vállalatából), a lakosságból, és a város pénzéből…
Nem kérdem meg, hogy miért?
Einstein már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazta a választ.
