2013. február 5., kedd

Több ezren voltak a békemeneten

TK, TÁ, PR, KA Forrás: MNO, Hír TV 2013. február 05., 
Több ezer fő vett részt Gyulán a békemeneten. A városban a Fidesz–KDNP háromnapos frakcióülést tart. A kedd délután elkezdődött ülés legfőbb témája a rezsicsökkentés lesz, valamint szóba kerül a tavaszi jogalkotási menetrend.
Több ezer fő vett részt a gyulai békemeneten, amely a Kossuth térről indult. A polgármester a várnál megjelentek előtt arról beszélt, hogy Gyulán az MSZP semmit sem tett a gyárbezárások ellen, a város egy „modern Karthágó” volt. Ez a folyamat 2010-ben változott meg. Amióta a Fidesz–KDNP van kormányon, a városban lévő vállalkozások, beruházások 11,5 milliárd forintnyi támogatásban részesültek – mondta el Görgényi Ernő.
A rendezvény végén Bencsik András arra kérte az embereket, hogy békésen térjenek haza. A békemenet elején Bencsik András, Bayer Zsolt és Csizmadia László egy molinót vitt, melyen a következő felirat volt olvasható: „Bajnai és Gyurcsány együtt tették tönkre az országot”. A menetben magyar zászlókat és transzparenseket lehetett látni, többek között a következő feliratok voltak olvashatók: „Viktor, veled vagyunk”, „Gyula nem kér a gyűlöletkeltésből”. Német nyelvű transzparenst is lehetett látni: „El a kezekkel Európától és Magyarországtól". Egy kerékpárra erősített feliraton pedig az állt: „Sumákok”, „Az MSZP elvette a nyugdíjamat”.
Fotó: Rosta Tibor / MTI
Egy 58 éves helyi lakos arról beszélt az MNO-nak: azért vesz részt a békemeneten, mert ki kell állni egy olyan kormány mellett, amely segít az embereken. Beszélt arról is, hogy nagyon örül annak, hogy sikerült a Gyulai Húskombinát Zrt. helyzetét megoldani. Egy hölgy pedig kifejtette, nagyon örül a rezsicsökkentésnek.
„A jelenlét a fontos”
Bencsik András, a békemenet szervezője a menet indulása előtt azt mondta a Hír TV-nek, hogy először a Városháza elé vonulnak, majd onnan mennek a gyulai várba. Bencsik hangsúlyozta, hogy a jelenlét a fontos és az emberek hisznek abban, hogy ez az ország fel fog emelkedni. A szervező a békemenetet 300 főre jelentette be, de a téren az induláskor körülbelül 1000 ember tartózkodott. Később jóval többen csatlakoztak a megmozduláshoz.

Több ezren vettek részt a gyulai békemeneten 1/8 Kocsis Zoltán (Magyar Nemzet)
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító szóvivője a Lánchíd Rádiónak kedden arról beszélt, hogy az MSZP zavarkeltést hirdetett a Fidesz–KDNP frakcióülésének idejére Gyulára, „ezt békésen, szeretettel el kell hárítanunk és demonstrálnunk kell, hogy a kormányt hagyni kell dolgozni”.
Akciózott az ellenzék
A baloldal gyulai megmozdulásán Szanyi Tibor az Indexvideónak nyilatkozva azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan onnan érkeztek. A Fidesz-ellenes tüntetés öt óra után öt perccel kezdődött, a Hír TV tudósítója arról számolt be: a tüntetésen a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szolidaritás ötven-hatvan helyi és környékbeli szimpatizánsa vett részt. A tüntetők gyertyákkal, mécsesekkel és Orbán Viktor arcképével vonultak a Kossuth térről a Harruckern térre.
Ellenzéki tüntetés Gyulán Fotó: Rosta Tibor / MTI
A Fidesz-frakció részéről átvették a baloldali tüntetők petícióját, és későbbre ígértek reagálást. Szanyi tízpontos petíciójukról kijelentette: azokat az ígéreteket tartalmazza, amelyeket a Fidesz fogalmazott meg választási programként, azonban nem teljesített. Megjegyezte: ha az ellenzék 2014-ben kormányra kerül, valamennyi ígéretét meg fogja valósítani.
Az IMF is téma lesz a frakcióülésen
B. Nagy László kormánymegbízott újságíróknak elmondta: a frakcióülés témája lesz az IMF-fel való tárgyalás is, ezt Rogán Antal is megerősítette. B. Nagy úgy véli, hogy továbbra is kapcsolatban kell lenni a szervezettel, de az ország gazdasági mutatói nem indokolják, hogy éljünk a valutaalap által kínált konstrukcióval. Az MNO tudósítója arról számolt be, hogy ezzel véget ért a baloldal megmozdulása, a résztvevők elhagyták a helyszínt. A kormányülésre Orbán Viktor este hét óra körül érkezett meg.
Rezsicsökkentés
A Fidesz–KDNP háromnapos frakcióülésének legfőbb témája a rezsicsökkentés lesz – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal. Megvizsgálják az eddigi eredményeket és a további tehermérséklési lehetőségeket. Kedd este Rogán és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője köszönti a kormánypárti politikusokat, majd Orbán Viktor miniszterelnök tart helyzetértékelést, ezt követően pedig a képviselők feltehetik kérdéseiket a pártelnök-miniszterelnöknek.
A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetben kedden megjelent interjújában elmondta, hogy a tervek szerint még a tavasszal sor kerülhet a víz- és a csatornadíj, továbbá a szemétszállítás árának tízszázalékos csökkentésére, a következő fűtési szezon kezdetén pedig jöhet a villamos energia, a gáz és a távhő árának második lépcsőben történő mérséklése.
A Fidesz–KDNP frakcióülésének első napján, kedd délután demonstrációkra lehet számítani a városban. A Békés megyei MSZP Facebook-oldalán „az ellenzéki összefogás jegyében” hirdettek tüntetést „a demokráciáért”; a megmozdulás szervezői között van a szocialisták mellett a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás Mozgalom is. Bencsik András újságíró szintén a közösségi oldalon tette közzé szombaton, hogy erre válaszul békemenetet szerveznek az alföldi városba. A szervezők nevében tudatta azt is, hogy a Civil Összefogás Fóruma és a Civil Együttműködési Tanácskozás is részt vesz a gyulai békemeneten.

