Hírvivő -Erdélyi Református Egyházkerület lapja, szerk. Szabó Mihály
időjárás elrontsa, amit e szent ügy érdekében elterveztünk. Már éppen elkészült a finom étel, amikor elkezdett esni az eső. Előbb csak szitált, de aztán egyre sűrűbben esett. És a vidám asszonyok még mindig énekeltek, tettek-vettek. Amikor Molnár Helén tiszteletesasszony, a nőszövetségi elnöknő behívta őket az előre kibérelt terembe, ahol már vártak minket a szépen megterített asztalok, néhányan rázendítettek: „nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el!” Végül aztán, amikor mind bent voltunk fedél alatt, sor került a várva-várt pillanatra, a zsűri döntésére: ki főzte a legfinomabb gulyást? A komoly, szakavatott bírók lelkészek voltak, akik legációk, imahetek és különféle asztalozással egybekötött alkalmak során olyan kifinomult ízlésre tettek szert, hogy méltónak találtattak a döntés meghozatalára. Rendkívül nehéz feladat volt kijelölni a legjobbat, mert mindenki beleadta szívét-lelkét. Együtt, közösen főztek az asszonyok, és ez volt a lényeg. Ez volt a győzelem: sikerült eggyé kovácsolni őket. Hogy csapatban gondolkozzanak és csapatban dolgozzanak együtt. Közösségformáló ereje volt ennek a találkozónak. Hálás szívvel köszönjük meg Istennek, hogy kegyes volt hozzánk, és nem engedte, hogy időjárás elrontsa, amit e szent ügy érdekében elterveztünk. Milyen jó, hogy még az eső sem tudta elmosni a kackói jókedvet.
Nyeste László-Csaba házigazda-lelkipásztor, 2011 aug 01
Élettel telt meg a nemrég szépen felújított kackói templom és környéke 2011. július 30-án, ugyanis ebben az évben a Kozárvári Missziós Egyházközséghez tartozó, 8 lelket számláló szórvány biztosított színhelyet a dési egyházmegye nőszövetségi találkozójának. Egy 75 fős református asszonysereg érkezett meg a helyszínre az egyházmegye különböző gyülekezeteiből nem is akárhogyan, hanem jól felfegyverkezve üstökkel, fakanalakkal, finomságokkal, titkos receptekkel és jókedvvel. Tudták, hogy „csatába” csakis így lehet indulni, az előre beharangozott bográcsfőző versenyt csak így lehet megnyerni. Arra gondoltunk ugyanis, hogy azáltal tesszük vonzóbbá, érdekesebbé és emlékezetessé ezt a találkozót, hogy ezúttal lemondunk az esetleg unalmas előadásról, kiiktatjuk a napirendről az ilyenkor gyakran előforduló száraz szövegelést, és megpróbáljuk közvetlen, barátságos hangulatúvá varázsolni együttlétünket. Sikerült is.
A találkozó természetesen istentisztelettel kezdődött. A kis kackói templom megtelt igehallgató asszonyokkal és az őket elkísérő lelkészekkel. Joó Katalin bátor és lendületes igehirdetése a szorgalmasan forgolódó Mártákról és a jobb részt választó Máriákról szólt. A mai nap is igazolta, hogy gyülekezeteink nőszövetségi tagjai Jézus lábainál ülve magukba szívják Urunk szavait, mert tudják, hogy egy a szükséges dolog, de alkalomadtán tudnak szorgalmasan és ügyesen sürögni-forogni a közösség és Isten ügyének szent szolgálatában. Az áhítat után gitárkísérettel három rövid éneket tanultak meg nagyon hamar a lelkesen zengedező asszonyok, majd bibliaismereti vetélkedőn bizonyították be, hogy a Szentírás nem porosodik otthon a polcon. Az adakozásról sem feledkeztünk meg, az összegyűlt perselypénzt egy árvaház kis lakóinak támogatására ajánlottuk fel.
A rövid, de tartalmas templomi együttlét után kiléptünk nemcsak a templomból, de a szokásos merev keretek közül is, és a természet lágy ölén bográcsfőző verseny következett, melynek során a csapatokra osztott asszonyok ismerkedhettek, barátkozhattak egymással. Előkerült az autóból minden, ami szükséges. A konferencia megszervezése nem terhelte meg túlságosan a kis szórványgyülekezetet, mert mindenki hozott magával valamit, amivel hozzájárult csapata sikeréhez. Hamarosan öt tűzhely füstje szállt a magasba a templom udvarán, és a falubeli románok nem tudták elképzelni, hogy az elnéptelenedett templom körül honnan van megint élet. Mert valóban élettel telt meg ezen a napon ez a hely, ahol már román ember kaszálja a kert füvét, ahol a 8 magyarból 5-6 gyűl össze magyarul imádkozni. Ezúttal azonban 75 magyar református asszony énekelte, hogy az Úr csodásan működik, 75 torokból hangzott a biztatás: ne csüggedj el, kicsiny sereg! Közben már fortyogott a bográcsokban a finom gulyás, melynek kellemes illata megtöltötte a környéket. A hangulat egyre jobb lett, vidám kipirosodott arcú asszonyok ajkán felcsendültek a szép magyar népdalok is. Amikor Karcsi bácsi, egyik kackói egyháztagunk otthoni dolga végeztével átjött a templom udvarára megnézni, hogy kell-e még valamit segíteni, egyik városon élő kis unokája lelkendezve fogadta: „Gyere hamar, nagytata, hallgasd meg, milyen szépen danolnak!” Valóban szép volt, megható volt. Mint házigazda lelkipásztor nem bántam meg, hogy elvállaltam a találkozó megszervezését, hiszen máskor gyakran fáj a sivárság, az egyre fogyatkozó, apadó magyar élet.
