A nagy matematikus csapat Demény Ágnes
2013. március 05., 18.10
Hétfőn délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében ünnepélyes keretek közt díjazták a Zrínyi Ilona (III–VIII. osztályosok), illetve a Gordiusz (líceumi diákok) matematikaversenyek megyei szakaszának legjobbjait.
Az immár 24. alkalommal megszervezett verseny díjkiosztóján a jelen lévő diákok, szülők és tanárok előtt ünnepélyes beszédet mondott Kiss Anna, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei titkára, Matekovits Mihály nyugalmazott matematikatanár, a rendezvény egyik alapembere, Pellegrini Miklós megyei helyettes-főtanfelügyelő, valamint Spier Tünde, a Csiky Gergely Főgimnázium matematika tanára.
Az eseményen egyperces csenddel emlékeztek az iskola nemrégiben elhunyt diákjára, Kiss Dánielre.
Idén a megyei megmérettetésen összesen 239 diák vett részt – 28 líceumi tanuló, a Gordiuszosok, a többi 211 III–VIII. osztályos Zrínyis –, melyből 40-et jutalmaztak.
Az alábbiakban a legjobb matematikusok neveit és felkészítő tanáraik neveit közöljük:
III. osztály – 1. Back István Levente (Csiky Gergely Főgimnázium, tanító: Khell Jolán Rozália), 2. Kovács Márk (Aurel Vlaicu Általános Iskola, tanító: Tari Éva), 3. Herman Henrietta-Ibolya (Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind, tanító: Pap Márta).
IV. osztály – 1. Mészár Anna-Orsolya, 2. Rákóczi Rebeka (Csiky Gergely Főgimnázium, tanítójuk: Cirják Izabella Márta), 3. Kiss Erik (Erdőhegyi Általános Iskola, tanító: Csáki Margit).
V. osztály – 1. Mészáros Leticia, 2. Spir Rebeka-Petra (Csiky Gergely Főgimnázium, tanárjuk: Spier Tünde), 3. Kecskés Tamás (Pécskai 2-es számú Általános Iskola, tanár: Varga Ibolya).
VI. osztály – 1. Kurunczi Viktória (Csiky Gergely Főgimnázium, tanár: Spier Tünde), 2. Farkas Zsófia (Csiky Gergely Főgimnázium, tanár: László Anetta), 3. Pusztai Levente-Zoltán (Erdőhegyi Általános Iskola, tanár: Bíró Margit).
VII. osztály – 1. Zsámbók Emese-Mária (Zimándújfalui Általános Iskola, tanára: Lengyel-Fischer Ágnes), 2. Hegyi Boglárka, 3. Back Annamária (Csiky Gergely Főgimnázium, tanár: Spier Tünde).
VIII. osztály – 1. Gyűjtő Ervin, 2. Ilona Judit, 3. Búza Róbert (Csiky Gergely Főgimnázium, tanár: Spier Tünde).
Líceumi osztályok: Juhász Dóra (IX.), Máthé Emese (X.), Gulyás Beatrix (XI.),
Kurunczi Papp Dávid (XII.) – Csiky Gergely Főgimnázium, tanár: Péter András
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjébe meghívásos alapon jutnak a diákok, a meghívás pedig teljesítmény alapján történik. A teljesítményt százalékban számolják, az így kijött százalék alapján az országos döntőn Arad megyét négy diák (három Zrínyis, egy Gordiuszos) képviseli: Kurunczi Viktória, Zsámbók Emese-Mária, Gyűjtő Ervin és Máthé Emese.
Ez alkalomból kihirdették a Brenyó Mihály Matematikaverseny résztvevőinek névsorát is: Back István Levente (Csiky Gergely Főgimnázium, III. osztály, tanító: Khell Jolán Rozália), Kovács Márk (Aurel Vlaicu Általános Iskola, III. osztály, tanító: Tari Éva), Mészár Anna-Orsolya (Csiky Gergely Főgimnázium, IV. osztály, tanító: Cirják Izabella Márta), Rákóczi Rebeka (Csiky Gergely Főgimnázium, IV. osztály, tanító: Cirják Izabella Márta).
A Makkosházi Matematikaversenyen résztvevő diákok: Mészáros Leticia (Csiky Gergely Főgimnázium, V. osztály, tanár: Spier Tünde), Farkas Zsófia (Csiky Gergely Főgimnázium, VI. osztály, tanár: László Anetta), Hegyi Boglárka (Csiky Gergely Főgimnázium, VII. osztály, tanár: Spier Tünde), Ilona Judit (Csiky Gergely Főgimnázium, VIII. osztály, tanár: Spier Tünde).
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjét március 27–29. között szervezik Veszprémben.
A Brenyó Mihály Matematikaverseny Marosvásárhelyen lesz március 22–24. között, míg a Makkosházi Matematikaverseny Szegeden kerül megszervezésre április 22-én.
A tegnap délutáni eseményen nem csak diákokat, hanem a felkészítő tanárokat is díjazták. A legmagasabb pontszámot Spier Tünde (50) csikys tanár érte el, őt követi a szintén csikys Péter András (24), majd Cirják Izabella Márta (16) a főgimnázium IV. osztályának tanítónője, de a támogatóknak köszönhetően minden felkészítő tanárt díjaztak.
Az esemény támogatói: Alma Mater Alapítvány, Nyugati Jelen napilap, Csiky Gergely Főgimnázium, RMPSZ Arad Megyei Szervezete, Zimándújfalui Borostyán Egyesület, Lantos Elza ny. tanító (Kanada), Pălincaşné Solymosi Mária ny. tanár (Temesvár), CORVIN Kiadó – Déva.
Egy ilyen verseny mögött rengeteg áldozatos és önkéntes munka van, dicséretet érdemel tehát minden diák, az őket támogató szülő, felkészítő tanár, pedagógus egyaránt. Gratulálunk! Sok sikert Veszprémben!