2012. február 9., csütörtök

Újfajta politizálás veszi kezdetét

2012.02.09 15:18 szerző/forrás: agerpres
Ma újfajta politizálás veszi kezdetét - mondta csütörtökön a Demokrata-Liberális Párt szóvivője, Sever Voinescu parlamenti beszédében.
Eljött a tettek ideje, a szavaké pedig lejárt. A Demokrata-Liberális Párt megértette, hogy a társadalom változást akar, újfajta politizálást kér – hangsúlyozta a képviselő.
Megjegyzés
Végre belátta a PDL-s vezetés is hogy új fajta politizálásra lenne szükség! Ebből kiindulva a szövetségiek viszont még most sem a 24. órában sem értik mi is lenne a dolguk, hiszen továbbra is folyik a kizáró jellegű tevékenységük, nem a népközösségünk és nem a választók érdekében akarnák a dolgok fonalát gördíteni!  A Magyar Polgári Párt immár több éve hangoztatja azt amit most a PDL-szóvivője! A munkahely teremtés a megélhetés könnyítése mellett a népközösségi érdekekre is összpontosít.
Úgy tűnik, hogy az eddig hangoztatottakkal ellentétben "a kormányon maradást" mindennél fontosabbnak vélik a szövetségiek... (Erdélyi Polgár)