Taktikai hiba

http://blog.erdely.ma/arus_zsolt/2011/07/31/taktikai-hiba/
2011. július 31., Árus Zsolt

Az utóbbi idõben többször hallottam magyar politikusok szájából azt, hogy a délvidéki magyarok helyzete igen bíztató, hisz ott már a gyakorlatban létezik egyfajta “kulturális autonómia”, létrejött a Magyar Nemzeti Tanács, s annak beleszólása van sokmindenbe, átveszi magyar intézmények alapítói jogait, s hogy ez milyen pozitív dolog.

Azokat, akik ezt mondják úgy látszik nem zavarja az, hogy a délvidéki magyar politikusok körében távolról sem olyan egyértelmû ennek az egész folyamatnak a megítélése (például a Vajdasági Magyar Demokrata Párt részt sem vett a MNT megválasztásában, s azóta is kritizálja annak létrehozását és mûködését), pedig a mostani magyar állami vezetõk számos esetben hangsúlyozták, hogy számukra valamely utódállam viszonylatában az az irányadó, amit az ott élõ magyarok akarnak, támogatnak. (Hadd jegyezzem meg, hogy ez egy meglehetõsen kényelmes álláspont, ugyanakkor veszélyes is, hisz nehéz elképzelni, hogy az egyes magyar politikai szervezetek egységes álláspontra helyezkednek bár létfontosságú kérdésekben, nem föltétlen a legendás magyar széthúzás miatt, hanem egyszerûen azért, mert nem egy magyar szervezetet az utódállamok többségi nemzetei hoztak létre, azért, hogy általuk irányításuk alá vonják az ottani magyarokat. Azt gondolom, hogy vannak olyan alapvetõ magyar érdekek, amelyeket az anyaország vezetõi akkor is felismerhetnek és követhetnek, ha azokban nincs konszenzus az utódállamok magyar szervezetei között.)

Van ugyanakkor egy másik szempont is, amit érdemes volna alaposabban mérlegelni annak, aki a szerbiai helyzet dicséretére adja a fejét. Szerbia ugyanis azon balkáni államok egyike, amelyek szeretnének az EU tagjává válni, ehhez pedig több feltételnek kell megfeleljenek, melyek között ott vannak az un. Koppenhágai Kritériumok is. Olyan lehetõség ez Magyarország kezében, amivel Románia esetében nem élt, s ezért már akkor is számos kritikát kapott: kényszeríteni lehet a szerb hatalmat arra, hogy minél szélesebb körû jogokat adjon a délvidéki magyaroknak. Még ha netán jó irányba tett lépés is lenne a Nemzeti Tanács megalakítása, - taktikai okokból - akkor sem kellene azt dicsérni. A magyar érdek ez esetben az, hogy megfogalmazni a maximális követeléseket Belgráddal szemben, s míg azok nem teljesülnek, addig kritizálni, elégedetlenkedni, s nem megszavazni Szerbia EU-s csatlakozását. Románia esetében lehetett azzal védekezni, hogy a szocialisták így meg úgy. Most ellenben nemzeti kormánya van Magyarországnak, s a délvidéki magyarok joggal várnak el attól annak megfelelõ magatartást.