2013.03.23.
Valamikor én is a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára voltam, de már mint nyugdíjashoz csak hírként jutott el hozzám az elhíresült román kislány esete. Hogy arcát piros-sárga-kékre festette, fejét román nemzetiszín szalaggal ékesítette március 15-én, a magyar szabadság ünnepén.
Felfogható lenne ez úgy is, hogy na, nesztek, magyarok! Mi is vagyunk! De ahogy mindezt saját nemzeti színeivel hozza tudomásunkra, nekem – megvallom – inkább szimpatikus. Tudom, hogy az iskolában ezt senki szóvá nem tette. Talán csak egy román tanárnő, irántunk való figyelmességből. Kár volt, mi ezt nem vártuk el, mert minket cselekedete nem bánt, nem is bánthat, gondolkodásmódunkra nem jellemző. Nem tudta ez a kislány, hogy minket, magyarokat nem zavar, ha más népek fiai, lányai, idősei és középkorú tagjai büszkék a saját nemzetükre. S ezt a büszkeséget nyilvánvalóvá is teszik. Hisz ez természetes. Mindenkit beleteremt az Isten egy népbe, s csak akkor vagyunk becsületesek, ha saját népünket vállaljuk. Régi, még 1918 előtt élt emberek mesélték, hogy a környék román fiataljai sorozáskor sok-sok szekérrel mentek – akkor még sok volt a fiatal –, s Barátos, Nagyborosnyó, Réty községeken keresztül vonultak Sepsiszentgyörgy, a megyeszékhely felé. Lobogtak szekereiken a piros-sárga-kék lobogók, s sapkájukon is ott díszelegtek a nemzeti színek.
Az őket elkísérő lányok ugyanúgy nemzetiszínű ruhákba öltözködtek. És énekelték a dalaikat. Ez akkor senkit nem bántott. Mert mi, magyarok akkor is, ma is úgy éreztük és úgy érezzük, hogy a nemzeti érzés szent, annak bármilyen formában való megnyilvánulása szép és tisztelni való. Minket soha nem zavart, hogy más ember más nyelven beszél – az az ő anyanyelve –, másképp énekel – az az ő nemzeti kultúrájának része –, másképp öltözködik. Mindezek természetesek. Ha különböző emberek különböző módon reagálnak a román kislány cselekedetére, azok sem mi, magyarok vagyunk. S ha egyesek felhasználják ezt tisztátalan szándékkal, azok sem mi vagyunk. Én magyar mivoltomban – mert nekem sorsom a magyarságom, s azt nem tagadnám meg semmi áron – inkább tisztelettel nézek rád, kicsi román leány, amiért neked értéket jelentenek a nemzeted színei, s büszke vagy rájuk. Abban az egyben tévedtél, amikor azt hitted, hogy ez bennünket bánt, idegesít.
Nem, nem idegesít. És nem idegesített még március 15-én sem, a „piros-fehér-zöld napján”, a magyar szabadság napján, ünnepén, akkor sem. Miért is idegesített volna? Mi is fel voltunk kokárdázva azon a számunkra szent napon. S ebben a szellemiségben te nem lettél volna idegen az én lelkemtől sem. Ha láttalak volna, elmondtam volna ezt neked. Gazda József Háromszék
Megjegyzés
Az hogy valaki ki áll a nemzetisége mellett nagyon jó, csak van egy nagy bökkenő, hogy érzéseit sajnos nem az eszmeiség, hanem a gyülölet hajtja, amit sajnos otthonnról hozott! Ezt igazolandó a kislány bejegyzése is:
Öszintesége elszomorító, hiszen meglehet, hogy abban a környezetben amiben él csak egy magyar ifjút találhat élettársnak... Az is megtörténhet, hogy "ismertsége", - amire most szert tett - igencsak identitás sérűlést eredményezhet, hiszen észre sem veszi azt , hogy a manipulálás áldozata lett!
(Erdélyi Polgár)
Megjegyzés
Az hogy valaki ki áll a nemzetisége mellett nagyon jó, csak van egy nagy bökkenő, hogy érzéseit sajnos nem az eszmeiség, hanem a gyülölet hajtja, amit sajnos otthonnról hozott! Ezt igazolandó a kislány bejegyzése is:
pyroska - 22/03/2013 19:16
"Nu știu. Urăsc ungurii. Ăsta e adevărul. Îi detest, nu-mi caut scuze. Nu pot descrie, e ceva în mine, o repulsie… Mă irită. Poate e ceva genetic, așa era și tatăl meu. Când vezi câte discriminări se fac numai la nivel școlar, câte nedreptăți, câte se trec cu vederea la ei, eu una nu pot simți altceva.” - Sabina Elena, elevă
Ezt írta a kislány, mielőtt megkapta volna az életveszélyes fenyegetést.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/87598 |
(Erdélyi Polgár)
