2013. május 6.
"Egyesek attól félnek, hogy ha az iratok visszakerülnek az egyházak tulajdonába, akkor azokat már nem lehet kutatni" - vélekedik Nagy Mihály Zoltán történész.
Nem kaphatják vissza a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári anyagukat az egyházak, egyes törvényhozók ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot és történelemhamisítás lehetőségét látták a visszaszolgáltatásban. Nagy Mihály Zoltán történészt, a Román Országos Levéltár volt aligazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy mi a valódi tétje annak, hogy az államosított iratok az állam kézben maradnak.
Egyelőre nem lesz levéltári visszaszolgáltatás
Főként az erdélyi magyar történelmi egyházakat érintette volna, ha a levéltári anyagok kezelésére vonatkozó törvény a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról is rendelkezik. Az egyházak már tizenöt éve kérik az elkobzott levéltári anyagaik visszaszolgáltatását.
A levéltári anyagok visszaszolgáltatására vonatkozó előírás a törvény 2011-ben, a PDL-RMDSZ kormányzás idején elfogadott változatában szerepelt. A jogszabály úgy rendelkezett, hogy az egyházak visszaigényelhetik 1974-ben elkobzott történelmi értékű dokumentumaikat, az állami levéltárban pedig másolat marad róluk. Azonban a törvénynek ezt a verziót az ellenzékben levő USL megtámadta az Alkotmánybíróságon.
Az USL főleg az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatását ellenezte, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. A taláros testület azért dobta vissza a törvényt, mert két tervezet összevonásából született, amelynek egyik részét a szenátus nem tárgyalta.
A jogszabály idén újra napirendre került: tartalmát újratárgyalta a jogi, fegyelmi és mentelmi jogi, illetve a művelődési és tömegtájékoztatási bizottság. A bizottságok közös jelentésében a Márton Árpád képviselő által előterjesztett RMDSZ-es javaslatok elutasításáról tájékoztatták a plénumot. Az április 23-i képviselőházi szavazáskor az RMDSZ javaslatait nemhogy az USL, de már az egykori kormányzati partner, a PDL sem támogatta, csak a többi kisebbségi képviselő állt ki a szövetség javaslatai mellett.
Márton Árpád a szavazást követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, a törvényhozók többsége nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti az ügyet, a dokumentumokat a "történelemhamisítás meggátolása" érdekében szeretnék állami kézben tudni.
A képviselő hozzátette, az RMDSZ nem tett le arról, hogy az egyházaknak visszaszerezze elkobzott irataikat: a szövetség a parlament elé terjesztett egy újabb tervezetet a levéltári törvény módosításáról, amelyben szintén szerepel az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatása
A kommunista diktatúra során az egyházaktól elkobozta a levéltári iratokat a karhatalom. Milyen mértékben kebelezte be az egyházi levéltárakat és mi volt a tétje ennek az államosításnak?
Nagy Mihály Zoltán: – Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy az egyházaktól milyen levéltári iratokat vettek el, melyek voltak az iratok „beszolgáltatásának” jogi alapjai, és mikor történtek a „beszolgáltatások”. Ha az iratok „beszolgáltatásáról” beszélünk, akkor nyomban felmerül a kérdés, hogy Romániában 1990 előtt a törvények biztosították-e az egyházak számára azt a jogot, hogy az általuk kibocsátott, képzett iratokat megőrizhessék levéltáraikban, vagy be kellett-e szolgáltatniuk azokat? Az 1925-ben megjelent, majd 1957-ben módosított román levéltári törvény úgy rendelkeztek, hogy az egyházaknak nem kell beszolgáltatniuk az általuk kibocsátott iratokat az állami levéltáraknak. Ennek ellenére a Belügyminisztérium 1950-ben, rendeleti úton arra kötelezte az egyházakat, hogy szolgáltassák be az egyházi anyakönyveket. Ezeket az anyakönyveket (keresztelési, házassági, elhalálozási) először a néptanácsoknak kellett átadni, majd a ’60-as évektől innen kerültek be az állami levéltárakba. Az állam egyrészt azzal a nem kimondott szándékkal vette el ezeket az iratokat, hogy elegendő információval rendelkezzen a lakosság számarányáról az 1952. évi nagy területi átszervezés, tartományosítás előtt, másrészt az intézkedés az egyházak társadalmi befolyásának csökkentését szolgálta.
Az 1971-ben megjelent, majd 1974-ben módosított új levéltári törvény arra kötelezte többek között az egyházakat, hogy az úgynevezett történelmi jelentőségű iratokat szolgáltassák be az állami levéltáraknak. Úgynevezett vegyes bizottságokat állítottak fel, ahol az egyházak delegált képviselői és az állami levéltárak munkatársai közösen mérték fel a püspökségi, esperességi és plébániai levéltárakat és irattárakat, és az esetek többségében jegyzőkönyvben rögzítették az „átvett” iratokat. Ekkor kerültek át iratok az állami levéltárakba a különböző gyűjteményekből, többek között az állami múzeumokból, sőt még a Román Akadémiától is. Röviden, azt kell mondanunk, hogy állami kényszer hatására történtek meg az iratbeszolgáltatások, amely jogsérelmet, úgy, ahogyan az történt a földtulajdon és más egyéb javak elkobzása esetében, valamilyen formában orvosolni kellett volna. Vagyis megtalálni annak a módját, hogy miként kerüljenek vissza ezek az iratok jogos tulajdonosaikhoz.
Léteznek információk az állami levéltárakban levő egyházi iratok tartalmára illetve mennyiségére vonatkozóan? Melyek számítanak a legfontosabb dokumentumoknak?
