Az utóbbi időben újra fel elevenítésre került a „székely zászló ügy”. Egy darabig azt gondoltam, hogy nem érdemes belefolynom az „ügyet” övező vitába annál az oknál fogva, hogy én is azt a véleményt osztom, hogy ez megint egy mesterségesen generált konfliktus amit az új román kormány egyes hivatalnokai azért szítnak, hogy eltereljék a állampolgárok figyelmét Románia finoman fogalmazva is nem túl rózsás gazdasági helyzetéről és azokról a megszorításokról amelyekkel az év hátralévő részében nézünk szembe.
Így hát persze, hogy jól jön a kormánynak egyes prefektus és polgármester túl buzgósága amivel ellenzik a székely zászló kitűzését hivatalos helyeken.
Az még meg se lepne, hogy egyes túlfűtött nacionalista román polgár társunk úgy mond rá harap erre a csalira. Amint az kellemes meglepetés volt számomra, hogy vannak olyanok is mint például az ismert újságíró Lucián Mandruta aki nem csak hogy egyet ért a székely lobogó kitűzésének lehetőségével és más kisebbségi jogok megadásával, úgy a romániai magyarok mint pedig minden romániai nemzeti kisebbség számára is. S ezt van mersze nyilvánosan is felvállalni, nem törődve nemzettársai esetleges rosszallásával.
Ugyan akkor finoman szólva is bosszant egyes romániai magyar politikus vagy nyilvános személyiség ama hozzá állása, hogy inkább lapuljunk meg csendben és ne követeljük jogainkat, úgy mint a nemzeti szimbólumaink használatának jogát, vagy uram bocsá az autonómia jogát. Bosszant az is hogy egyes politikusaink (nem tudni milyen meg gondolásból) nem azért harcolnak, hogy például „kitűzhessük” székely lobogót, hanem azt próbálják bizonyítani nekünk, hogy ezt nyugati államok nemzeti kisebbségei sem tehetik meg saját szimbólumaikkal, amikor naponta számos példát látunk ennek cáfolására.
Hogy nincsenek törvényeik erre? Talán azért mert erre nekik nem is kell törvény hiszen természetes dolog a számukra ha egy nemzet használja a saját szimbólumait.
Még egy dolgot tartok nagyon bosszantónak. Még pedig azt, hogy még mindig azzal riogatnak minket, hogy ilyen vagy olyan retorziókra számíthatunk ha követelni merjük jogainkat. Talán lesznek retorziók vagy sem, és talán azért mert meg mertünk szólalni, de lehet, hogy ha hallgatunk akkor is bekövetkeznek ezek, és kérdem én nem fog-e bántani a lelkiismeretünk, hogy nem mertük kérni amit követelnünk kellett volna…?
Végszóként csak annyi, hogy természetesen nem kötelező osztani az én véleményemet, mint ahogy én sem vagyok köteles osztani a más véleményét. Elvégre több mint húsz éve szabad vélemény nyilvánítás van Romániában. Állítólag! Ifj: Kovács Árpád Makfalva.