 Bocsánatkérés után ismét románozni kezdtek a szocik
http://mno.hu/belfold/bocsanatkeres-utan-ismet-romanozni-kezdtek-a-szocik-1136597
PR Forrás: MNO 2013. február 05.,
Míg az MSZP három héttel ezelőtt bocsánatot kért a 2004. december 5-i népszavazáson képviselt álláspontja miatt, addig a miskolci szocik után Szanyi Tibor románozta le a határon túli magyarokat. A szocialista politikus a békemenet résztvevőit akarta román nyelven köszönteni. Lapunknak elismerte, hogy ezt mondta, majd pedig úgy fogalmazott: „mindenkit úgy köszöntök, ahogy akarok”.
A baloldal gyulai demonstrációján felszólaló Szanyi Tibor az Indexvideónak nyilatkozva azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni abékemenet résztvevőit, mert szerinte sokan onnan érkeztek. A politikus az MNO-nak később elismerte, hogy valóban ezt nyilatkozta, de végül nem tudta köszönteni a békemeneten résztvevőket. Arra a kérdésre, hogy miért mondta ezt, azt válaszolta, hogy az MSZP és a DK tüntetésén részt vevők azt mondták neki, hogy a mai nap során sok románul beszélő embert hallottak a városban. Mindehhez hozzátette: hogy az Európai Unióban vagyunk, „mindenkit úgy köszöntök, ahogy akarok”. Szanyi beszámolt arról is: hogy beszédében külön köszöntötte a határon belülről és túlról érkező békemeneteseket is
Hasonló szocialista vádak Miskolcon 
Nem ez az első ilyen jellegű megnyilvánulás a baloldal részéről. Kriza Ákos fideszes miskolci polgármester január 16-án arról beszélt, hogy az erdélyi magyarokat a szocialisták következetesen románoknak nevezik. A városvezető akkor kifejtette: „megalázó és gusztustalan” az a módszer, ahogy a helyi MSZP-sek saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik. A szocialisták ugyanis azzal vádolják a városvezetést, hogy erdélyi származású magyarokat „hoznak helyzetbe”.
Kitörölhetetlen december 5.
Emlékezetes, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson a szocialisták elképesztő mozgósításba kezdtek, hogy rávegyék híveiket, szavazzanak nemmel arra a kérdésre, hogy „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”
Lendvai Ildikó MSZP-s politikus akkor azzal riogatott, hogy egy tömeges bevándorlás összeroppanthatja az anyaország gazdaságát, a baloldali lapokban pedig hemzsegtek az olyan vélemények, miszerint „többet kell majd várni a rendelőben, ha az idős erdélyi, vajdasági magyarok a számukra is ingyenessé váló magasabb színvonalú ellátás miatt itt keresnek gyógyulást fájdalmas betegségeikre”.
Mit ér Mesterházy bocsánatkérése?
Mindezért Mesterházy Attila jelenlegi MSZP-vezér szintén január 16-án Erdélyben bocsánatot kért a határon túli magyaroktól. Úgy fogalmazott: a 2004-es népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak”. Szanyi megnyilvánulásából úgy tűnik, ezt a gesztust nem minden szocialista érzi magáénak. Kolozsváron egyébként Mesterházy a határon túli magyarok felé történő bizalomépítésről beszélt, és hangsúlyozta, hogy szívesen vennék a határon túlról érkező szavazatokat, ugyanakkor a városban tartott MSZP-s fórumon román csendőrök védték a szocialistákat, ahonnan kizártak harminc fiatalt. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni akkor a rendezvényre. Egy transzparensen az MSZP egyik kampányüzenetét közölték, amellyel a párt a 2004. december 5-i népszavazáson az állampolgárság kiterjesztésének elutasítására biztatta a magyarországi szavazókat.