2013. május 7., kedd

„Miattunk nem fognak több fát kivágni!” (x)Beszélgetés a radóci Schweighofer-gyár igazgatójával

Szerzõ: Hírmondó  07/05/2013
A Holzindustrie Schweighofer a radóci üzemben is a legmodernebb technológiát alkalmazza
A Holzindustrie Schweighofer március 28-án jelentette be, hogy 2014-ben új fafeldolgozó üzemet nyit a Kovászna megyei Rétyen. A bejelentés élénk vitát váltott ki, amelyben támogató és ellenérvek egyaránt elhangzottak. Azért, hogy a beruházásnak a közösségünkre gyakorolt hatását jobban fel tudjuk becsülni, rövid beszélgetésre kértük fel Nichifor Tofant, a radóci (Rădăuţi) Schweighofer-gyár igazgatóját.
– Egyenesen a tárgyra térnénk: miért Rétyre esett a választásuk? Miért épp Kovászna megyébe jöttek?
– Nagyon őszinte akarok lenni, és elmondom azt is, melyek voltak az általunk számításba vett alternatívák, például Brassó vagy Hargita megyék. A döntő érv a Kovászna megyébe való telepedésünk mellett a helybéliek szakmai tapasztalata volt, az, hogy ezen a vidéken van hagyománya a fafeldolgozó szakmának.
Pozitív hatás 
– A döntés meghozatalában mekkora „részarányt” képviselt a környék erdő-alapja? Kritikusaik szerint önök majd lekopaszítják a környékbeli dombokat.
– Ez nem igaz. Semmiféle többletkivágásra nem kerül sor a környéken. Nekünk rögzített kvótáink vannak minden régióra, így Kovászna megyére is, gyakorlatilag ugyanazt a mennyiséget dolgozzuk majd fel attól függetlenül, hogy Brassó vagy Kovászna megyében hozunk létre gyárat. De mivel Rétyen építünk, a helyi közösség számára ez szociális és gazdasági előnyökkel jár.
– Mégis, itt van ez a sok ember, ahogyan ön is fogalmazott, akik tapasztalattal rendelkeznek az iparban, gyakorlatuk van ezen a téren. Vajon nem fenyegeti őket a munkanélküliség a Holzindustrie Schweighofer beruházása miatt?
– Feltett szándékunk, hogy minél több helyi erőt kapcsoljunk be, éppen a szakmai szempontok okán. Közvetlenül 650 embert alkalmazunk, míg további 2000 munkahely úgy jön létre, hogy tevékenységünk jellegénél fogva együttműködünk a helyi cégekkel. Biztosak vagyunk abban, hogy a megjelenésünk pozitív hatással lesz a helyi munkaerő-piacra.
– Mi történt más helyszíneken, ahol hasonló beruházásaik zajlottak? Ugyanis négy létesítményük működik Romániá-ban, a radócin kívül Szász­-sebesen, Szeretvásáron és Kománfalván.
– Egy komoly és felelős beruházónak mindig pozitív hatása van a helyi közösségre. Munkahelyeket teremtünk, adót és illetéket fizetünk, amiből a helyi önkormányzatok szociális programokat tudnak finanszírozni, ráadásul még más beruházókat is idecsalogathatunk. Mi úgy gondoljuk, hogy kitűnő hírnévnek örvendünk a romániai üzletemberek körében.
– Az önök jelenléte kedvezőtlen hatással lehet az utak állapotára? Mert úgy tűnik, ez is problémát okozott…
– A végtermékeink többségét vasúton szállítjuk el klienseinkhez. Természetesen, a vasútig is el kell vinni ezeket közutakon, de nem hiszem, hogy számottevően megnőne a környéken áthaladó forgalom emiatt. Ugyanis a tranzit közvetlenül a kivágott rönkök mennyiségétől függ. Lehetséges, hogy lesznek kis változások egyes útszakaszokon, de az általános hatás nem lesz számottevő.
Miért ellenkezik az ARBOR?
– Mi a beruházás pontos értéke? Mert ezzel kapcsolatban is hangzottak el különböző spekulációk...
– Mi 150 millió eurót terveztünk be a rétyi beruházás megvalósítására.
– Az ARBOR fafeldolgozói szövetség mindmáig bírálta az önök beruházását. Ezt mivel magyarázzák? Vajon a konkurencia hangjáról van szó?
– Kezdetben meglepett az ARBOR álláspontja, tekintettel arra, hogy a szövetség olyan cégek érdekeit képviseli, amelyek egy szomszédos megyében, Hargitában fejtik ki tevékenységüket, miközben mi a beruházást Kovászna megyébe terveztük. Lehet, hogy nem sikerült ezt érthetően közölni, vagy amennyire szükséges lett volna. Persze, hogy felbukkantak spekulációk, félreértések terveinkkel kapcsolatban! De a Kovászna megyei közösség nagyon gyorsan megértette, melyek a beruházás előnyei. Egészen biztos vagyok abban, hogy amikor tisztázzuk majd az összes fontos részletet, megértik, hogy senki számára nem jelentünk semmiféle veszélyt, és az az elhatározásunk, hogy erősítsük az együttműködést környékbeli partnereinkkel. Egyébként mi is vásárolunk fát az ARBOR tagjaitól!
– Mit üzenne azoknak, akik ezt az interjút végigolvassák?
– Legfontosabb üzenetem az, hogy a Holzindustrie Schweighofer komoly és felelős beruházó. Az volt az elhatározásunk, és ma is az, hogy pozitívan hozzájáruljunk a helyi közösség életéhez. A rétyi beruházás elősegíti a környék fejlődését, mi leszünk az egyik legfontosabb munkaerő-foglalkoztató a környéken, és egyik legnagyobb befizető a helyi tanácsok költségvetésébe. Azt hiszem, hogy ez minden környékbeli életére pozitív hatással lesz majd