– Nem rendelkezünk pontos adatokkal. Azonban a magyar történelmi egyházak kérésére 2011-ben készült egy felmérés, hogy milyen egyházi iratok vannak az erdélyi megyei állami levéltárakban, amely kimutatás csak a nagyobb egyházi fondok, gyűjtemények neveit és az iratmennyiséget rögzíti. Ez jó kiindulási pont lehet a későbbiek folyamán. Az egyházak számára az egyházi anyakönyvek a legértékesebbek, hiszen azok az adott egyház híveire vonatkozó legfontosabb adatokat rögzítik. Az anyakönyvek mellett a ’70-es évek második felében elkobzott iratok a legfontosabbak, mert azok sok esetben oklevelek, vagy nagyon fontos történelmi jelentőségű iratok.
Hogyan történt az egyházi iratkezelés a kommunizmus ideje alatt? Hozzáférhettek az egyházak az elkobzott dokumentumaikhoz?
– Az egyházaktól elkobzott iratokhoz a kutatók szűk, privilegizált köre juthatott hozzá.
A dokumentumok tanulmányozása adatvédelmi kérdéseket is felvethet, például az anyakönyvek esetében. Jelenleg mennyire hozzáférhetők az egyházi dokumentumok?
– Az iratok kutathatósága esetében vannak bizonyos nemzetközi szabályok, amelyeket Romániának is tiszteletben kell tartania. Általánosan elfogadott szabály, hogy az anyakönyveket 100 évvel a keletkezésük után lehet csak kutatni, vagyis ma a román állami levéltárakban szabadon kutathatók az 1912-ig keletkezett egyházi anyakönyvek. A többi állami tulajdonban lévő egyházi irat esetében a hozzáférést az is korlátozza, hogy az iratokat rendezték-e. Sajnos az egyházi iratok egy része ma is feldolgozatlanul áll, és a levéltári törvény értelmében ezek nem kutathatók. A hozzáférés és kutatás tekintetében 2007-ben történelmi jelentőségű változásoknak lehettünk a szemtanúi, miutánDorin Dobrincu vette át a levéltárak vezetését. Egy óriási nyitásról van szó, amely, reméljük, hogy a tavaly lezajlott vezetőcserék ellenére tovább folytatódik.
2011-ben az USL ellenezte az anyakönyvek visszaszolgáltatását, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. Mi állhat ennek az érvelésnek a hátterében?
– Mindenkinek, még a politikusoknak is, de ide kell sorolnom a levéltárosokat is, tisztelniük kell és meg kell érteniük a történelmi hagyományokat, különbségeket.
Az érvelés hátterében valójában a történészek “féltékenysége” áll, akik attól félnek, hogy ha az iratok visszakerülnek az egyházak tulajdonába, akkor azokat már nem lehet kutatni.
Mikorra nyúlik vissza az anyakönyvvezetés történelmi gyakorlata, mekkora lehet az anyakönyvi fond?
– Erdély területén a polgári anyakönyvvezetést 1896-tól vezették be, vagyis addig csak az egyházak rögzítették ezeket az adatokat. A román királyság területén, francia mintára már a fejedelemségek egyesülését követően egy erőszakos szekularizációs folyamat zajlott le, elkobozták az ortodox egyház összes javait, a levéltáraikat az állam elvette.
Az egyházi anyakönyveket nem kell összekeverni a lakosság-nyilvántartással, ugyanis az egyházi anyakönyvek az adott egyház belső ügykezelése során keletkeztek, nem állami utasításra vezették azokat, és az adott egyház híveinek a fontos adatait rögzítik. A katolikus egyház esetében az anyakönyvvezetés bevezetését a tridenti zsinat írta elő a 16. század közepén.
Márton Árpád képviselő az alsóházi vitát követően arról számolt be, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a "történelemhamisítás megelőzése" érdekében szavazták le az állami levéltárakban őrzött iratanyagok visszaszolgáltatását az egyházaknak. A levéltári anyagokat illetően mi adhat okot az ilyen típusú aggodalomra, illetve milyen valós kára származhat az államnak abból, hogy visszaszolgáltatja a dokumentumokat?
– Meglehetősen suta az az érvelés, hogy ezeket az iratokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. Ugyanis a levéltári törvény értelmében a román állami levéltárakba csak úgynevezett nem titkosított, a magyarországi levéltári terminológiával élve, nem minősített iratok kerülhetnek be. Tudomásom szerint az egyházaktól elvett iratokat sem átvételük előtt, sem utána nem tekintették minősített, titkosított iratoknak, vagyis nem áll fenn a nemzetbiztonsági kockázat.
Számomra az is értelmezhetetlen, hogy az iratok visszaszolgáltatása történelemhamisításhoz vezetne. Nagyon jó lenne hallani ezektől a személyektől, hogy milyen “történelmi igazság elferdítéséről” van szó, vagyis egyesek mit akarnak meghamisítani, elferdíteni. Valószínűleg sokan nem olvasták Lucian Boianak a román történelmi mítoszokról szóló könyvét. Pedig sokak számára tanulságos olvasmány lenne.
A Márton Árpád-féle javaslat, amelyet korában, igaz, nem ebben a formában, de Máté András Levente és Kerekes Károly terjesztett be, számos olyan garanciát tartalmaz, amely az állam és kutatók jogait védelmezi. A törvényjavaslat úgy rendelkezett, hogy csak abban az esetben szolgáltathatók vissza az egyházaktól elkobzott iratok, hogyha azokat a régi és immár új tulajdonosok megfelelő körülmények között tárolják, képzett személyzettel, levéltárossal rendelkeznek, és az iratokat kutathatóvá teszik, vagyis kutatótermet működtetnek. Sőt, a jogszabálytervezet arról is rendelkezett, hogy az iratok csak az előzetes mikrofilmezésük után kerülnek átadásra. Kérdezett: Kertész Melinda
