Nagy D. István | 2013.03.07.
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke a Székelyhon.ro érdeklődésére elmondta, tudomásuk van arról, hogy Háromszéken a rendőrség megkeresett minden, autóbuszokkal rendelkező személyszállító vállalatot, hogy megbizonyosodjanak, gondoskodtak arról, hogy a járműveket őrzik majd az autonómiatüntetés idejére. Illetve adatokat kértek arra nézve, hogy hány járművet kölcsönöztek a szervezőknek. Gazda hozzátette, Székelyudvarhely kapcsán értesült olyasmiről, hogy a szállítással foglalkozó társaságok értésére adták, hogy csak akkor kölcsönözhetik a járművet, ha biztosítják annak őrzését Marosvásárhelyen. A széki elnök szerint már közölték a hatóságokkal, a szervezők kiemelten odafigyelnek arra, hogy a rendbontást elkerüljék, és ez vonatkozik a járművek őrzésére is. A hír vélhetőleg annak nyomán indult el, hogy a rendőrség képviselői is fokozottan odafigyelnek minden részletre, mivel ők is szeretnék elkerülni, hogy bármilyen incidens bekövetkezzen vasárnap – tette hozzá. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatásért felelős alelnökének nincs tudomása arról, hogy felmerült volna a fenyegetés, vélhetőleg egy félreértésből fakadó urbánus legendáról lehet szó. Az alelnök szerint a nagyobb fokú ellenőrzés pedig érthető.
A háromszéki szervezők egyébként csütörtökön azzal szembesültek, hogy a jelentkezők száma olyannyira megugrott, hogy nem lesz elegendő szállítójármű. Gazda Zoltán érdeklődésünkre kifejtette, nem a vállalatok tagadták meg a bérbeadást, hanem valóban járműből van kevés, viszont végül sikerült még párat keríteni Barótról. Akadályt jelentett ugyanakkor, hogy mivel az egész megmozdulás körül kialakult már egyfajta hisztéria, így egyes szállítók, kihasználva a kényszerhelyzetet, jócskán megemelték a bérleti díjakat, amit a szervezők már nem engedhetnek meg maguknak.
A háromszéki részvevők számát illetően Gazda Zoltán (fotó) elmondta nehéz becslésekbe bocsátkozni, mivel az SZNT-n és az EMNP-n kívül, az MPP és az RMDSZ is indít járatokat, illetve egyházi vonalon is zajlik a szervezkedés. Ami biztos, hogy a számuk megközelíti a kétezret. Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki szervezetének vezetője csütörtökön már jelezte, az alakulat által biztosított két busz megtelt.