2013.04.09.
Egy szabad társadalom eleve tele van konfliktusokkal, és ennek így is kell lenni, de ez nem jelent erőszakot, az autonómia pedig a megélt demokrácia, ami megakadályozza, hogy a konfliktusok elmérgesedjenek, hogy az emberek önrendelkezési joga működjön, fejtette a ki a vendég. És azt is elmondta, hogy az elmúlt 12 évben ettől elszakadtunk, ami egy komoly válságot jelent, minden országnak megvannak a sajátosságai, de az autonómia tekintetében rosszabb a helyzet, mint ezelőtt 10 évvel.
Gross azt is elmondta, hogy az autonómia elérése nem megy egyik napról a másikra, ez sok időbe kerül, mert azok, akik a hatalmat gyakorolják, meg kell tanulják megosztani a hatalmukat. Majd leszögezte: legfontosabb, hogy az autonómiát követelő magyarok úgy küzdjenek az önrendelkezésükért, hogy ne legyen agresszív a fellépésük, ne cselekedjenek nacionalistán, és sikerüljön meggyőzni a románokat, hogy az autonómia a saját érdeküket is szolgálja.
A vendég az európai autonómiatörekvések kapcsán elmondta véleményét, miszerint ő egyértelműen egy föderalista állásponton van, ennek értelmében pedig szeretne egy európai alkotmányt, amelyben az európai régiók, és a transznacionális területek önrendelkezési joggal rendelkeznének, amelyek sok esetben határokon is átnyúlnának. Duna Tv
Megjegyzés
Végig olvasva a cikkhez csatolt hozzászólásokat nagyon elkeseredett hangokat vagy azok negatív megitélését lehet tapasztalni, de vajon nincs egy kis csúsztatás a dologban. Nacionalista vagy nemzeti nem ugyanaz! A szövetségiek által meghonosított kisebbségi státuszt pedig semmi képpen sem lehetne a népközösségivel de még a nemzettársi státuszzal sem.
Tudomásunk szerint eddig nem igen voltak agresszívek a magyar autonómiát követelők, még ha sokszor erre sor kerülhetett volna!
Igy a Gross úrnak csak részben lenne igaza. 10 évvel ezelőtt nagyon is keményen kiállt az autonomiai törekvések mellett, de most, hogy ott van a EU tanácsban mint egy nemzeti kisebbségi tanács vezetője már nem érti vagy pontosabban nem érzi, hogy a nacionalizmus inkább a többségiek részéről tapasztalható és amint az elmúlt év alatt szinte kiprovokálási szándékot lehet lépten-nyomon észlelni. A kormányon levőknek létérdekké vállt a népközüsségünk felé való nacionalizmus és szinte semmit sem tisztelnek és semmire sem tekintenek tisztelettel.
Az "oszd meg és uralkodj" elvvel mindenféle piszlicsáré ügyekké alacsonyodik le még a saját nemzetük értékei, amikor ebben még egy gyermeket is felhasználnak csak, hogy "melegen tartsák" a vélt ellentéteket...
Milyen az az Egyesült EURÓPA ahol csak egyeseknek adnak jogokat, Hol van a Good Practice folyamat? Az amit alkalmazni úgy kell.hogy mindenki egyformán elfogadja...
Ha az autonómia a megélt demokrácia akkor miért nem mondják már meg mindazoknak akik többséginek tartják magukat, de közben nem tudják levetkőzni a kisebbségi érzelmüket? (E.P:)
