2013. május 11., szombat

Szövetséges lehet a DLP? – Vasile Blaga a régióátszervezésről

2013.05.11. 
A Demokrata-Liberális Párt (DLP) abban az esetben fogadja el a Szociál-Li­berális Szövetség (SZLSZ) változatát a regionalizálásról, ha a kormányzó pártok betartják az ezen a téren egyöntetűen elfogadott európai alapelveket – jelentette ki Vasile Blaga DLP-elnök.
Ne csak a régiók számáról magyarázzanak az állampolgároknak, más megközelítésre van szükség. Mint általában, a Ponta-kormány a lovak elé fogta be a szekeret. Az elején megemlítették, hogy nyolc régió lesz, majd ezt kövezően elkezdődött a helyi bárók harca arról, hogy »hol lesz a régiófőváros?«. A második szakasz arról szólt, hogy hogyan békítsenek ki mindenkit, most meg azt mondják, hogy tizenkét régió lesz. Semmit nem említettek meg azonban azon elvekről, amelyek alapján megtörténne a felosztás. Az Euró­pai Bizott­ság 2001-es direktívája értelmében öt ilyen elv van: történelmi, társadalmi-kulturális, földrajzi, gazdasági, környezeti, és ezekből következik a hatodik elv is, a lakosságra vonatkozó. Nem magyarázzák el, mit szeretnének elérni. Jelenleg mi semmit nem támogatunk az SZLSZ regionalizálási projektjéből, mert nincs mit támogatni” – mondta Blaga.
Victor Ponta kormányfő kedden kijelentette, a kormány felelősséget is vállalhat a regionalizálásért, ha az ügyben politikai összhang születik, nemcsak SZLSZ-en belül, hanem minden politikai erő között, leszögezve azonban, hogy a DLP-t nem veszi számításba, mert ők még maguk között sem tudnak egyetértésre jutni. Háromszék