2013. április 9., kedd

Szigorúbb lett a törvény Súlyos börtönbüntetés adócsalásért

Balázs Katalin 2013. április 07.,
A 24l/2005-ös, az adócsalás megelőzésére és visszaszorítására vonatkozó törvény több előírását módosítja a néhány héttel ezelőtt életbe lépett 50/2013-as törvény. 
Az új rendelkezés számottevően megszigorította az adócsalásért kiróható büntetéseket. Ugyanakkor több, adócsalásra utaló tett megnevezését bűncselekménynek minősítette, s a tett súlyosságának arányában növelte a szankciókat is.
Az új rendelkezésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat foglalta össze Marius Drăgănescu, az Arad Megyei Közpénzügyi Főigazgatóság ügyvezető igazgatója.
Bűncselekménynek minősül, ha az adófizető az ellenőrzési iratokban megszabott határidőre, szándékosan vagy gondatlanságból elmulasztja a valamilyen okból tönkrement könyvelési nyilvántartás dokumentumainak felújítását, rendbehozatalát. Ez a tett hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után (a régi, 241-es törvény csupán pénzbírságot írt elő).
Bűncselekménynek számít és egy évtől hat évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az a személy, aki indokolatlanul elutasítja a cég legális iratainak és javainak bemutatását az illetékes hatóságoknak, azért, hogy ezzel megakadályozza a pénzügyi, adóügyi és vámellenőrzéseket. E kötelezettségének a felszólítást követő maximum 15 nap elteltével eleget kell tennie. A régi előírásokkal szemben a büntetés megduplázódott és nincs lehetőség pénzbírsággal való helyettesítésére. 
Bűncselekménynek minősül és egy évtől hat évig terjedő börtönnel sújthatják azt a személyt, aki bármilyen formában megakadályozza az illetékes hatóságokat abban, hogy a törvényes előírások keretein belül bemenjenek egy cég székhelyére, termeibe vagy területére a pénzügyi, adóügyi és vámvizsgálatok elvégzése céljából. Ez esetben is megduplázódott a büntetés és nincs lehetőség pénzbírsággal való helyettesítésére.
Ugyancsak egy évtől hat évig terjedő börtönbüntetés jár (ezt sem lehet pénzbírsággal helyettesíteni) azért is, ha valaki szándékosan visszatartja, nem fizeti be a befizetési határidő lejártától számított 30 napon belül a jövedelmekből adóként vagy egyéb befizetési hozzájárulásként levont összegeket.
Ha az adócsalással okozott kár értéke nagyobb, mint 100 000 euró (átszámítva a nemzeti pénzbe), a törvény előírásai szerint öt évvel (két év helyett) nő a minimális és a maximális büntetés; ha pedig a kár meghaladja az 500 000 eurót a börtönbüntetés hét évvel nő (három év helyett).