2013. február 13., szerda

Biró Zsolt: a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell

2013. február 13.
Biró Zsolt MPP-elnök szerint népszavazások kezdeményezhetőek Székelyföld településein a közigazgatási határok megváltoztatására vonatkozóan, hogy a régiót különálló közigazgatási egységként lehessen létrehozni. 
Az MPP elnöke a régióátszervezés kapcsán tartotta mai sajtótájékoztatóján elmondta, az utóbbi időszakban olyan tervek látnak napvilágot, melyek megvalósulásuk esetén a magyar közösséget hátrányosan érintenék. Szerinte éppen ezért világossá kell tenni, hogy az önkormányzatok cselekvően fognak fellépni a diszkrimináció ellen, az egyik eszközük a referendumok szervezése lehet. 
"Referendumok kezdeményezésére kérünk minden MPP-s tanácsost, és remélem a kezdeményezést felkarolja minden politikai alakulat, mert ez nem pártpolitikai kérdés" - jelentette ki a pártelnök. 
Hozzátette, amennyiben a népszavazások bírósági úton meghiúsulnak, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűléséhez kell fordulni, ez úton kell a hatóságokat rábírni Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartására. "Az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Romániában is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell!" - mondta a pártelnök.(hírszerk.)