2013. március 6., szerda

PAUL PORR A NÉMET DEMOKRATA FÓRUM ÚJ ELNÖKE, JOHANNIS UTÓDA

2013. március 06. 
Paul - Jürgen Porr Szeben megyei tanácsos lett a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) új elnöke. Porr egyébként Szebenben elismert főorvos a megyei sürgősségi kórház klinikai osztályán. Mint ismeretes, Klaus Johannis, aki Porr násznagya volt, nemrég lemondott az elmúlt 11 esztendőben betöltött elnöki tisztségéről, ugyanis Crin Antonescu pártelnök meghívására a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja lett, majd a PNL alelnö­kévé is megválasztották. A harmincezres tagsággal rendelkező FDGR hatvan képviselője tegnapi kongresszusán választotta meg a szervezet új elnökét, akit maga Johannis javasolt. Martin Bottesch, az FDGR Szeben megyei szervezetének elnöke már múlt csütörtökön jelezte, nem tagja a képviselők tanácsának, és nem szándékszik jelöltetni magát.
Megjegyzés
A Magyar Polgári Párt megyei és a kolozsvári elnökség tisztelettel és örömmel üdvözli a Német Demokrata Fórum határozatát ami által a szervezet elnökévé választotta dr. Porr Jürgen-Paul urat a kolozsváriak által jól ismert doktor urat!
Gratulálunk a neves Szeben  megyei tanácsos úrnak dr. Porr Jürgen Paulnak, hiszen ismerjuk mindazon tevékenységeit amivel  nem csak a szakmai téren tűnt ki. 
A doktor úr a szebeni egyetem Orvosi Karán és a helyi Klinikán is dolgozik. Szakmai elismerés övezi hiszen 70 szakelőadása és 180 szakdolgozata igyencsak megérdemeltté tette  az Orvosi Akadémia kitüntetését is! 
Eddig 32 könyv társszerzője amelyből 11 külföldon jelent meg. De társkiadója a „Magnesium: involvements in biology and pharmacotherapy”, társszerkesztője az „ Advances in Magnesium Research. New Data" kiadványnak. Hazai szinten pedig elsőként tett le - a tudomány asztalára - komoly eredményeket a magnéziumkutatásban is ! Ezenkivül alapító elnöke  a "Societăţii Române de Cercetare a Magneziului" nevű szakmai szervezetnek.
A Német Demokrata Fórum új elnöke dr. Porr Jürgen - Paul a polgáriakban komoly partnerre számíthat továbbra is! Köszönjük!
Ha nem is olyan köztudott, de a Cifra Kalotaszegiek igencsak ismerik hiszen az Ő hathatós segitségével és közbenjárásával lett átépítve az egyik kicsiny falu iskolaépülete!!! Ezzel mintegy követendő példát statuálva úgy az anyaországi, mint a hazai kormányoknak s amivel a helyi politikai erőket is cselekvésre ösztönözni szándékozott... 
Ha nem is lett nagyon ismert mind a mai napig az újjávarázsolt iskolaépület élő példa arra, hogy a német és a magyar népközösségek számára fontos dolog az összefogás!
A szinte multifunkcionálissá átépített épület ott áll a falu közepén és várja, hogy a kalotaszegi "egykézés" helyett a helyiek sok sok gyermekszületésével "honorálják" a német állam segitségét! A bosnyák és a koszovói nők megmutatták, hogy az "anyaszerep" vállallása nem csak megmaradásunkat  hanem gyarapodásunkat is biztosíthatja!                   (Erdélyi Polgár)